Eltelt egy év, és is ismét kis hazánkban üdvözölhetjük az egyik legelborultabb elméjű industrial arcokat. A Combichrist tavalyi Dürer kertben átzúzott éjszakája után most az A38-as hajót veszi uralmába, hogy pár órára mi is érezhessük milyen is az ipari "zaj". (*** program ***)
Az arcfestéket magukról nem sajnáló csapat először a Rammstein előzenekaraként támadja meg az igényes zenét hallgatók füleit a Papp László Sportarénában, majd másnap folytatja a csörgést-csattogást az A38 hajón. Első ízben a Liquid majd a Fisrt Aid 4 Souls alapozza meg a hangulatot, hogy utánuk következően végre felcsendülhessenek az igazi "electroheadek" ipari ütemei, és táncraperdülhessenek a hazai EBM rajongók egy fantasztikus zenés-táncos mulatság keretein belül.
Reményeink szerint március 17-én este az Andy LaPlegua által alapított, visszafogottnak még véletlenül sem nevezhető formáció bebizonyítja, hogy nem csak előzenekarként tudják a végtelenségig tüzelni a közönséget. Az önálló koncert legalább annyi izgalmat ígér, ha nem sokkal többet, mint az egy nappal korábbi fellépés, a bátrabb vállalkozók pedig akár egymást követő két este is élvezhetik a páratlan showt, és a szaggató metált. További cikkek ebben a rovatban
Folytatódik a Hétfő esti jazz a Művészetek Palotájában
2010-09-02 11:42:02
» Juno - amikor egy terhes kamaszlány belenő a világba2010-09-02 09:26:54
» Round Nine - új album és lemezbemutató koncert2010-08-29 20:00:20
» Esősember - Nagy Ervinnel és Kulka Jánossal a Belvárosi Színházban2010-08-23 17:23:47
» Drogmentes Magyarországért Költészeti Verseny2010-08-19 11:19:57
» Jön a Zimmer Feri 2! - Folytatódik a móka Fikászéknál
Ma Hilda napja van.
Holnap Rozália napja lesz
Eladó a XVI. kerület centenáriumi lakótelepén jó közlekedésnél, 58 nm-es, felújított, 2 szoba + étkezős, jó beosztású, 4. emeleti tömbfűtéses panel lakás.
Irányár: 13,5 millió Ft.
Érdeklődni: 30/4107753