2012. november 9.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A Thália Színház mutatja be A tanú című film alapján készült darabot

December 6-án, Balikó Tamás rendezésében tűzi műsorra Bacsó Péter A tanú című filmjének színpadi változatát a Thália Színház. A szövegkönyvet az intézmény felkérésére Hamvai Kornél írta, a főbb szerepekben pedig olyan művészek tűnnek fel, mint Csányi Sándor, Szombathy Gyula és Cserhalmi György.

Bacsó Péter zseniális szatírája már 1969-ben elkészült, de politikai okokból tíz évet kellett várni arra, hogy a mozikba kerülhessen. A Rákosi-korszak koncepciós pereinek emléket állító mű a huszadik századi magyar filmgyártás legtöbbet idézett darabjává vált. A forgatókönyvet Hamvai Kornél adaptálta színpadra, meghagyva a jól megszokott szófordulatokat, szállóigévé vált mondatokat.

Külön érdekesség, hogy az új darabot a Thália Színházban mutatják be, amely csak néhány lépésre található az egykori Tinódi mozitól, ahol ezrek látták annak idején a filmet.

Kállai Ferenc legendás karakterét, Pelikán József gátőrt ezúttal Csányi Sándor alakítja, Virág elvtársat Cserhalmi György, Bástya elvtársat pedig Szombathy Gyula formálja meg. További szerepekben Hunyadkürti István, Schmied Zoltán, Szegezdi Róbert, Müller Júlia és Kovács Vanda látható.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei