2012. május 24.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Pécsi Országos Színházi Találkozó 2012 - Béke és szakmaiság tíz napig

Idén először vált a teljes szakmát lefedő fesztivállá a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelyre június 7. és 16. között kerül sor Pécsett. Mint a rendezvény május 24-i, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, 2012-ben tizenhárom társulat lép fel huszonhét előadással, a versenyprogramba pedig tizennégy produkció került.

Mint az MTI tudósításából kiderül, a POSZT újra stabil költségvetéssel rendelkezik, Pécs városa 75 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap 30 millióval, az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI) 45 millió forinttal járul hozzá megtartásához. A hírügynökség beszámolójában idézte Márta István művészeti vezető szavait, miszerint "tíz napra béke és szakmaiság költözik Pécsre", azaz a politikai ellentéteket félretéve ünnepel majd a színházi világ.

A központi helyszín a Pécsi Nemzeti Színház lesz, de a Művészetek Háza is számos programnak - kiállításoknak, előadóesteknek - ad otthont. A Martyn Galériában Életművem nincs, csak életem van - Száz éve született Várkonyi Zoltán címmel nyílik tárlat, a Palatinus Hotel sörözőjében pedig fotóösszeállítás látható majd az idei díszvendégről, Cserhalmi Györgyről. A Pécsi Galéria és Pincegaléria ad otthont a Látványtér 2012 - Az év díszlet- és látványtervezője című tárlatnak.

A fesztivál három szabadtéri helyszínen várja a közönséget, melyekhez csatlakozik a Széchenyi téren felállítandó Magyar Teátrum Sátor, amelyben hatvan program kap helyet, és mintegy harminc intézmény képviselteti magát.

Több esemény is átkerült a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahová kisvonat szállítja majd a látogatókat. Itt számos gyermekprogram, a Független Előadóművészeti Szövetség FESZTáv elnevezésű sorozata, performanszok, valamint a főiskolások-egyetemisták vizsgaelőadásai zajlanak majd. A Glinkgo Gasztro Korzón színházi-gasztronómiai programokat kínálnak, valamint itt lépnek fel a színészzenekarok is. A Pécsi Horvát Színház szolgál helyszínül a Nemzetiségi Színházi Fesztiválnak, melyen négy nemzetiség hat előadása lesz látható, többségük magyar nyelven.

A versenyprogramot értékelő szakmai zsűri tagja lesz Takács Katalin színész, Kerényi Imre rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Szlávik István díszlettervező, Koltai Tamás kritikus, Szakonyi Károly drámaíró és Rimas Tuminas, a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója. A színészek közül Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor értékeli a produkciókat, és a közönségből is kikerül három ítész, akiket sorsolással választottak ki.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei