2008. november 20.ZsuBa
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Jobb velünk a világ! - Csoda történhet, amikor NEM ADJUK FEL!

Papp László Sportaréna - a helyszín, ahol egy hideg őszi éjjel megtörtént a csoda. Teltházas koncert, fergeteges hangulat, több mint tízmillió forint bevétel Böjte Csaba dévai árváinak javára. Ez történt november 14-én, este 7-kor a Nemadomfel Együttes koncertjén, ahol együtt énekelt és táncolt fogyatékos és ép.

"Jobb velünk a világ! - Fogyatékosok az egészségesekért" Ez volt a mottója annak a nagyszabású rendezvénynek, amelyet a Nemadomfel Együttes kezdeményezett, és elsőként Magyarországon fogyatékosok segítettek az egészségeseken. Az este teljes bevételét a Böjte Csaba által szervezett Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlották fel a szervezők, a cél pedig nemes, egy új otthon szeretnének létrehozni a gyerekeknek.

A koncert fővédnöke Sólyom Erzsébet, a Magyar Köztársaság elnökének felesége, védnökei pedig Göncz Árpádné és Mádl Dalma voltak. Az est házigazdái Vitray Tamás és Várkonyi Attila. Olyan sztárok léptek fel (a teljesség igénye nélkül) és emelték az est fényét, mint például a 4for Dance, Kállay Bori, Miller Zoltán, Kiki, Caramel, Novák Péter, az Edda, Rúzsa Magdi, és Presser Gábor.

A 4for Dance magyar beütésű cowboy táncával például mindenkit mozgásba lendített, a Gördülő Tánccsoport keringője pedig ámulatba ejtett, hiszen csodálatos volt, ahogy megmutatták, hogyan lehet légies táncot lejteni kerekesszékkel.
Kállay Bori éneke betöltötte az egész arénát, rezgett a levegő és gyönyörű hangjától (természetesen a szó legjobb értelmében) borsódzott a háta annak, aki hallotta.

Miller Zoltán közvetlenségével és az "Egyszer véget ér a lázas ifjúság" című dalával mindenkit megrendített, itt-ott könnycseppek csillogtak a nézők és hallgatók szemében. Kiki "Csak azért is szerelem" dala lázba hozott mindenkit, amerre csak el lehetett látni, mindenhol ember és ember, és aki tehette, táncra is perdült.

Meglepetés fellépőként pedig az Eddát láthattuk, az Érzés pedig nem csak dalban volt érezhető, hanem a szívekben is. Presser Gábor a "Neked írom a dalt" című szerzeményével mindenkit éneklésre ösztönzött és a szám végén az egész Aréna együtt énekelte a dalt.

Az egyes fellépők között Várkonyi Attila végtelen kedvességével, türelmével és szeretetével valóban szívet melengetően beszélt, konferált és nevettetett.

"Néha kiveszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt." Aki ott volt a koncerten, egyet érthet Albert Schweitzer szavaival, hiszen ezen az estén megtapasztalhattuk, hogy néha igenis szembesülnünk kell azzal, hogy a hétköznapi, hatalmasnak tűnő gondjaink talán mégsem olyan nagyok, és vannak az életben sokkal fontosabb problémák, mint az, hogy például lefröcskölt az autó, lekéstük a buszt vagy egy kicsit hideg van odakinn.

A Papp László Sportarénát ezen az estén a szeretet melege fűtötte, mindenki szeretete, fogyatékosé és egészségesé egyaránt. Bebizonyítva, hogy csoda történhet, ha igazán akarjuk. Ahogy Walt Disney mondta anno: "Minden álmunk valóra válhat, ha van elég bátorságunk a nyomukba eredni."

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei