2010. május 17.Szeifert Natália
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Elhunyt Végvári Tamás

Az Örkény István Színház közleményben adta hírül, hogy rövid, súlyos betegség után, vasárnap elhunyt Végvári Tamás színművész. Sokoldalú színészi munkásságát többek között Jászai-díjjal, Érdemes-, és Kiváló Művész elismerésekkel jutalmazták. Végvári Tamás 73 éves volt.

Láthattuk számos filmben, több vidéki és fővárosi színház színészeként drámai szerepekben, s mint az egyik legjobb hangú magyar színész, hangját kölcsönözte olyan sztároknak, mint Al Pacino, Harrison Ford vagy Robert de Niro.

Végvári Tamás 1937. május 20-án született, Budapesten. Pályáját 1962-ben kezdte a Pécsi Nemzeti Színháznál, innen Veszprémbe szerződött, a Petőfi Színházhoz, majd a Szegedi Nemzeti Színház társulatát erősítette. 1971-től tíz éven át a Thália Színház tagja volt. Rövid ideig a Nemzeti Színháznál dolgozott, majd a Budapesti Katona József Színház alapító tagja lett. 1996-tól szabadúszóként vállalt szerepeket, majd 2004-től a Madách Kamara, a jelenlegi Örkény István Színház társulatához szerződött.

Színpadon játszotta Hamletet, filmen többek között láthattuk az Ida regényében (1974), a Hány az óra, vekker úr?-ban (1985), a 6:3, avagy, játszd újra Tuti!-ban (1998), hangját máig hallgathatjuk számos rádiójátékban, s az ő hangján szólal meg többek közt Al Pacino A keresztapa is.

Végvári Tamás 2010. május 16-án hunyt el, 73 éves volt.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei