2008. január 14.Makai Péter Kristóf
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Egy kiátkozott zenész áldása - Danny Cavanagh (Anathema) Szegeden

Régóta sejtettem ám, hogy a zenével festeni lehet. Mogyeszt Muszorgszkij az "Egy kiállítás képei"-vel és az Emerson, Lake and Palmer trió "Pictures at an Exhibition" című feldolgozásával bizonyította be legékesebben: nem szükséges szavakhoz, vésőhöz vagy ecsethez nyúlni, hogy képek égjenek a műalkotást fogyasztók retinájába

Elég egy zongora és egy tehetséges zenész, hogy kinyíljon előttünk a kijevi nagykapu, hogy betódulhassunk a Tuileriák kertjébe, vagy hogy sétát tehessünk egy ódon kastélyban. Ha Viktor Hartmann képei így megihlették Muszorgszkijt, kíváncsi vagyok, milyen képek villantak fel a brit Daniel Cavanagh szemhéja mögött, amikor a próbák során megpihentette szemét.

A harmincas éveinek közepén járó angol úriember ugyanis olyasmit csinál, amit a szegedi JATE Klub törzsközönsége rég nem látott. Még a fellépés kezdete előtt is a fizető vendégek között járkál fel-alá, csendben kortyolgatva mézes kamillateáját. Visszafogott mozdulatai és teáscsészéje kilóg a többségében sört vagy rövidet ivó tömegből. Néhány asztallal odébb disztingvált hangnemben beszélget kis társaságával, akik elkísérték Szegedre. Olyan közvetlen és természetes, hogy ha a plakátokra nem lett volna kinyomtatva az arca, akkor azt mondanám, jelenléte is puszta tévedés: semmi sem utal arra, hogy a színpadon álló zongora és gitártok rá várnának.

Aztán eljön a kilenc óra, és a narancsos fénybe vont színpadra lép Danny. Már az első néhány hang után érzem, most a külvilág nem olyan fontos, befelé kell figyelni. Danny mindnyájunkat figyelmeztet, hogy hosszú lesz a műsor, nyugodtan üldögéljünk csak le a földre. És tényleg: néhány szám alatt a nagyteremben összegyűlt jó száz ember szépen, lassan helyet foglal a szebb napokat, kiöntött italokat és ugráló talpakat látott padlón. A törzsvendégek közül egy részegebb hang két szám között meg is jegyzi, hogy "You know, Danny, people usually dance in this room?" Valóban, a tagnak igaza van, de minden helyére csúszik, mikor az előadó csak ennyit válaszol: "and… so?"

És ahogy belemerülök muzsikájának élvezetébe, jó néhány szám után veszem csak észre, hogy Danny egyszerre elkezdett önmagával párban játszani. Némi figyelgetés után persze világossá válik előttem is, hogy egy pedál segítségével játssza újra az alapmotívumokat, és arra festi fel az egyre újabb és újabb rétegeket. Előtte még nem volt szerencsém olyan zenészhez, aki két effekttel és három, vékony rétegben felvitt dallammal ilyen festményeket alkotva ekkora mélységekbe vinne el.
Visszafelé játszott hangjai segítenek az embernek önmagába tekinteni, feltárni azokat a fekélyeket, melyeket nap-nap után marunk magunkba, és visszhangzó éneke felszakítja a gennyes tályogokat, hogy a gitárzene kimossa, és fertőtlen szépségével heg nélkül forrassza be a sebet. Tudom, menthetetlenül szentimentalista vagyok - de lehet-e máshogy viszonyulni egy olyan zenei élményhez, ami kiürít és belém költözik, hogy rendet tegyen bennem?

A koncert során Danny rendre kérdezgette a hallgatóságot, hogy ugyan mit akarnának hallani, és jöttek is sorban a kérések az Anathema számaitól kezdve az időtálló rock-sztenderdeken át egészen az olyan melankolikus dallamokig, mint az élete végéig depresszióval küzdő, tragikus sorsú Nick Drake-é. Külön örömömre szolgált, hogy a koncert vége felé a Pink Floyd "High Hopes"-jának segítségével merengő nosztalgiát ébresztett bennem, melyet nagyszerűen kiegészített a koncert záródala: a Metallica által híressé tett "Nothing Else Matters" karcossága. Az utolsó simítások.

Igaza van, ismételgettem magamban, mintha a zenével perelni lehetne, mint egy filozófiai értekezéssel vagy egy közéleti tárcával. De ha egy dalban egy percre kitör az a jellegzetesen torzított hangzás, mely a rockzenének sajátja és melynek hatására srácok ezrei vesznek kezükbe gitárt, akkor Danny Cavanagh pontosan oda teszi, ahol lennie kell.

A koncert után csak a csend és a zsibongás maradt tagjaimban. És igaza van: más nem számít.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei