2008. július 9.Gergely Csaba
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A Funk Soul Brother a Balaton Soundon kever

Először látogat hazánkba a múlt század, és napjaink egyik élő dj legendája. Norman Cook, alias Fatboy Slim, a big beat stílus első igazi nagy sztárja. A lemezlovas július 13-án, este 22:00-kor lép fel Zamárdiban, a Balaton Sound Fesztiválon.

Fatboy Slim Quentin Leo Cook néven született 1963-ban Angliában. A big beat stílus egyik atyjaként tartják számon, ugyanis az ő zenéjének köszönhetően milliókhoz jutott, és jut el a mai napig.

Tinédzser korában a punk-rock volt szárnypróbálgatásainak kezdeti modellje, de első zenekarát, a new wave-es alapokon nyugvó, csak rockot játszó Disque Attack-et is ekkor alapította. Kezdetben a dobokat püfölte, majd énekesként villogtatta benne tudását. A Brighton Polytechnics nevű iskolában - ahol politológiát és szociológiát tanult - találkozott későbbi zenésztársával, Paul Heatonnal.

1985-ben alapították meg a Housemartins nevű gitárzenekart, amely meghozta az első sikereket is. Ebben az együttesben egy újabb hangszeren próbálta ki magát Cook, ezúttal a basszusgitárt választva magának. Két emlékezetes slágert is hagytak az utókorra, a Happy Hour és a Caravan Of Love című dalokat, melyek közül utóbbi, 1986 karácsonyán az angol kislemez lista csúcsára is felkapaszkodott. A zenekar 1988-ban feloszlott, és Cook az elektronikus zene vizeire evezett.

Ezt hihetetlenül élvezte, olyannyira, hogy pár héten belül Billy Bragg-gel karöltve elkészítette első kislemezét Won’t talk about it címmel. Miután túl volt egy próbán pár összeverődött zenésszel, megalapították a Beats International zenekart, amely a kilencvenes évek elején dúló hiphop, és funkáradat sodrásának igényes képviselője lett. Első számuk, a Dub be good to me 1990-ben nem csak a megjelenésekor volt első a slágerlistán, hanem az év végi összesítéskor is. Mindössze két lemezt adtak ki, amikor is Norman úgy érezte, a banda kifújt, ezért feloszlatta azt, és továbbállt.

Innentől kezdve indult be igazán önálló karrierje, több névvel a háta mögött, (egy időben úgy cserélte őket, mint más az alsóját) a Chemical Brothers tanácsára Fatboy Slim néven készített albumot '97-ben. Az akkor szárnyát bontogató új stílus, a big beat elsőszámú sztárjává nőtte ki magát. A U2 és Madonna is követelte dalainak remixét, amik szerencsére soha nem készültek el. A vártnál is nagyobb sikert aratott a You've Come a Long Way, Baby lemeze.

Fontos megjegyezni, hogy mindez több mint tíz évvel ezelőtt történt, és a Praise You vagy a Rockafeller Skank manapság is tökéletesen megállja a helyét a bulikban, sőt ha nincsen, már-már hiányzik. Népszerűsége innentől kezdve az egekbe szökött, 2002-ben Brightonban 250.000-en gyűltek össze egy szettjére. Dalai sorra kúsztak fel a poplistákon jól kiérdemelt első helyükre. Klipjeiért jó pár MTV-díjat kapott, és öt ízben jelölték Grammy-díjra is.

Egy évtized munkáját öleli fel a június 19-én napvilágot látott, itthon is kapható The Greatest Hits (Why Try Harder) című lemez, rajta 18 olyan szerzemény, amelyek közül egyik sem vált egynyári slágerré, mind időtálló darab lett. A rendkívül erős tracklistán szerepel a Rockafeller Skank-tól kezdve a Praise You-n keresztül a Right Here, Right Now-ig minden, még a Groove Armadának készített I See You Baby (Fatboy Slim remix) és a Cornershop fedőnéven futott Brimful of Asha (Norman Cook remix) is. A korongon található dalok nemcsak meghatároztak egy (új) stílust, de a hawaii-i pólót viselő "Fatboy Slim"-imidzs azóta egyfajta ikonként szerepel a köztudatban. Nem véletlen tehát, hogy ez lett a lemezborító fő motívuma is.

Magyarországon még sohasem járt, most végre itt hagyja a kézjegyét. Mivel legendáról van szó, akit kár lenne bezárni egy csarnokba, a legtökéletesebb helyen táncoltathatja meg a hazai közönséget: a Balaton-parton, július 13-án.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei