2011. augusztus 31.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Indul a Bárka Színház 15. évada - Öt új bemutatóval készülnek

Idén három, jövő tavasszal pedig két új bemutatót láthat a közönség a Bárka Színház deszkáin: a tizenötödik évad öt új darabja közül két kortárs magyar dráma ősbemutatójára készülnek; az évad pedig szeptember 16-án veszi kezdetét, az Éjféli mesék című darabbal.

A Bárka Színház 15. évadát az Éjféli mesék című előadás nyitja meg szeptember 16-án, az első bemutatóra pedig októberben kerül sor a Színház Cseh Tamás Termében - Michael West Szabadesés című művét Göttinger Pál rendezi. A következő bemutatót decemberben tartják, ekkor Tasnádi István East Balkán munkacímet viselő darabját láthatja majd a nagyérdemű, Vidovszky György rendezésében. 2012 januárjában kerül színpadra Dorota Maslowska Megvagyunk egymással című előadása, ezt Kamondy Zoltán rendezi, és a Stúdió Színpadon láthatja a közönség.

Mucsi Zoltán, Gados Béla, Varjú Olga, Spolarics Andrea és Parti Nóra szereplésével, Forgács Péter rendezésében mutatják be 2012 februárjában Ödön von Horváth darabját, amely egyelőre A végítélet napja munkacímen fut. Nincs még pontos dátuma az utolsó bemutatónak, mely Szabó Borbála A teljes tizedik évad című műve lesz, Szabó Máté rendezésében.

2011-2012-es bemutatók:

Michael WEST: SZABADESÉS
Szereplők: Varga Anikó, Kálid Artúr, Kardos Róbert, Ilyés Róbert, Szoták Andrea m.v.
Rendező: GÖTTINGER Pál
Bemutató: 2011. október, Cseh Tamás Terem

TASNÁDI István: EAST BALKÁN (munkacím)
Szereplők: Varga Anikó, Dévai Balázs, további szereplők egyeztetés alatt
Rendező: VIDOVSZKY György
Bemutató: 2011. december, Cseh Tamás Terem

Dorota MASLOWSKA: MEGVAGYUNK EGYMÁSSAL
Főbb szerepekben: Varjú Olga, Spolarics Andrea, Szorcsik Kriszta, Ilyés Róbert
Rendező: KAMONDY Zoltán
Bemutató: 2011. január, Stúdió

Ödön VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA (munkacím)
Szereplők: Mucsi Zoltán, Gados Béla, Pásztor Tibor, Dévai Balázs, Varjú Olga, Spolarics Andrea, Parti Nóra, Szilágyi Csenge e.h.,
Rendező: FORGÁCS Péter
Bemutató: 2012. február, Cseh Tamás Terem

SZABÓ Borbála: A TELJES TÍZEDIK ÉVAD
Szereplők: Kardos Róbert, Dévai Balázs, Gados Béla, Kálid Artúr, Parti Nóra, Szorcsik Kriszta, Mészáros Tibor m.v., Péter Kata m.v.
Rendező: SZABÓ Máté
Bemutató: 2012. tavasz, Stúdió

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei