.:. Fabatka: Nyáron piros, télen kék .:.

Az erdélyi Fabatka együttes már az elindulása első pillanatától kezdve kész koncepcióval rendelkezett saját zenei világa felépítésének tekintetében. Olyan produkciókkal szerettek volna előállni, ami a forró légkörű táncházakban is éppúgy megállja a helyét, mint a népdaloktatásban. Előadásaik során autentikus hangszerekkel próbálják a népzenében rejlő improvizatív elemeket kiaknázni. (*** kritika ***)

A Fabatka névre hallgató együttes a 90-es évek végén kapcsolódott be a zenei vérkeringésbe. 1997-ben a zenekarvezető / tanár Ségercz Ferenc és az általa indított pásztorfurulya és népzene kurzus diákjai aktívan muzsikálni kezdtek. Akkor a gyerekek 13 és 17 év közöttiek voltak. A felcsíki, a moldvai és a gyímesi népzenét folyamatosan tanulták és játszották.

Műsoraik során a népzenét teljesen újraértelmezik teret hagyva az improvizációnak. Autentikus hangszerekkel próbálják a népzenében rejlő improvizatív elemeket kiaknázni. Az együttes már az elindulása első pillanatától kezdve kész koncepcióval rendelkezett saját zenei világa felépítésének tekintetében. Olyan produkciókkal szerettek volna előállni, ami a forró légkörű táncházakban és éppúgy megállja a helyét, mint a népdaloktatásban. A zenekar vezetője Ségercz Ferenc egy interjúban azt mondta, hogy "mi nem a sikerre hajtunk, hanem az elismerésre, időtállóságra". A zenekar 2005-2006-ban nagy változáson ment át, amikor a régi tanítványokból elhivatott zenészek váltak. Ugyanakkor csatlakoztak olyan képzett zenészek, akik jól érezték magukat a műfajban. Így szólalt meg egy jóval érettebb, kimunkáltabb zene, ami azóta éli színpadi életét.

Bemutatkozó hanghordozójuk 2000-ben jelent meg “Tegnap és ma mentem haza..." címmel, ezen felcsíki és moldvai muzsika hallható, valamint néhány áthangszerelt és átdolgozott moldvai ihletésű szám. Második kazettájuk 2002 áprilisában került kiadásra, “...hogy szeresszen a világ" címen. Ezután a "Virágos kenderem elázott a tóba..." című. kiadvány készült el, de kiadatlan maradt, mivel nem voltak megfelelő körülmények, és aktualitását vesztette. Ezért a most megjelent "Nyáron piros, télen kék" elméletileg a negyedig, de gyakorlatilag a harmadik hanghordozójuk. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg. Az album felvételei 2007. augusztusában, természetes akusztikájú környezetben a szegedi Szt. József jezsuita templomban készültek.

A bő egy órányi játékidő alatt 7 kompozíciót hallhatunk. Közülük kettő, a "Tengertánc" és a "Hejgetés" instrumentális felvétel. Az előbb említett kettő tipikusan olyan szám amelyik ha felcsendül, akkor biztosan "felrobban" a táncház. A "Hejgetés" bizonyos szakaszaiban az ütős hangszerek kifejezetten "életveszélyes" tempót diktálnak. A repertoár legfajsúlyosabb tétele a címadó "Nyáron piros, télen kék...". Aminek a közel 12 percében az energikus énektől a zenei improvizációig sok minden belefér. Úgy gondolom, hogy Kodály Zoltán az ehhez hasonló kompozíciókkal kapcsolatban tette ezt a kijelentését: "...el akarnám vinni a világon mindenüvé, ahol csak értenek a zene nyelvén, hogy ezen keresztül is jobban tudják meg, amit rosszul tudnak: hogy mi a magyarság."
Az album legizgalmasabb felvétele a "Ha folyóvíz volnék..." amelyben Kentelki Kornélia normál tempójú éneke áll "szemben" a sodró lendületű hangszeres szekcióval. Mégis ez a tempóbeli kettősség hozza egyensúlyba ezt a felvételt.

A lemez záró szerzeménye "Az én kutyám a Bodri" a táncházakban, a jelenlévők utolsó rejtett energiáit is képes előcsalni. Egy estzáró fergeteges fináléba űzve a táncosokat.

Senki ne lepődjön meg, ha éppen Sepsiszentgyörgyön jár és a Fabatka együttes plakátjait látja, mert a muzsikusok fő "állomáshelye" ez a barátságos város.

***


Fabatka: Nyáron piros, télen kék
Közreműködnek: Kentelki Kornélia /ének, Ségercz Ferenc /pásztorfurulyák, bolgár kaval, bombard, Kelemen István /hegedű, kobza és doromb, Szakál Attila /bőgő és kobza, Szabó Lóránt /ütős hangszerek.

Kiadó: Fonó Budai zeneház
Formátum: Cd
Honlap: www.fabatka.ro
A lemez megvásárolható: www.fono.hu

Bookmark and Share


Czékus Mihály
(2008. 10. 14.)
Kép: www.fabatka.ro
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Folytatódik a Hétfő esti jazz a Művészetek Palotájában
Közönség favorit a European Music Awards-on
Nouvelle Vague koncert az A38 hajón
Magyar Dal Napja a Zöld Pardonban
Hangfoglalás 2010 a SYMA csarnokban

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Hilda napja van.

Holnap Rozália napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.

Irányár: 13,5 millió Ft.

Érdeklődni: 30/4107753

hétvégi programoklegjobb sorozatokbonnie és clyderobin hood musicallópici gáspára tetovált lánykísértetjárás connecticutbanhétvégi programfrank lucaspapírsárkány készítéslegjobb mesékkun péter