2009. szeptember 30.Sós Eszter
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Alice In Chains Est - Ilyen amikor egy zenész átvedlik rajongóvá

Szeptember 25-én megtörtént az aminek meg kellett történnie, és ha kicsit megkésve is, de kötelességünknek érezzük, hogy megosszuk olvasóinkkal egyrészt magát az élményt, másrészt meg a tanulságát annak, hogy nem mindig kell értelmet meg hasznot keresni abban, amikor zenészek több tucat Alice In Chains nótát játszanak el egy este folyamán. Puszta kedvtelésből, persze.

Aki nem egészen értette, hogy mire is akartunk utalni a felvezetőben annak álljon itt a megfogalmazás, méghozzá summásan. Szeptember 25-én Alice In Chains Tribute Estet szervezett két, ma nem éppen divatos műfajban utazó zenekar (a műfaj a grunge, a két zenekar meg a Basement, és a Kabala Baby), akikhez aztán szépen sorjában olyan zenészek csatlakoztak, mint Pálinkás Tamás (Isten Háta Mögött), Szekeres András (Junkies, Stereomilk), Somló Dani (Esclin Syndo, Seen) és Mohácsi Matyi (ex-The Idoru, Shell Beach). Megjegyzendő, az este fellépői között volt egy Kelemen Gábor nevű srác is, akiről bár senkinek fogalma sem volt, hogy kicsoda, de a közönség hangos üdvrivalgásba tört ki a színpadra lépését követően. Tehát vagy csak született rocksztár alkat, és akkor szerencséje van, vagy nagyon híres, csak még mi nem tudunk róla.

Tehát ezekből a zenészekből verbuválódott össze az alkalmi csapat, melynek tagjai az este folyamán különböző felállásokban voltak láthatóak és persze hallhatóak. Éppen ezért értékelendő a szervezőkészségük, bár néha azért meg kellett ismételni, hogy akkor a következő számhoz kit is várnának éppen a színpadra, de a Kék Yuk egyik nagy előnye, hogy közel van a pult, így a srácok is pillanatok alatt ugrottak fel, hogy kezükbe vegyék a mikrofont, gitárt, vagy a dobverőt. És becsületükre legyen mondva, kivetnivalót nem találtunk senkinek a produkciójában, sőt kifejezetten örültünk annak, hogy volt például konga is, bár ez nem feledteti velünk azt, hogy hegedűkíséretes I Stay Away meg nem volt (egy pont mínusz).

Jó, ez utóbbit már csak tényleg azért merjük mondvacsinált negatívumként felhozni, merthogy mást nemigen lehet. Szépen megkaptunk itt mindent dalt, amiért szeretjük a Chains-t. Rögtön a Grind című nótával nyitott például a Kabala Baby, aztán jött a Bleed The Freak, majd némileg visszavettek a srácok az iramból és sorban követte egymást a Heaven Beside You, a Down In A Hole, a Rain When I Die, a Got Me Wrong, és a rövidke szünet előtti méltó lezárás, a Brother.

A Down In A Hole volt az IHM énekes, Pálinkás Tamás debüt nótája a színpadon, majd a Rain When I Die-ban is ő dalolt, de itt még nem igazán talált magára. A hang rendjén volt, de az Isten Háta Mögöttben megszokott elborultsághoz még korai volt az időpont. Arra csak a második blokkban került sor, amikor már a Basement zenészei vették javarészt kezükbe a hangszereket, és Tomi, aki gondolom személyes kötődésből stoppolta le magának sokak kedvencét, a Would című dalt, már a megfelelő hangulatban tért vissza, és a közönséggel teli torokból üvöltötte a nótát, csakúgy, mint a Them Bones-t.

De ne gondolja senki, hogy a fiúk csak a slágereket nyomták, hiszen olyan nyalánkságok is előkerültek az este folyamán, mint az I Can’t Have You Blues, a Social Parasite, vagy a Swing On This. Ráadásul kaptunk Staley egylemezes, ámde zseniális Mad Season zenekarától két nótát (I Don’t Know Anything, River Of Deceit) és a Jerry Cantrell szólólemezekről is hármat (Angel Eyes, Anger Rising, Dickeye). Szekeres András szintén a kedvencét, a Roostert dalolta el, természetesen ő is kórusban a közönséggel, a bulit pedig stílszerűen az Over Now zárta.

A zenészek az este folyamán többször hergelték a népet, hogy mihamarabb vegyék meg jegyüket a november 27-i Alice In Chains koncertre, ugyanis mindenkiben benne van a para, hogy ha nem lesz elég érdeklődő, a koncert elmarad (sajnos az elmúlt időszakban volt erre példa, és a Chains három évvel ezelőtti koncertje is éppen ezért lett lefújva). Nemhiába, ők is rajongóból vannak, látszott ez a korrektül összeállított, személyes kötődésekkel teletűzdelt koncerten. Na meg mi tagadás, az énekes Layne Staley pólója is erre engedett következtetni (hogy a fizimiskájáról meg már ne is beszéljünk). Mi pedig, hogy úgy mondjam, csak csatlakozni tudunk az előttünk szólókhoz és akik ott voltak a Kék Yukban azok remélhetőleg újra pacsizhatnak majd a Petőfi Csarnokban Jerry Cantrellék orra előtt.


Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2019 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei