2008. március 25.Köteles Anna
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

JazzSzerű és Kerekes Band, avagy az egri fiúk megmutatták

Két új hangú, egri gyökerű zenekar lépett fel az A38 Hajón március 13-án: az elsővel, a JazzSzerűvel lazulhattunk, majd a rákövetkezővel, a Kerekes Banddel csángó boogie-ra rophattuk.

A JazzSzerű frontembere, Hetesy Kornél, azaz MC Cornelius egy korábbi formációból, a Braindeath-ből indult. A beszédes nevű zenekar lassú hiphopot kever dzsesszes és funk elemekkel. Jelenleg első lemezüket készítik, amely nemsokára megjelenik.
A fiúk szívesen azonosulnak az előzenekar szerepével. MC Cornelius sűrűn ismételgeti, hogy végig visszafogott ritmusban nyomják majd, úgyis még korán van, és mi így lassan rákészülhetünk az utánuk következő bandára. A sok zene, kevés szöveg elvén az énekes nem untat minket háttérinformációkkal, hagyja, hogy a hangjegyek mondják el a magukét. És ez így is lesz, a JazzSzerűtől azt kapjuk, amit vártunk: zenéjük kellemesen beleringatja magát a fülünkbe. "Mi pontosan azok vagyunk, aminek látszunk, és az életnek hívott játékban a szívünkből játszunk" - hangzik ars poeticájuk.

Mire a Kerekes Band színre lép, megtelik a hajó, láthatóan szilárd rajongótábor kíséri a fellépéseket. A tizenhárom éve alakult zenekar eddig csupán egy lemezt jegyez, a Pimasz címűt, de ennek nem lustaság, sokkal inkább egy hosszabb felkészülés az oka. A lemezt egyébként 2006-ban a Songlines angol zenei lap az év legjobb világzenei albumának kiáltotta ki.
Az évek alatt a fiúk népzenét gyűjtöttek, zenélni tanultak, táncházakba jártak, kiadtak két népzenei lemezt. A moldvai és gyimesi gyökerek után önmagukat mára már az ethno-funk stílusba sorolják, ezen belül aztán van mindenféle keveredés: rock, jazz, folk, reggae és funk elemek. Úgy tűnik, meghatározó népivel vegyített populáris irányzat alakul a magyar könnyűzenei életben, hisz a Zuboly, a Suhancos és a Kerekes Band is ezt a koncepciót követi. A dobos, Fehér Viktor ezt így fogalmazza meg meg: "Mi nem valami >>mentési akciót<<, vagy >>modern népzenét<< csinálunk, hanem olyan zenét, amelyben jelen van ugyan a népzene, de nem tolakodóan, és nem funkciótlanul, hanem a többi műfajjal elegyítve, egymást erősítve ágyazódik bele az ethno-funkba."

A sok tanulás tényleg meghozta az eredményét, csupa virtuóz zenész áll a színpadon, élükön Dr. Dudással, azaz Fehér Zsomborral, aki a legkülönfélébb hangszereken, köztük erdélyi furulyán és elektromos dudán brillírozik. A rajongókat - akik le se tagadhatnák, hogy táncházak törzsvendégei - meg is mozgatják rendesen. Néhány szám bekonferálását üdvrivalgás kíséri.
Hallgatva a bandát, ami leginkább meglep, hogy tisztán instrumentális a zenéjük, nincsenek dalszövegek, se népdalokból, se saját írásokból, ez sajnos kicsit személytelenné teszi. És bár a törzsközönség jól ismeri a számokat, egy friss fülnek egymásba olvadnak, nehéz megkülönböztetni egyiket a másiktól - az egész koncert egy dinamikus-pszichedelikus dallamfolyam. Abban biztos vagyok, hogy a Kerekes Band a népzene híveinek lesz igazán kedves, mert bár sokféle stílust mixel, a folk a domináns. Van, aki a Boban Markovich-hoz és Gogol Bordellóhoz hasonlítja őket, én azonban kevés nyomát látom a vérbő szláv temperamentumnak - lendületes, de sokkal tudatosabb zenét hallunk. Ha már párhuzam, akkor jellegében a Colorstart érzem közel a zenekarhoz.

A Kerekes Band jelenleg a második albumon dolgozik, melynek májusban lesz a lemezbemutató koncertje.

*

JazzSzerű, Kerekes Band
Helyszín: A38 Hajó, Petőfi-híd, Budai hídfő
Elérhetőség: www.a38.hu
Időpont: 2008. március 13.

JazzSzerű: http://www.myspace.com/jazzszeru
Kerekes Band: http://www.kerekesband.hu/

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei