2010. november 23.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Máguspárbaj - Színházi előadás egy kis kémiával gyerekeknek

Egy gonosz varázsló fenyegeti a földet, méghozzá azzal, hogy záptojásszagú sötétségbe borítja, ha egy kislány nem áll ki vele párbajozni. Csenge vállalja, a föld megmenekül, a gyerekek pedig szórakozva tanulhatnak a budapesti RS9 Színházban. Kiss Judit Ágnes mesedarabját Krizsik Alfonz rendező állította színpadra.

A Jelen Teátrum legújabb előadása nagycsoportos óvodás és általános iskolás gyerekeknek szól: a Máguspárbaj, amellett, hogy fordulatos, izgalmas kalandokban bővelkedő, a természettudományokat hívja segítségül ahhoz, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a környezettudatosság, és a tudomány iránt.

A darabban számos kémiai és fizikai kísérlet bemutatásra kerül, természetesen játékos formában, a történetbe ágyazva. Lesznek villámok, ömlik majd a láva, de nem kell megijedni, az előadás teljesen veszélytelen, bátran ajánlják tehát a gyerekeknek. Kiss Judit Ágnes költőnő mesedarabjában a főszerepet két, első sorban tévésorozatokból ismert színész, Kiss Ramóna (Barátok közt) és Kárász Zénó (Família Kft.) játssza.

***


Kiss Judit Ágnes: Máguspárbaj - Gyermekszínházi előadás tudóspalántáknak 5-14 éves korig
Következő előadás: november 27. szombat 11 óra
Helyszín: RS9 Színház (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9.)
Jegyár: 1200 forint
Jegyvásárlás: www.rs9.hu, www.jegy.hu és az InterTicket országos jegyirodai hálózatán (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található)

Szereplők:
Csenge: Kiss Ramóna
Apa: Kárász Zénó
Metán Mágus: Bodor Géza
Kati: Szávai Katalin
Lili: Rácz-Koncz Eszter

Díszlet: Gombos László és Veres Dóra
Jelmez: Veres Dóra
Zene: Ügynökök Zenekar - Ditzendy Attila; Csáki Rita
Szcenika és stúdiómunkálatok: Csáki Rita
Rendező: Krizsik Alfonz

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei