A Művészetek Palotája a hazai jazz mozgásait nem csupán követi, hanem kreatív koncertprogramjaival immár irányítja is. Évek óta futó sorozatával, a Hétfő esti jazzel a legszélesebb spektrumban mutatja be a műfaj hazai sztárjait és nonkomformista, fiatal lázadóit. (program)
Szeptemberben a tavaly már egyszer elsöprő sikert aratott zenekar érkezik ismét az A38 Hajóra. A francia feldolgozászenekar, a Nouvelle Vague lép fel, hogy egy barátságos klubkoncert keretei között bizonyítsa be, hogy igazi közege a meghitt klubhangulat. A "titkos" előzenekar egy különleges magyar formáció, a rejtélyes Mais Rues des Avenue lesz. (program)
Október 1-től 3-ig immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Hangfoglalás. Ahogy az elmúlt években, idén is a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ’A’ és ’C’ csarnokában lesz Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációja. A 8000 négyzetméteren 100 kiállító mutatja meg, hol is tart 2010-ben a hang-, a fény- , a színpad-, a színház- és stúdiótechnika.
Egyedi megakoncert keretében búcsúzott a Sziget mínusz egyedik napján a Kispál és a borz. A rajongók népes hada árasztotta el a Szigetet, és zengte a bandával együtt majd' három órán át a jól ismert, régi és új számokat. Őrületes buli, tánc, és sírós-nevetős búcsú. (beszámoló)
2009-ben látott napvilágot a Tom-Tom Records gondozásában a Váczi Eszter Quartet bemutatkozó albuma. A Váczi Eszter, Gátos Iván, Gátos Bálint, Mike Zsolt által alkotott zenekar Vissza Hozzád című lemezével olyan sikert ért el a magyar jazz életben, amelyre az utóbbi időkben nem nagyon volt példa.
"Mint a végtelen juhbeles virslik esetében: egyik húzza magával a másikát." - írja Lackfi János költő Lovasi verseléséről, és mások másról, de mindenképpen a Kispálról. Híres hazai írókat, költőket, zenészeket és újságírókat is megmozgatott a banda búcsúzása.
2010. augusztus 7-én a Gutenberg téren antikvár könyvvásárt tartanak egész nap, délután pedig Szabó T. Anna író, és Szalóki Ági énekesnő hangolódnak egymásra egy közös műsor keretében. A programra kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak a szervezők.
A hétfőn hazánkba érkező és a Papp László Sportarénában koncertet adó többszörös Grammy Díjas énekesnő, Natalie Cole nemrég veseátültetésen esett át, így fokozottan kell figyelnie az egészségére. Nat King Cole lánya semmit nem bíz a véletlenre, ezért kifejezetten jó minőségű bioételeket kért a szervezőktől.
Nemsokára eldől, hogy ki képviseli Magyarországot a Europe Music Awards-on, az egyik legrangosabb zenei díjkiosztó gálán. Az elmúlt évekhez hasonlóan öt jelölt van, de az idén csak négyet választ ki a szakmai zsűri, az ötödik jelölt a közönség favoritja.
Immáron harmadik éve rendezik meg a Magyar Dal Napját, melynek egyik kiemelt helyszíne idén is a Zöld Pardon. 2010. szeptember 12-én, vasárnap tíz, közel egyórás élőkoncerten vehetünk részt a hazai zenei szcéna legjobbjait hallgatva. Fellép egyebek mellett a 30Y, a Pál Utcai Fiúk, a Belmondo és még sokan mások. (program)
A nálunk is közkedvelt előadóra, Stingre egyáltalán nem mondható, hogy sokáig képes a babérjain ülni (pedig, ha valaki, akkor ő minden további nélkül megtehetné). De, nem! Az előadó mindig ellenállhatatlan vágyat érez az újításra. Mindig igyekszik kitalálni valami újat (gondoljuk csak pl. a néhány évvel ezelőtti lant lemezére). (ismertető)
Augusztus végén tartja meg májusban elmaradt budapesti koncertjét Joana Amendoeira, a portugál zenei műfaj, a fado csillaga. A fiatal fado generáció egyik legnagyobb és Magyarországon is népszerű személyisége augusztus 29-én 20 órakor lép színpadra a Millenáris Teátrumban. (program)
A tavaly Gramophone Díjjal kitüntetett Jacques Loussier generációjának azon képviselője, akinek stílusa nem sorolható egyik zenei műfajba sem. Eddigi munkásságát változatosság és meglepő zenei ötletek jellemzik. Johann Sebastian Bach műveinek jazz adaptációival lett világhírű, de ezen kívül részt vett számos más produkcióban is, valamint többszáz mozi és tévéfilm zenéje fűződik a nevéhez.
Azon szerencsések, akik 2010. július 26-án ellátogattak a Budapest Sportarénába, egy igen emlékezetes koncertnek lehettek tanúi. Natalie Cole tehetségét csodálhatta a nagyérdemű, akinek sikerült újra bebizonyítania, hogy méltó az elismerésre. A tegnapi koncert ugyanis méltán nevezhető az év egyik meghatározó kulturális eseményének. (beszámoló)
A Killers énekeseként világhírűvé vált Brandon Flowers most anyazenekara nélkül, szólóban kívánja meghódítani a világot szeptember 14-én megjelenő Flamingo című lemezével. Flowers első kislemeze már a hazai rádiók kínálatában is megtalálható június 17 óta, de nemzetközi szinten is rendkívül népszerű, annak ellenére, hogy a dalt a tervezett megjelenés előtt több héttel ellopták!
Az év egyik legnagyobb szenzációja, hogy Natalie Cole, a nyolc Grammy Díjjal elismert legendás énekesnő, az ugyancsak klasszikus legendaként számon tartott Nat "King" Cole lánya, Magyarországra érkezik! A művésznő július 26-án ad koncertet a Papp László Sportarénában.2010-09-02 11:42:02
» Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba2010-09-02 09:26:54
» Round Nine - új album és lemezbemutató koncert2010-08-29 20:00:20
» Esősember - Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal a Belvárosi Színházban2010-08-23 17:23:47
» Drogmentes Magyarországért Költészeti Verseny2010-08-19 11:19:57
» Jön a Zimmer Feri 2! - Folytatódik a móka Fikászéknál
Ma Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz
Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.
Irányár: 13,5 millió Ft.
Érdeklődni: 30/4107753