2007. október 14.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Manu Chao üdvözöl a Paradicsomban

"Sok beszélgetésre és összekapaszkodásra van szüksége a világnak."

Y ahora qué? És most? Most őszinteség, lázadás és egyszerűség. Ahogy mindig. Most végre a kezében tarthatja a lelkes rajongó az új Manu Chao lemezt. Hat éve várta a pillanatot. Most csak szorongatja a tokját, az ágya szélén ücsörög, és hallgat.

Volt már titokban imádott jelenség a Mano Negra élén, volt már itt-ott felbukkanó örömzenész, aki kendővel a fején indult a reggae-re dobbanó szíveket meghódítani. A kendő megmaradt, mostanra azonban kinőtte a maga által teremtett, szimpatikus figura karakterét: manapság saját zenekarával, a Radio Bemba Sound System-mel egyre nagyobb és nagyobb sikereket ér el világszerte. Ő Manu Chao, egy két lábon álló, hétköznapi hős, lassacskán valamiféle jelkép, szemben a világgal, a háborúval, az igazságtalanságokkal. Bizonyos szempontból Bob Marley nyomdokában jár, hangulatát és egyszerűségét tekintve legalábbis mindenképp párhuzamot vonhatunk. Zenéjének stílusa behatárolhatatlan, keveredik benne ska, reggae, punk, hip-hop és rock, de ugyanúgy felbukkan a lemezein egy-egy igazi francia chanson is. Ahogy ő maga fogalmazott korábban egy interjúban: "Használom ezt, kipróbálom azt, megpróbálok valami mást - úgy játszom, mint egy gyerek. Ha úgy játszhatom, mint egy gyerek, boldog vagyok."



Talán furcsán hangzik, de nehéz lenne pontosan megmondani, hogy a La Radiolina hányadik lemeze a művésznek. Ez úgy lehetséges, hogy az eddigi két stúdiólemez, az 1998-as Clandestino és a 2001-es Proxima Estación: Esperanza mellett megjelent egy teljes egészében francia nyelvű albuma, illetve egy koncertlemeze is. Lehet róla vitatkozni, hogy ez utóbbiak teljes értékű albumok-e, de nem sok értelme van sem ennek, sem a hasonlítgatásnak. Egy bizonyos: a La Radiolina tökéletesen belesimul a két korábbi sorlemez által megteremtett hangulatba, így könnyedén tekinthető ezek folytatásának.

Sok kis részlet, mint a szétszórt mozaikdarabkák. Morzsák a múltból, de feltűnően kevesebb, mint eddig. Az ismétlődés folytonosságot teremt, és összekapcsol. Aztán amikor sokadszorra pörög a lejátszóban, valahogy megszeretjük. Ahogy mindig. Egésszé válik, megfoghatóvá, élvezhetővé.

Mondanivalóját tekintve a lemez nem szolgál sok újdonsággal a korábbiakhoz képest, de valahogy nem is várjuk tőle. Dalszövegei érthetőek, lényegre törők, olykor talán kissé túl direktek is: a hatalom kizárólag önös érdekeit követi, mondja, így szinte minden cselekedetével lerombol valamit a világban, a pénz mindenek fölött áll, istenként imádják, és talán ez az összes rossz forrása. Hazugság veszi körül az embert, bármerre forduljon is, és nincs igazi kiút... Manu Chao nem kínál alternatívát, modernkori "szeretkezz, ne háborúzz"- felfogásra buzdít csupán, és véleményt alkot.

Huszonegy dal található a lemezen, ezek közül néhány talán befejezetlennek tűnhet, részben rövidségük okán; és azt is el kell ismerni, hogy akadnak kevésbé kidolgozott témák az albumon. De emiatt nem kesereg az ember, kap ugyanis helyette a megszokottnál több és feltűnőbb gitárhangot, ráadásul a dalok nagy része ezúttal húzós tempóban szólal meg. Ezek közül külön említést érdemel a The Bleedin' Clown, mely talán a lemez legpörgősebb dala, valamint a Rainin' in Paradize, mely már a megjelenés előtt hallható volt a rádiókban, és nem lesz ez másképp ezután se, hiszen az ember akkor sem tud megszabadulni fülbemászó dallamától, ha nagyon akar. Ennek az alapjaihoz nyúl például a Siberia is, ez bónuszként hallható az album végén. Az El Hoyo-t eljátszották augusztusban a Szigeten az újdonságokra éhes közönségnek, és már ott is nyilvánvaló volt, hogy a lendülete ellenállhatatlanná teszi majd. Talán forgatják majd a szemüket néhányan, de a Politik Kills, na, az nekem nem. Túl direkt, túl egyértelmű, túl monoton, túl, túl, túl. Persze a rádió biztosan fogja játszani, úgyhogy semmi pánik.
Hogy a lassabb, érzelmesebb dalokból is szemezgessünk, itt van mindjárt a Mala Fama. Igazi latin csoda, magával ragadó dallamvilágával tipikusan elsőcsókos háttérdal, amire aztán bizsergős a visszagondolás. A La vida tómbola a híres-hírhedt focistáról, Diego Maradonáról szól, közepes tempójú, kellemes nóta.

Nyilván mindenki megtalálja majd a neki legjobban tetszőt, amihez emlékeket fog kapcsolni, amit sokkal többször meghallgat, mint a többit; az én hajba suttogós kedvencem a Me llaman calle, sötétben izzó kis parazsat, keserű füstöt, ölelő karokat és szenvedélyt gondolok hozzá, ahányszor meghallom.

Érdekes kérdést tesz fel Manu az Y ahora qué? című dalban. Többféle értelmezési lehetőségünk van, a legkézenfekvőbb, hogy a kérdéssel a világot szólítja meg, mely szerinte a vesztébe rohan. Ebben az esetben némi szemrehányást hallhatunk ki belőle, ami egyáltalán nem volna meglepő, hiszen mindig jellemző volt rá az ilyesfajta szurkálódás. Másfelől azonban, ha úgy tekintünk a kérdésre, mintha önmagának tenné fel, egy hasonlóan elfogadható és érdekes magyarázatot kapunk. Manu, azáltal, hogy egyre híresebb lesz, és egyre több embert hódít meg semmihez sem hasonlítható, varázsos erejű zenéjével, egyúttal egyre kevésbé hasonlít ahhoz, ami ő maga: egy egyszerű zenész. Így a kérdés magasabb szintre kerül, tanácstalanság sugárzik belőle, és a "hogyan tovább" azt jelenti, vajon lehet-e folytatni ezt a pályát? Nem veszíti-e el azt, ami éppen a lényege volt?

A La Radiolina nem ad választ, de nem is ez a célja. Egyetlen célja van: hogy mindenki megtalálja benne a maga örömét, ahogyan azok is, akik megalkották. Talán Manu tudtán kívül már meg is válaszolta a fentebb emlegetett kérdést, mikor néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta: "Ennek a zenekarnak az a különlegessége, hogy nem lesz hosszú élete. Minden turné az utolsó turné. Ez a mi politikánk a rutin elleni harcban. Sok zenekarban voltam már, és mindegyik a rutin miatt halt meg. Most elhatároztuk, hogy előbb halunk meg, mint hogy a rutin utolérne minket."

*

Kiadó: Warner Music
Megjelent: 2007. szeptember 3.


Kapcsolódó cikkünk:
Mikorofonállvány a fej felett - Manu Chao Bécsben

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei