2009. szeptember 29.Sós Eszter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Nemjuci - Ingyenes lemezbemutató koncert az Erzsébet téren

Az Anima Sound System egykori énekese, Németh Juci, akit manapság talán már többen is ismernek például a Quimby énekesével, Kiss Tibivel közösen énekelt Szívemben bomba van című újjáélesztett sláger kapcsán, saját zenekarával, a Nemjucival, megjelentette első nagylemezét. Ezt pedig október elsején be is mutatják a nagyérdeműnek, méghozzá ingyenesen!

Németh Jucit akkor zárta igazán szívébe a közönség, amikor az ő hangján szólaltak meg az Anima Sound System olyan slágerei, mint a Csinálj Gyermeket!, a Legyen Így, a Még, még vagy éppen a Mariguana Cha Cha Cha. Nos, 2004 óta az énekesnő más vizekre evezett. Volt televíziós műsorvezető (a Magyar Televízió Kultúrház című műsorában), szerepelt Jancsó Miklós Ede megevé ebédem című filmjében, együtt dolgozott a TÁP Színházzal, közreműködött a Budapest Bár című lemezen, ahol század eleji, és két világháború közötti magyar slágereket énekeltek fel a jelen meghatározó zenészei.

Egy ideig Londonban élt, és hazatérése után kezdett el aktívan érlelődni benne a gondolat, hogy csinál egy saját zenekart, ahol végre rockosabb énje is előtérbe kerülhet, merthogy Juci valójában Rolling Stones-on és Led Zeppelinen nevelkedett, és mint ilyen, szívéhez közelinek érzi a rock muzsikát. S már csak azért is merülhetett fel benne az új zenekar gondolata, mert Angliában társakat is talált hozzá, ugyanis a Rémember zenekar tagjai éppen itt próbálták beteljesíteni végzetüket, továbbá Faragó Tamással (The Puzzle) is itt volt szerencséje összefutni.

A nagy egymásra találás tehát megtörtént, és így állt össze a Nemjuci négyesfogata Juciból és Tomiból, illetve a néhai Rémember zenekar két tagjából, a dobos Áronból és a basszusgitáros Mátéból. A zenekar viszonylag gyors lefolyású köztudatba ékelődéséhez hozzájárult az első klipjük, a Bodóczky Antal rendezésében készült Nem, mely futótűzként terjedt a neten, nem csak a Németh Juci rajongók, hanem a dallamos, soft rock zene kedvelők körében is. Ezután következett a koncertidőszak a zenekar életében, és a tavaszi klub-bulikat a fesztiválos fellépések követték.

És akkor meg is érkeztünk nagyjából a mához, amikor is megírhatjuk, hogy a Nemjucinak elkészült az első nagylemeze, és ezt roppantul szimpatikus módon egy ingyenes koncerten mutatják be a Gödör Klub mellett. Október elsején tehát mindenki, aki kíváncsi Juci zenekarának első produktumára, az töltse a vénasszonyok nyarának talán egyik utolsó, pulóverben is kibírható kora estéjét (kezdés 19 órakor!) a budapesti fiatalok egyik legfrekventáltabb helyszínén, az Erzsébet téren.

***


Nemjuci lemezbemutató koncert
Időpont: 2009. október 1., Csütörtök
Kezdés: 19.00 óra
Helyszín: Erzsébet tér, a Gödör Klub mellett
Belépő: ingyenes!

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2020 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei