országos programajánló mozik országosan színházak országosan múzeumok, galériák lexikon

.:. Mozart! - Nagyot szól az Operettszínház nagymusicalje .:.

Nagyszerű szórakozás az első perctől az utolsóig, a néző még fel sem ocsúdott az elmúlt káprázatból, már egy újabb bontakozik a színpadon. Hét év, több mint 200 előadás után még mindig töretlen siker az Operettszínház nagymusicalje, a Mozart, ahol a látvány és az átütő melódiák ügyesen játszanak az érzelmek húrjain. (*** kritika ***)

A Mozart! sokkal inkább egy kitaposott ösvényen haladó útkereső mese, mintsem valódi életrajzi dráma. Bár a készítők igyekeztek erődöt építeni erre a vonulatra, a klasszikus musical váz nehezen tartja meg a súlyos mondanivalót. Már az első felvonás végén megrogy és a tragikus végkifejlet túl kiszámíthatóvá válik. Az ifjú Mozart gyermekéveit egyetlen jelenet festi le - melyben a kisfiú alakja (köpenyestül) a művészi kreativitás külön életévé és az Istentől való tehetség eleven szimbólummá magasztosul. És mindezt úgy, hogy még Juli néni is megérti!

Két perccel később aztán az apai burokban infantilis ifjúvá váló Mozart mégoly önhitt és gőgös felnőttként jelenik meg, mint aki ellen lázad. Kenyéradó gazdája, a gyűlölt salzburgi hercegérsek mentségére legyen

mondva, hogy ő legalább képes a változásra. Mozart - finoman fogalmazva - hosszú évek alatt sem bír járható középutat találni érzékeny lelke egyszerre kicsapongásra és szeretetre szomjazó oldala, no meg családjához való húzó-taszító érzelmei számára. Kevésbé finoman fogalmazva; élhetetlen és gyermeteg marad. A továbbiakban egyre inkább megroppanó hősünk lassan elveszíti a boldogság illúzióját és lelkét éltető gyermeki álmokat. Bár mindvégig a szabadságot hajszolja, hiába éri el, a cél tévesnek bizonyul.

A Mozart! a klasszikus musical stílus csúcsát képviseli a történelmi-szirup kategóriában, s mint ilyen, a musicalek kedvelői számára kihagyhatatlan, kötelező alkotás. Különösen ötletesen öltenek formát Mozart makacs csatározásai önnön gyermeki talentumának örök árnyékával. A kis Mozart állandó jelenléte néha zavaró, és a csak részben megvalósuló tükörmozgásokból is lefaraghattak volna, de ezen túl minden gördülékenyen zajlik a színpadon. A feszültég szintje szinte azonos magaslaton rezeg, a kellemesen fordulatos történetben alig akad "tölteléknek való" tömegjelenet. Mozart világának fontosabb szereplői a musicalbéli egyoldalúsághoz képest színgazdagon lefestettnek. Sőt, arra is marad energia, hogy sorsukkal változzanak, művészi értékek kibontására adjanak esélyt megformálóiknak. És ezt a remek színészek ki is használják, valósággal tündökölnek érzelmileg túlpumpált szerepeikben.

A darab nagyszabású fény és látványtechnikája ellenére nem a díszlet és a jelmezek dobnak nagyot a művön, hanem a dalok és a neves szereposztás. Akad ugyan néhány roppant ötletes geg, mint a hintóban zötykölődő Colloredo mellett sífutó táncosok, vagy a katartikus pillanatban Mozartot "égig" emelő lift, de említhetném az olykor bravúrosan - máskor siralmasan használt kivetítőt, amivel Constanze "Forog a tánc" szólója valóban szédítő élménnyé válik. (Ugyanez a kivetítő azonban jócskán megcsonkítja a darab egyik legdinamikusabb dalát, mikor a végső csatájukat vívó Mozart és Hercegérsek mögé érthetetlen okból gagyin röpködő bolygókat vetítenek.) Kerényi Miklós Gábor egyik legnagyobb érdeme, hogy ráérzett valamire. E rendezése hasonló dramaturgiájú sikermusicalek sorát indította el, amelyekben a hős lelki vívódásaihoz mintegy szerves díszletként szolgál a történelmi - életrajzi alap, s ezen összeolvadásért a nézők örök teltházzal jutalmazzák az Operettszínházat.

A Mozart zeneileg nagyon erős, klasszikus hangzású, mégis egyedi dalai elvarázsolják a realitásokhoz húzó szívet is. Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt egyaránt nagyszerű Mozart-ok, mert mindkét színész ugyanolyan genetikailag kódolt érzékkel lubickol a

kisfiús bájban és pajkosságban, ahogyan a gyötrő szenvedély okozta agóniában. Ez áll jól nekik. Mozart szerepének két gyöngyszeme is ezt a kettősséget példázza, az eufórikus "A zene, az vagyok én" és a feszítően dinamikus "Árnyékdal" a darab két dramaturgiai csúcspontja. Siménfalvy Ágota és Vágó Zsuzsi osztozik Constanze Weber karakterén, akinek a már említett forgós dala egy igazi díva tündöklése. Szabó P. Szilveszter Colloredo hercegérsek rövid szerepében (Mindösszesen ha négy jelenetben tűnik fel, és egyetlen szólója van.) pedig valósággal lehengerli a közönséget. Jelenléte sodró és erőteljes, ami felerészben két emblematikus dalának, felerészben a lírai felszín alatt egyre gyakrabban megcsillanó komoly prózai tehetségnek és humorérzéknek köszönhető.

Vágó Bernadett Nannerl Mozartként kissé el van nyomva, a szerep bizony kevéske neki.(Másik szereposztásban Janza Kata, akire ha lehet még inkább szűk ez a szerep.) Földes Tamás Mozart apjaként időt bőven kap a színpadon, mozgásteret azonban nem, hiszen Leopold Mozart maga az időtlen kőszikla, akit a természet erői sem

tudnának átformálni. Elpusztítani azonban igen. Valahol minden ember apja ő, aki egy letűnt értékrendet őriz híven, s akit ezért egyszerre gyűlölünk, szívünk mélyén mégis csak neki kívánunk megfelelni. A kisebb szerepekben is nagy nevek tűnnek fel, Molnár Piroska Weber asszonyként veti ki családjának hálóját a naiv Mozartra. Náray Erika Waldstatten bárónőként csillan meg a pártfogó szerepében, Bereczki Zoltán mintha a szokásos szerepét játszaná, az írók egyenesen ráöntötték a bohém Schikaneder színes gúnyáját.

Sylvester Lévay és Michael Kunze sikermusicaljének magyar szövegét Müller Péter Sziámi írta, amivel csak a fejünk fölötti kivetítőn futó fordításban van problémám. Azzal ugyanis (ahogy ez szinte általános a Nagymező utcában) köszönőviszonyban sincs. De hát a külföldiek legfeljebb ülve maradnak, mi magyarok remélhetőleg úgyis állva tapsolhatunk majd az egyik legparádésabb szereposztást felvonultató, legdinamikusabb musicalnek az elkövetkezendő évadokban is.