2008. június 10.Pákozdi Dávid
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Túl a barátságon - opera lesz az Oscar-díjas filmből

A New York-i Operaház felkérte Charles Wuorinen szerzőt, hogy írja meg a "Brokeback Mountain" (Túl a barátságon) című, három Oscar szobrocskával jutalmazott mozifilm operaváltozatát. A tervek szerint öt év múlva csendülnek fel dallamok.

Gerard Mortier, az operaház szóvivője elmondása szerint Annie Proulx történetének megzenésített változatát 2013 tavaszán, nyolc évvel a film premiere után mutathatják be a nagyérdemű közönségnek.
Jake Gyllenhaal (Donnie Darko, Holnapután) és a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt Heath Ledger (A hazafi, Lovagregény) által eljátszott homoszexuális szerelmi történetet mind a szakma, mind a nézők kitörő örömmel fogadták, aminek eredményeként közel százötven különféle jelölést kapott a produkció, melyek jelentős részét meg is nyerte.

Ennis Del Mar és Jack Twist a történet szerint két vidéki fiatalember, akik hegyvidéki munkájuk során érzelmileg egymásra találnak, majd miután útjaik négy évre elválnak, ismét találkoznak, mert rájönnek, hogy az azóta köttetett heteroszexuális házasságaik ellenére sem tudják leküzdeni a bennük kialakult testi és szerelmi vonzódást.

A film bemutatója óta a melegek társadalma szinte bálványozta a két színészt, amiért ennyire bátran és hitelesen tudták alakítani a homoszexuális szeretőket a filmvásznon.

- Amióta csak találkoztam Annie Proulx különleges történetével, azóta érzem, hogy meg akarom írni az operaváltozatát. Gerard Mortier és a New York-i Operaház nagyon boldoggá tett engem ezzel a felkéréssel - nyilatkozta a hetven esztendős Charles Wuorinen, miután megkötötték a szerződést a múlt héten.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei