2008. augusztus 20.Kőnig Mariann
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

42. Nyírbátori Zenei Napok - komolyzene műemléki környezetben

Élményteli estéket kínál Nyírbátor 2008. augusztus 20. és 30. között a 42. Nyírbátori Zenei Napok keretein belül. A komolyzene idén is helyet kap a gyönyörű, jelentős történelmi háttérrel rendelkező, mára műemlékivé nyilvánított környezetben. A helyszínek között fellelhetjük a Báthori Várkastélyt és az Árpád-kori templomokat is.

Nyírbátor 42. alkalommal ad helyet a komolyzenének. A Zenei Napokon idén is olyan darabok hangzanak el, melyek élő előadásban való megszólaltatása ritkaságnak számít.

Augusztus 20-án 19 órakor a fesztiválnyitó ünnepi hangversenyt a Magyar Rádió Énekkara adja a Református Műemléktemplomban. A hangversenyen vezényel Strausz Kálmán és közreműködik Réti Balázs zongoraművész. A Zenei Napok nyitóhangversenyén Kodály kórusművei mellett hallható lesz egy nagyszabású Mise, melyet öt kortárs zeneszerző közösen komponált. Az ünnepi hangversenyt a Tarisznyás Együttes előadása követi. Az együttes, ahogy a névválasztás is érzékelteti, a magyar történelem fontosabb eseményeit zenésíti meg: felidézik a honfoglalást és Mátyás király uralkodásának idejét is.

Augusztus 22-én a Báthori Várkastélyban reneszánsz ünnepet tartanak Költők és bohócok címmel. Költészet, zene és tánc idézi a reneszánsz hangulatát. Fellép a Flauto Dolce Kamaraegyüttes, Mihaela Maxim és a Discantus Énekegyüttes is. A Miskolci Táncműhely commedia del art táncjátékot ad elő, melynek koreográfusa és művészeti vezetője Kozma Attila. Boccaccio köpenye címmel Alberti Zsófia és Tarjányi Tamás közreműködésével egy felvonásos táncjátékot tekinthetnek meg az érdeklődők a Kings Singers együttes madrigál-felvételeire.

Augusztus 23-án a Kulturális Központ dísztermében egy kb. 70 évet átölelő szimfonikus hangversenyen vehetnek részt az odalátogatók. A műsor középpontjában Richard Strauss világhírű operájának, a Rózsalovagnak a zárójelenete áll. Strauss remekművei mellett felcsendülnek Brahms, Wagner és Honegger egyes dallamai is. Az esten közreműködik Bátori Éva és Károlyi Katalin, a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekart pedig Selmeczi György vezényli.

Az idei fesztivál büszkesége az augusztus 27-én tartandó Csúcstalálkozó, melyen magyar zeneszerzők, zenepedagógusok, és a közönség találkoznak. A Csúcstalálkozó célja, hogy a résztvevők összefogjanak az értékes magyar zene jövője érdekében, és hogy emléket állítsanak Nyírbátor 300 éve működött jótevőjének, Kelemen Didák minorita szerzetesnek. 17 órakor a Római Katolikus Műemléktemplomban Kelemen Didák emlékkoncertet adnak, melyen közreműködik Kolonits Klára, a Discantus Együttes és a Brassai Sámuel Kamarazenekar.

Augusztus 30-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyével zárul a 42. Nyírbátori Zenei Napok. Az esten a Kamarazenekar repertoárjából Bartók, Haydn és Mendelssohn műveket hallhatnak azok, akik ellátogatnak a Református Műemléktemplomba 19 órakor.

***


42. Nyírbátori Zenei Napok
Helyszín: Nyírbátor
Időpont: 2008. augusztus 20-30.
Jegyárak: Jegyek az előadásokra rendelhetők és megvásárolhatók a nyírbátori Kulturális Központ jegypénztárában - 4300 Nyírbátor, Szabagság tér 8-9.
Bővebb információ: nyirbatorizeneinapok.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei