2008. július 31.Kovács Enikő
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Katinka: Nekem ez jár - és valóban

Kunovics Katinka a Romantic együttes énekesnőjeként vált ismertté Magyarországon, ám az együttes feloszlása óta eltelt években csak a kilókkal vívott harca kapcsán lehetett hallani róla. Idén azonban megjelentette saját albumát Nekem ez jár címmel, melyről a Bárcsak lennék című szám hívatott elsőként bemutatni az énekesnő saját egyéniségét.

Katinka már gyermekkorában kapcsolatba került a zenével, családjában több muzsikus is található. 9 éves korától maga is zongorázott, majd már kamaszként énekesnői képzésben is részt vett Horváth Eszter szárnyai alatt. A klasszikus zene mellett a jazz világába is egészen hamar belekóstolt, majd 1996-ban az utoljára megrendezett "Ki mit tud?" tehetségkutató versenyre is benevezett. Később részt vett a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által kidolgozott tanulmányi programban, a Kőbányai Zenei Stúdióban.

1999-ben csatlakozott a Romantic zenei formációhoz, amelynek eredeti célja lett volna a roma zene népszerűvé tétele és megismertetése a magyar fiatalokkal, később azonban, amikor a zenekar főként a "frontembernek", Gáspár Győzőnek köszönhetően minden komolyságát elvesztette, Katinka és vokalista társa Völgyi Zsuzsi úgy döntöttek, hogy nélküle folytatják karrierjüket. Az együttes elhasznált nevével azonban mégsem tudtak már érvényesülni a zenei szakmában, így Katinka némi pihenőt engedélyezett magának, és megpróbált kikecmeregni magánéleti és szakmai válságából.

Zenei téren ez mindenképpen sikerült, az új album ugyanis egészen más hangzást képvisel, mint korábban a Romantic együttes, és végre érvényesülni tud az énekesnő tiszta, és nagyon kellemes hangja is. A jazz muzsikát és popzenét ötvöző dalok közül kiemelném a Mustang Cabrio és az Életünk filmje című számokat, ezeket tartom az album legjobban sikerült nótáinak mind zenei alapok, mind az ének terén. A zenét egyébként a dalok nagy részének esetében Horváth Szabolcs, a dalszövegeket pedig Orbán Tamás írta, de a Három napja című szám például Kunovics Katinka saját szerzeménye.

A 10 eredeti nóta mellett egy feldolgozás is található az albumon, méghozzá nem is akármilyen, hiszen nagy bátorságra vall Whitney Houston művéhez hozzányúlni (Greatest love of all). Katinka nem maradt szégyenben a dal feléneklésekor, bár azt a bizonyos pluszt, ami szerintem egy feldolgozás elkészítését indokolná nem hallottam ki az előadásából.

Egészében véve egy nagyon kellemes jazz-es lemezt tudhat a magáénak bárki, aki a Nekem ez jár című albumra beruház, és a dalok hallgatása közben egy megújult, energikus énekesnőt ismerhetünk meg, akinek sikerült az igényes zenét a könnyű befogadhatósággal ötvöznie.

*


Katinka: Nekem ez jár
Kiadás időpontja: 2008. július 3.
Kiadó: Magneoton (m-Ton)
Közreműködők: Harmath Szabolcs (zene) és Orbán Tamás (dalszövegek)
Lemez ára: internetes rendelés esetében 3-4.000 Ft

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Csatlakozott:

2008-09-26

Írt kommentek:

35 db

karolyi 2008-10-17 02:11:35
Kiváncsi vagyok a lemezre,de nem rohanok a boltba.A Romantic előélet nálam nem jó ajánlás.
Sorry
nem
regisztrált
Nagy Béla Elemér 2008-08-15 13:03:41
Katinkát régóta ismerm - talán - de mosmár kicsit többet tudok róla. Kellemes meglapetés számomra a magas zenei hozzáértése. Mint ember jóltudom milyen nagyszerü egyenes közvetlen. Van egy Svédországi hasonmása aki párhonapja vezeti a listáka: Sanna Nilsen. A Svéd táncdalfestiválon második lett. Meglepöen hasonlitanak egymásra. Szépek.
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei