2008. május 3.Kristóf Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

R.E.M.: Accelerate - Régen volt, igaz volt

Amikor tizenévesen szinte bekebeleztek az R.E.M. nyolcvanas években készített lemezei, még Michael Stipe énekesnek volt haja, és vígan énekelte a Shiny Happy People című dalt, egy feltűnően dögös vörös hajú nővel. Aztán az Out Of Time után kijött minden idők egyik legjobb lemeze, és én rongyosra hallgattam az Automatic for The People-t, és éreztem, ez a négy ember valamit letett arra a bizonyos asztalra. Tudom, ez amolyan szentimentalista bohóckodás, de legyünk őszinték: kritikát írni egy olyan zenekarról, ami meghatározta az ember zenei arculatát, egyszerre hálás, és hálátlan feladat.

Az R.E.M. sosem tudott igazán a babérjain ülni, ha élhetek ilyesfajta kijelentéssel. Mindig kísérletezett, bár számomra érthetetlen, és megrázó élményt a Monster album okozott, de szerencsére hamar túlléptek rajta (ahogy én is), és ha nem is gördülékenyen, de haladtak előre a kilencvenes éveken keresztül az újabb évezred felé. Sokan úgy vélik, az együttes kifulladóban lévő albumai, amiket az utóbbi években adtak ki, már nem azt a zenei szellemiséget követik, mint a nyolcvanas években. Részben igazuk van, de ha én is el tudok vonatkoztatni a korábbi lemezektől - melyek kedvenc dalaimnak zömét tartalmazzák -, akkor azt kell, hogy mondjam, ez az új korong nemcsak, hogy visszatért a mára már háromtagúvá csökkent R.E.M. gyökereihez, de ad neki egy új, ízesebb színezetet is. No, azért nem kell oltárt emelni, az alig harmincöt perces lemez korántsem tökéletes.

Az Accelerate remekül tükrözi azt, ahol ma a zenekar tart. A régi fonalat kézbe véve, de azért idomulva a mai, fiatalos rock zenéhez, a Stipe, Buck, Mills triumvirátus, mint meghatározó zenei veteránok megmutatják, hogy milyen az, amikor a lendület intellektuálisan összekapcsolódik különféle motívumokkal. Az igazság az, hogy az R.E.M. mára már fogalom, de én úgy vagyok vele, hogy a zene, amit játszanak, sokkal hétköznapibb, és ezáltal személyesebb is, mint azon ikonok lemezei, akik már régen átlépték saját műfajuk határait.

A lemez "slágergyanúja" a Supernatural Superserios, ez az első hivatalos promó-dal, a tv-t kapcsolgatva bele-belebotlik az ember, és igen fülbemászó. Amolyan tipikus R.E.M.-es dal, és előre közlöm a fanyalgókkal, hogy az albumon számos ilyen nóta található. E dalban számomra a kilencvenes évek eleje manifesztálódik, persze nem lehet azért ennyire leegyszerűsíteni. A Horse to Water pörög, a gitár garázs-hangzása külön élmény, és azt hiszem, hogy Peter Buck gitárosnak végre megmutatták hogyan szólaltassa meg hangszerét a mai ízlésnek megfelelően, úgy, hogy közben nem veszítette el régi játékát sem.

A zongora melankóliája is megmutatja a zenekar fehér, de öregedő fogait, és a Hollow Man refrénje felidézi bennem, miért szeretem ezt a zenekart immáron sok-sok éve, hol kissé feledve, hol már-már a fanatizmus mezsgyéjén lépkedve.

És elérkeztünk ahhoz a nótához, amibe azonnal beleszerettem. Igen, részben azért, mert szinte visszarepített az időben, 1991-be, az Automatic For The People lemezhez. Hangzásában, hangulatában, az Until The Day Is Done mintha a múltból mászott volna elő. Nem értem a zenekar koncepcióját, vajon miért kellett évekig várni olyan dalokra, amikkel alapjaiban meghatározták az úgynevezett alternatív rock arculatát.

Mint, már említettem, az új lemez nem tökéletes, és ezt, mint zenét, és R.E.M.-et szerető ember, nyugodtan kijelenthetem. A benyomások nagyon fontosak, főleg az első, bár ez a zenében nem mindig érvényes. Nos, vegyes érzelmeim hadakoznak egymással, és nem igazán tudom eldönteni, hogy mennyire ragadott meg a lemez hangulata. Ha ahhoz viszonyítunk, hogy a kilencvenes évek közepétől kiadott korongok egy kicsit veszítettek lendületükből, akkor az új nóták többségének pozitív felhanggal kell bírnia. Viszont itt van az érme másik oldala, ami a korábbi albumok színvonalát követeli, és ebben azért akadnak hiányosságok. Nem akarok a probléma mélységeibe belemenni, de Bill Berry dobos évekkel ezelőtti kiválásával a zenekar valahogy keresi önmagát, bár már évekkel ezelőtt ugyan megtaláltak, de úgy látszik, nem mindig elégségesek a már jól bevált, stílust teremtő zenei klisék.

Az 1981-ben alapított együttes diszkográfiáját színesebbé teszi, de nem tekinthető alap-albumnak az Accelerate. Olyan lemezt vehetünk a kezünkbe, amit bármikor feltehetünk, ha R.E.M. dallamokra vágyunk, de katarzist nem fogunk átélni. Összegzésként elmondhatom, hogy személy szerint szívesen fogadtam az új anyagot, és ha nem is kiemelkedő zenei élményt nyújt, azért Stipe, Buck, és Mills ezzel az albummal is bebizonyították, hogy vérbeli zenészek, akiknek, így huszonhét év után is van mit keresniük a zenei világban, és persze az idei Sziget Fesztiválon is, ahol a rendezvény egyik nagyágyújaként fognak fellépni.

*


R.E.M.: Accelerate
Megjelenési dátum: 2008. április 1.
Tracklist:
1. Living Well Is The Best Revenge
2. Man-Sized Wreath
3. Supernatural Superserious
4. Hollow Man
5. Houston
6. Accelerate
7. Until The Day Is Done
8. Mr. Richards
9. Sing For The Submarine
10. Horse To Water
11. I’m Gonna DJ
Kiadó: Warner Music, mTon
Ár: 4590 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
nem tom 2009-05-23 19:46:49
semmi érdekes nincs benne
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei