2012. október 4.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Blackbird - Mucsi Zoltán, Pető Kata és egy sötét titok

A feszültség az első pillanatban megteremtődik a színpadon, ahogy becsukódik, majd kinyílik az ajtó, ahogy a nézők szeme elé kerül ez a két ember, férfi és nő, meg az ő konfliktusuk, ami sokkal mélyebb, mint amilyennek eleinte tűnik. Megteremtődik, és fenn is marad egészen a darab végéig, reménytelen bizonytalanságban tartva a közönséget.

David Harrower Blackbird című darabja két ember tragédiája, és ahogy lassan világossá válik minden részlet, a történet darabkái lépésről lépésre szilánkokból újra egészet alkotnak, és mégis, ott marad az egész végén egy kérdőjel, az egyszerre gondolkodtatja el és taglózza le a nézőt. Elementáris erő szabadul fel a színpadon, ahol semmi más nem zajlik, csupán két ember beszélgetése, mégis olyan indulatok uralkodnak, amelyekkel nem lehet szembe menni. Csak állni, és tűrni, és várni, hogy mikor robban. A darab fantasztikus ívet ír le, szinte tégláról téglára épül fel a múlt a nézők szeme előtt, hogy aztán újra és újra lerombolódjon. A főszereplők - Mucsi Zoltán és Pető Kata - személyiségük erejével érik el, hogy az ember minden idegszálával rájuk koncentráljon, hogy miközben ők megélik a régi konfliktust, egy titkos ablakon kívülállóként leshesse minden mozdulatukat.


Blackbird - Pető Kata és Mucsi Zoltán (Fotó: Rick Zsófi)

Konfliktus. Talán nem is elég erős, nem elég kifejező szó arra, ami megelevenedik a színpadon, hiszen itt olyan mély, sötét csata zajlik, amit csak némán, lélegzetvisszafojtva lehet figyelni. Ahogy a színészek belekezdenek a történetbe, a néző csak zuhan, egyik ámulatból a másikba, elborzad, homlokot ráncol, hiszen egy-egy momentum mindent megváltoztat, és egy szemvillanás alatt fordítja meg mindannak a jelentését, amit addig hallott. Az igazság az, hogy a néző rá van utalva a színészekre, muszáj hinnie nekik, mert más forrás nem áll rendelkezésre, és amikor már éppen beadná a derekát, történik valami, ami mindent megváltoztat. Átértelmez. Új megvilágításba helyez. És a néző tanácstalanná válik. A legnagyobb kérdőjelet pedig éppen a darab végén teszik ki az alkotók, teljes bizonytalanságba rántva a közönséget - és ezzel benne hagyva a levegőben a feszültséget. És a lehetőséget.

Két ember. Egy valós koránál sokkal öregebbnek tűnő, fáradt, zavarodott férfi - Mucsi Zoltán -, és egy, az eszelősség határán táncoló, egyértelműen sérült, ám ugyanakkor fiatal, és első ránézésre erősnek, határozottnak látszó nő - Pető Kata -, akik elmesélik ezt a történetet. Minden morzsával, amit leszórnak a nézők lábához, egyre bizarrabb, szokatlanabb történet bontakozik ki, egyre sötétebb, ragacsosabb talajra tévedünk. Szerelmes történet? Ha az, akkor legalábbis rendhagyó. És mégis az, bármennyire nem tűnik helyénvalónak ezt a kifejezést használni. Két ember, akik mára szinte idegenek, és akiket mégis örökre összeköt a múlt, amit egyikük elfelejteni, másikuk megérteni szeretne - az egyik menekül, a másik könyörtelenül beszél tovább, aztán hirtelen megfordulnak a szerepek, és az addig bátor hang elhalkul, a menekülő pedig lelassít, megáll, és visszafordul.


Blackbird - A titok elementáris ereje (Fotó: Rick Zsófi)

Egy titok, ami férfi és nő életét egyaránt megváltoztatta, most a felszínre kerül, mindkét fél szemszögéből felvázolódnak az események, fény derül félreértésekre, véletlenekre és döntésekre, amelyek mind befolyásolták a történteket. A bűn nyers ténye felpuhul, a határok elmosódottá válnak, a bűnhődés pedig maga a beszélgetés, tizenöt év elteltével, amit mindkét fél egyszerre akar és taszít el, ami elől menekülnének, és közben érzik, hogy valójában nincs is választásuk. A köztük lévő kapocs elszakíthatatlan, még akkor is, ha ezt nem a szó hagyományos értelmében kell kezelni. Aztán a férfi végül otthagyja a lányt - megint. Persze lehet, hogy ez nem is történhetne másképp.

Kováts Adél rendezői bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban; a hófehéren tiszta, mégis szeméttel teledobált színpadkép, ami pontosan visszatükrözi a történetet, a főszereplők vágya a lezárásra, és a lezáratlanság tragédiája, az útravaló, amit a néző zsebébe dugnak, amivel még hosszú órák elteltével is nehéz kezdeni bármit is - mindezek együtt teszik ennyire hatásossá ezt az előadást. A Blackbird legnagyobb ereje mégis az események szokatlanságában, és a szereplők szuggesztív játékában rejlik - így válik ez a történet élővé, hátborzongatóvá. A végén azonban mégis örül a néző, hogy hátrébb léphet egy lépéssel, és becsukhatja az ablakot, amin leselkedett.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei