.:. Ginuwine új lemezzel jelentkezik .:.

A man’s thougths címmel két év hallgatás után új albummal jelentkezik az eredeti, a jelenleginél sokkal kevésbé popos beütésű R’n’B zene jeles képviselője, Ginuwine. A lemez, megjelenését követően Magyarországon is azonnal elérhető már a nyár folyamán, így a műfaj kedvelőinek nem kell hosszas várakozás elé nézni, hogy elandalíthassák őket a fülbemászó dallamok.

Ginuwine (alias Elgin Baylor Lumpkin) a 90’-es évek közepén bukkant fel az R’n’B és soul porondján, Timbaland hamarosan felfedezte a tehetséges énekest, és producerként segített az 1996-os Ginuwine…The bachelor című bemutatkozó lemez létrehozásában, amelyről leginkább a "Pony" című táncolható ritmusú dal lett ismert, ami máig az énekes nevét fémjelzi. Ezen a lemezen hangzik fel Prince "When doves cry" című számának feldolgozása is. Miután Ginuwine neve elismert és kedvelt lett a fekete muzsikát kedvelők körében, számos kiváló együttműködésre nyílt lehetősége, többek között Aaliyah-val, Ludacris-al, Snoop Dogg-al, Method Man-el, Jadakiss-el és P.Diddy-vel. Az elkövetkezendő évtizedben a termékeny énekes 5 új, jellegzetes stílusú albummal és két válogatás-lemezzel örvendeztette meg rajongóit, ám a 2007-es I apologize című lemez óta nem nagyon hallhattunk felőle.

Az új album elkészítéséhez most újra összegyűlt a Missy Elliott-ból, producerként és rapperként is közreműködő Timbaland-ből, és Ginuwine-ból álló édeshármas, akiknek annyi kellemes dallamot köszönhettek az R’n’B kedvelői az ezredforduló környékén, az egyik dalban pedig Brandy tűnik majd fel, az ő hangját is régen hallhattuk már. A "Last chance" című dalból készült a lemez első videoklipje, ebben a műfaj berkeiben szintén igen elismert Tyrese is felbukkan. Ő egyébként is hosszú közös múltra tekint vissza Ginuwine-al, évekkel ezelőtt triót alapítottak együtt (TGT - Tank a másik T, ő producerként bábáskodott ezen a lemezen), ennek eredményeképpen született például a "Please don’t go" című dal, közös feltűnésük az új lemezen az együttműködés folytatásának reményét kelti. Jelen pillanatban azonban 15 új track-el kell durcásan megelégedniük a vérbeli R’n’B szerelmeseinek, melyekbe az énekes MySpace oldalán bele is lehet hallgatni kedvcsinálónak.

Bookmark and Share


Kovács Enikő
(2009. 07. 02.)
nyomtatható verzió
Mennyire találta hasznosnak ezt a cikket?


További cikkek ebben a rovatban

Combichrist koncet az A38-on - Művér, arcfesték és ipari zaj
Belga tavasz havonta új albummal - Arany
Csajok éjszakája - Manökken Proletarz, Anna and the Barbies koncert
Justin Timberlake és Prince a Jackson tribute show-ban
Készül Ákos új stúdióalbuma

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja ide!

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2010 utáni évszámot (spam védelem)

 

információk

 

Ma Gergely napja van.

Holnap Krisztián, Ajtony napja lesz

Keresés a cikkeinkben
Hírlevél címlista @

felír töröl

reklám + partner

arany málna 2010oscar gálakiss koncertnőnap történeteoscar-gála 2010azevtamogatottja.tesco.husherlock holmes filmoscar 2010hétvégi programok shrek 4kísértetjárás connecticutbanfilmek nézésesherlock holmes 2lópici gáspárspiderwick krónikákoscar-díj 2009http://azevtamogatottja.tesco.hupornoazevtamogatottjaférfi szinészekkati marton