2008. augusztus 29.Kőnig Mariann
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Tony Lakatos Quintet koncert a Budapest Jazz Club színpadán

2008. szeptember 7-én Tony Lakatos, a Németországban élő világhírű szaxofonista ismét megörvendezteti a jazz kedvelőit. A számos nemzetközi siker ellenére a Budapesten született zenész nem feledkezik meg hazai közönségéről sem. Tony Lakatos a Budapest Jazz Club színpadán a német jazzélet három meghatározó szereplőjével és a zongorista Oláh Kálmánnal lép fel.

Tony Lakatos, aki idén 50 éves, Budapesten született, de 1982 óta Németországban él. Tony egy híres cigány hegedűs fiaként látta meg a napvilágot, így nem csoda, hogy testvérével együtt a zene felé fordult. Míg Tony testvére, Roby a cigány hagyományokat folytatva hegedűművész lett, addig Tony a tenor- és szopránszaxofon segítségével vált ismertté. Zenei tanulmányait Tony 6 évesen kezdte meg, akkor még hegedűn, majd 15 évesen váltott a szaxofonra. Azóta a szaxofonista a világ szinte minden jelentős jazz fesztiválján fellépett már, de rendszeresen látogat Magyarországra is. Az utóbbi években Tony Lakatos Európa legtöbbet foglalkoztatott szaxofonosa. Turnézott- koncertezett Európa minden országában, Amerikában, Japánban, Dél-Afrikában, Indiában és még sok más részén a világnak. Szeptember 7-én 21 órakor a Budapest Jazz Clubban a magyar közönség ismét élőben élvezheti Tony Lakatos és a jazz átütő erejét.

Szeptember 7-én Tony nem egyedül lép a színpadra. Számtalan hírességgel dolgozott már együtt, de most a több hazai és nemzetközi díjat elnyert zongoristával, Oláh Kálmánnal, és 3 német zenésszel káptráztatja el közönségét.

A Tony Lakatos Quintet tagjai:
Tony Lakatos - szaxofon
Axel Schlosser - trombita, szárnykürt
Oláh Kálmán - zongora
Thomas Heidepriem - bőgő
Jean-Paul Hochstatter - dob.

Oláh Kálmán és Tony Lakatos nem csupán a Quintet révén ismerik egymást. Mind a ketten a Bartók Béla Konzervatórium dzsessztanszakán végeztek. A konzervatórium évei alatt már sor került a közös munkára pl. a Tony Lakatos - László Attila féle "Things"- ben. Mind a két zenészt az egyedi hangzásvilág jellemzi. Ezek ötvöződését és német elemekkel való kiegészülését minden érdeklődő meghallgathat szeptember 7-én a Budapest Jazz Clubban.

***


Tony Lakatos Quintet koncert
Helyszín: Budapest Jazz Club (1088 Budapest, Múzeum utca 7.)
Időpont: 2008. szeptember 7. 21.00
Jegyárak: 3000 Ft
Belépőjegyek vásárolhatók a koncert előtt 1-2 órával a helyszínen.
Bővebb információ: www.sambosi.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2017 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei