2008. október 1.Kristóf Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Coldplay: Viva La Vida

Vegyes érzelmekkel vettem kezembe a Coldplay zenekar Viva La Vida című legújabb albumát, hiszen évek óta kerülgetem őket, és valahogy nem tudok felülkerekedni Chris Martin kissé férfiatlan hangján. Aztán megtörtént az, amire egyáltalán nem számítottam: az új cd nem akarózik kijönni a lejátszóból, és bizony már lassan kívülről fújom a dalokat.

Nos, az első, ami pozitív benyomásként ért, az a Coldplay hihetetlenül gazdag dallamvilága. Már az első nótánál éreztem - ami egy instrumentális, amolyan "megfogja az ember kezét, és bevezet egy sajátos hangzásvilágba"-típusú kis eposz - hogy előítélet ide, előítélet oda, a dalok kidolgozottak és élvezhetőek. Néha ugyan becsusszan egy-egy sablonosan hangzó zenei klisé, de hát ne akarjunk szőrszálhasogatók lenni, mert a Coldplay új albuma ezt egyszerűen nem érdemli meg. A sok vérszegény pop albumot produkáló csapat, akik manapság divatjukat élik, elmehetnének egy hétvégi kurzusra Martinék próbatermébe, mert a zenei világuk harmóniában gazdag, sokszínű, és persze dallamos, ami ugye a mai zenekarokra, nem annyira jellemző.

Chris Martin hangja volt számomra mindig is a Coldplay-től visszatartó erő, de ezen az albumon visszavett néhány fejhangon énekelt oktávot, és még a legelszántabb Martin-gyűlölők sem fognak lefordulni székeikről, ha meghallgatják a Viva La Vida-t, mely igényesebb, picit "keményebb", és sokkalta összetettebb, mint a korábbi albumok, melyekkel a mai napig nem sikerült megbarátkoznom.

Valószínűleg a Coldplay (Chris Martin, Jonny Buckland, Guy Berryman és Will Champion) elért arra a szintre, ahol saját zenei identitása végre megszületett, igaz már a második szám hallgatásánál, a Cemeteries of Londonnál megjelenik előttem Bono Nobel-Béke díjra esélyes arca, és a U2 hangzásvilága, mely a nyolcvanas éveket átvészelve beérett a kilencvenes évekre, és az új évezredet már afféle megközelíthetetlen zenei ikonokként lépte át.

Nos a Coldplay, mint ifjú trónkövetelő, az új albummal joggal léphet ki a popkirályok árnyékából, mert a tartalmon túl van egy újabb plusz erő a csapatban: méghozzá Martin hangja, akinek azt hiszem szóltak, hogy ne akarjon visszatérni a késő középkorban oly divatos kasztrált hangok világába, és ez az intelem nagyon jót tett az anyagnak. Azért nem mindig tudja levetkőzni ezt a remélem most már múlt időbe tett szokását, de koránt sem annyira bántó, mint eddig, és ez reménnyel töltheti el azokat a "rajongókat" is, aki ez idáig visszarettentek mindenféle Coldplay-el kapcsolatos zenei élménytől, mert az énekhang bizony olykor kikergette a világból az ember fiát. Na, ne szépítsük - ez az igazság.

Igazából nem akarom felsorolni a dalokat, mert azt hiszem ehhez az albumhoz egy kicsit másfajta emóciókkal kell hozzányúlni, mint egy hasonló koronghoz: értendő ezalatt, hogy a profizmus által kikevert dalok mindig másként csapódnak le a hallgatóban, hangulattól függően, és talán ez minden zenész legbensőbb, legrejtettebb vágya.

***


Coldplay: Viva La Vida
Megjelenés dátuma: 2008. június 16.
Kiadó: EMI Music Hungary
Tracklist:
1. Life in Technicolor
2. Cemeteries of London
3. Lost!
4. 42
5. Lovers in Japan/Reign of Love
6. Yes
7. Viva La Vida
8. Violet Hill
9. Strawberry Swing
10. Death and All His Friends
Ár: 2890 Ft
A zenekar honlapja: www.coldplay.com

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2018 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei