2009. november 10.Balkányi Nóra
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Spidronműhely: Öt év múlva

Az idő legendája, három felvonásban és öt képben. "...ahol minden szilárd tárgy homályosan valószínűtlen amit tettem mind amit éreztem szenvedtem látható groteszk és torz és gunyoros önmagában értelmetlen formát öltött mind önmaga értékének tagadása és arra gondoltam ki vagyok az nem vagyok én aki nem vagyok az aki."

Az jegy mellé mécses járt, hogy "gyújtsunk gyertyát az elmúlt szerelmeinkért". A lángokat a színpad elején helyezhettük el. Saját, személyes (ki ne gondolná ilyenkor végig, hogy miért is gyújtja meg a mécsest?) fénybe vonva így azt a teret, ahol majd megjelenik a mindig jelenlévő, de sosem látható örök idő. Na és persze az igazán nagybetűs Szerelem. Hogy hogyan lehet újat és mást mondani az ezerszer elmondottról? Giccs nélkül színpapra helyezni azt, amit giccsé alakított a varázstalan modern világ? Tompa Ádám rendező ötletekkel teli kísérletében a Merlinben most megnézhetjük, hogyan.

A Spidronműhely fiataljai három alapösszetevőből kreatív színházat gyártottak: kortársból, avantgárdból és a nem ismert García Lorcából. A kortárs színház ma sokakban jelenthet mindössze annyit, hogy rendben, elmegyek, de valami fickó majd biztos jól levetkőzik és körberohangál a színpadon. Az avantgárd valami nagyon lilát, valami franciát juttathat az emberek eszébe, de mindenesetre nem olyat, amit csak úgy egyszerűen be lehet fogadni. A nem ismert García Lorca pedig egyszerűen nem ismert, nem a Radnóti Miklós féle gyönyörű Első Ecloga, ahol "Garcia Lorca halott!" és "hát nem gyászolta meg őt Európa?". A kortárs azonban nem csak meztelenség, az avantgárd nem csak lila és francia, Lorca pedig sok olyat írt, amit az iskolában nem tanítanak. Na, akkor mindezt most gyúrjuk össze és megkapjuk a Spidronműhely Öt év múlvájának (Así que pasen cinco aňos) egy kis szeletét.

Lorca ezt az írását eljátszhatatlannak, színpadra vihetetlennek ítélte. Ezzel az ókorban Szophoklészék mellett bizonyára nem aratott volna osztatlan sikert a nagy drámaversenyeken. García Lorca azonban egy másik korban élt, olyan korban ahol barátai Salvador Dalí és Luis Buňuel voltak és ahol végül gondolatai miatt végezték ki a falangisták. 1931-ben ült le valahova hogy megírja ezt a darabot, amit a tervezett 1939-el szemben csak jóval később mutattak be, és azóta sem nagyon ismert a szélesebb közönség előtt. Az angol nyelvű premierre 1945-ben New Yorkban, a spanyolra pedig 5 helyett 23 év múlva került sor a Puerto Rico-i Egyetemen. A megírás óta eltelt évek alatt több művészeti irányzat született és bukott el. Lorca darabja mégis, a XXI. századi, mobiltelefon kikapcsolására felszólító színházban még mindig tud újat mondani. Pedig az egyáltalán nem könnyű az olyan dolgokról, mint a halál, a sors, vagy a szerelem.

Lorca saját meghatározása szerint az Öt év múlva az idő legendája három felvonásban és öt képben, a Spidronműhely pedig a nyilvános kísérlet az idővel alcímet adta a darabnak. Hogy mindez mit jelenthet? Ha valaki az időt úgy szereti, ahogy az magától szépen csendben folyik előre és egyenes irányban, annak nem ajánlom a Spidronműhely kísérletét. Mindenki másnak azonban, aki szeret eljátszani a gondolattal, hogy az idő múlása talán mégsem annyira egyértelmű, mint ahogy azt óráinkkal mérve saját magunk számára az egész világon egységesítettük, tetszeni fog ez a kreatív színpadi játék.

Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhídjában a főhős Billy Pilgrim egyszerűen kiesett az időből, így életének bármely szakaszában feltűnhetett saját maga irányítása nélkül. Ez az alapgondolat rímel az előadásra, hozzáadva egy nagy adag elemésztő, mindenható szerelmet. Billy Vonnegut regényében megtanulja, hogy "minden egyes pillanat, a múlt, a jelen és a jövő, mindig is létezett, és mindig létezni fog". Valami ehhez hasonlót él át az Öt év múlva fiatalembere is, aki a folyton élő és elmúló jelenben gondolja végig döntéseit, régi és új érzéseit. A benne élő és körülötte vizuálisan is megjelenő különböző korú és mentalitású énjei (?), ahol van macsó és van öreg, van halott és van kisgyerek, ebben vagy segítségére vannak, vagy hátráltatják. Vagy egyszerűen csak leülnek vele kártyázni egy szív alakú lufi társaságában, amíg az szét nem durran. Az álmokban és mesékben gyakran megjelenő szekrény mögötti világ asszociációját keltő, ki-és becsapódó, két szintes térben vannak fekete és piros lufik, van zongora és abszurd tánc.

Érthető lehet így, hogy a színészek miért kutatók és a darab miért egy kísérlet. Fehér köpeny viselése és színes folyadékok csurgatása helyett azonban ők krétával írnak díszletet a színpad hátulján elhelyezett nagy fekete táblára. Az idő és a szerelem kapcsolatának egyenletét írják oda, azt keresve, hogy mivel is egyenlő a változó x. A kutatók Csúz Lívia, Mózes Balázs, Jászberényi Gábor, Horváth Kristóf, Réthelyi András és Jáger Szabolcs, akik humor és dráma, nagy szavak és irónia, örök témák és aktualitás kellemes arányú vegyítésével szólnak mindenkihez, akinek volt már életében elmúlt szerelme. Legközelebb decemberben a Merlinben. Addig is lehet őket keresni például a facebook-on.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei