2008. július 22.Kovács Enikő
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Paul Anka koncert - slágerparádé az Arénában

A kanadai-libanoni származású énekes 2008. augusztus 5-én, kedden lép majd fel a Papp László Budapest Sportarénában, az 50 éves zenei karrierjét megkoronázó koncertturné keretében. Paul Anka, aki július végén ünnepli 67. születésnapját, az éneklés mellett dalszerzőként is jelentős sikereket tudhat maga mögött, és eddig összesen 124 albumot adott ki.

Libanoni szülők gyermekeként 1941. július 30-án született Kanadában, Ontario megyében. Első kislemezét 14 évesen vette fel (I confess), majd 2 évvel később készítette a "Diana" című dalt. Még nem volt 18 éves, amikor kiadta a "You are my destiny" című, mindenki által ismert megaslágert, ezzel pedig a zenetörténelem első tinisztárjai közé sorolható. Azóta mintegy 900 dalt készített.

2004-ben feldolgozta az általa kedvelt modern előadók dalait, így az ebben az évben kiadott Rock swings című lemezre olyan átdolgozott slágerek kerültek, mint a "Wonderwall" az Oasis-től, a "Black hole sun" a Soundgarden-től, az "Everybody hurts" az R.E.M-től, a "The way you make me feel" Michael Jackson-tól, vagy a "Smells like teen spirit" című korszakalkotó Nirvana szám. 2 év múlva saját dalait gondolta újra, ennek eredményeképpen született a Classic songs, My way című album, melyen Michael Bublé is közreműködik.

Zeneszerzői munkássága sem marad el énekesi pályafutása mögött, neki köszönhető többek között Tom Jones "She’s a lady" című sikerdala, és Frank Sinatra "My way" című száma is.
A folyamatos lemezfelvételek, zeneírás és koncertturné közben színészi próbálkozásokra is fordított energiát, 2001-ig több filmalkotásban is feltűnt, sőt, már 10 évesen fellépett és konferált a televízióban.

Tartalmas pályafutása során számos díjban részesült, a francia kormány például a Művészetek és irodalom lovagja címmel tüntette ki, de csillagot kapott a hollywood-i Hírességek sétányán is, és helyét biztosították a Hall of Fame-ben. Munkásságát hazája, Kanada is nagyra értékeli, 2002 óta a turizmus tiszteletbeli nagykövete, és minden év április 27-én Paul Anka napot ünnepelnek honfitársai.

Az énekes budapesti koncertje során minden bizonnyal elhangzanak majd a régi, nosztalgiára késztető slágerek, és remélhetőleg az új köntösbe bújtatott dalok is. Belépőket 5.900 és 25.000 Ft között lehet majd váltani számos jegyirodában.

***


Paul Anka koncert
Időpont: 2008. augusztus 5., kedd, 19:30
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Jegyárak: 5.900, 7.500, 9.900, 12.500, 15.000, 19.000 és 25.000 Ft ülőhely típusától függően
Szervező: ShowTime Budapest Kft.
További információ: www.showtimebudapest.hu és www.paulanka.com

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei