2008. április 5.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Áprilisi hangversenyek fiataloknak a Müpában

Hogyan lehetne a fiatalokhoz közelebb hozni a zenét? Hogyan lehetne rábírni őket, hogy nyitottak legyenek a régi-új irányzatokra, hogy megismerjék és megértsék a jazz-t, vagy éppen a komolyzenét? A Művészetek Palotája januárban két sorozatot is indított, Gondolkodó koncertek és Hangversenyek fiataloknak címmel, melyek célja, hogy a szabad asszociációk felébresztésével és az ismeretek bővítésével megszerettessék a muzsikát a fiatalokkal.

Április első hétvégéjén rögtön két hangverseny is várja az érdeklődőket. Szombaton a jazz kap főszerepet, a Budapest Jazz Orchestra koncertjét tekinthetjük meg, melyen vendégművészként Oláh Kálmán jazz-zongorista működik közre. Céljuk, hogy bemutassák a műfaj legfontosabb sajátosságait, a legnagyobb jazz-muzsikusok darabjain keresztül. Regtime, swing, Glenn Miller bigband-szerzeményei, és természetesen improvizáció - többek között ezekre lehet számítani a lelkes művészek tolmácsolásában. A jazz hangzó képeskönyvét foghatják a kezükbe, akik ellátogatnak a Müpába ezen az estén.

Vasárnap a fafúvósok kerülnek a középpontba, a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekarának ifjú zenészei külön-külön mutatják be hangszereiket, így a közönség megismerkedhet a fuvola, az oboa, a klarinét és a fagott egyedi, varázslatos hangjával. Ezt követően Záborszky Kálmán vezényletében Mozart és Petrovics Emil darabjaiban szólalnak meg, melyekben a szólók nyújtanak lehetőséget a művészeknek, hogy megmutassák magukat és hangszerüket. Végül pedig Csajkovszkij IV. szimfóniájának két tételével bizonyítják, hogy érdemes odafigyelni ezekre a különleges dallamokra és harmóniákra.
A Müpa kezdeményezése talán elindíthat egy folyamatot, melynek eredményeképpen az ifjúság rájön, hogy van élet a zenében a techno-n, rap-en, rock-on túl, ennek fontos lépcsőfokai lehetnek ezek az áprilisi koncertek, melyek elsősorban a középiskolás korosztály számára ajánlottak.


Helyszín: Művészetek Palotája Fesztivál Színház

2008. április 5., szombat 18.00
Gondolkodó koncertek
Bővebben a jazzről
A Budapest Jazz Orchestra hangversenye
Vendégművész: Oláh Kálmán

2008. április 6., vasárnap 11.00 és 15.00
Hangversenyek fiataloknak
Ismerjük meg közelebbről a fafúvós hangszereket!
A Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar hangversenye
Vezényel: Záborszky Kálmán

Jegyek: 1100 Ft, 1300 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei