2011. december 2.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Mégis, kinek az élete? - Orvosetikai párbeszéd a Centrál Színházban

A darab által felvetett orvosi etikai kérdésekről, az egészségügy és az állampolgár viszonyáról is szó lesz azon a beszélgetésen, amely a Centrál Színház december 7-i Mégis, kinek az élete? című előadását követi. Az esemény a Semmelweis Egyetem HuMánia Pályaszocializációs Műhelyének kezdeményezésére jött létre.

Brian Clark Mégis, kinek az élete? című drámájának főhőse Ken Harrison szobrászművész, aki egy autóbaleset következtében nyaktól lefelé megbénul. A darab azt az időszakot dolgozza fel, amikor Ken ráébred, hogy nem akar munka, szerelem és cél nélkül tovább élni, ezért harcba száll az élete és halála fölötti rendelkezés jogáért. A történetből 1981-ben film is készült, amelyben Richard Dreyfuss játszotta a szerencsétlenül járt művész szerepét. A Centrál Színház ezt a feladatot Rudolf Péterre bízta, aki maga is részt vesz a december 7-én, előreláthatólag 21:20 körül kezdődő beszélgetésen. Rajta kívül darabbeli partnerei - Nagy-Kálózy Eszter, Kovács Vanda, Papp János, Simon Kornél, Vári-Kovács Péter - és Puskás Tamás, az előadás rendezője is megjelenik az eseményen, amelynek ötlete a HuMánia Pályaszocializációs Műhelytől származik.

Utóbbi egy önkéntes kortársoktatók által működtetett egyetemi készségfejlesztő csoport, amely arra törekszik, hogy a felnövekvő orvos-generációk egyre erősebb humán készségekkel rendelkezve lépjenek be az egészségügy rendszerébe.

Mivel jelentős társadalmi kérdésről lesz szó, a Centrál Színház a közönséget is szívesen látja a találkozón, mind az adott előadás nézőit, mind azokat, akik korábban látták a produkciót, vagy egyszerűen csak érdeklődnek a téma iránt.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei