2012. február 21.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Első lemezével járja a világot Hugh Laurie angol színész

Folytatja tavaly megkezdett turnéját Hugh Laurie, a Doktor House sztárja. A brit színész a Copper Bottom Band kíséretével lép majd fel többek között Moszkvában, Buenos Aires-ben, és természetesen szülőhazájának fővárosában, Londonban. A nyári koncertkörúton tavaly megjelent, Let Them Talk című albumát mutatja majd be a közönségnek.

Hugh Laurie nem először bizonyítja, hogy zenészként is megállja a helyét, már Stephen Fry-jal közös, A Bit of Fry and Laurie című show-jában is gyakran a zongora mögé ült, vagy éppen vicces rocksztárként fakadt dalra. Rajongói világhírű sorozatában, a Doktor House-ban is láthatták őt különféle hangszereken játszani, és részt vett a tévésztárokból verbuválódott Band From TV formációban. A sokoldalú művész 2010-ben leszerződött a Warner Bros Records-szal, első CD-jét tavaly május 9-én adták ki, Let Them Talk címmel.

A felvételek Los Angeles-ben és New Orleans-ban készültek, az anyag a New Orleans blues előtt tiszteleg, mely műfajnak Laurie nagy rajongója. Az albumot Ry Cooder Buena Vista Social Club-ja és T-Bone Burnett Ó, testvér, merre visz az utad? című mozihoz írt zenéje ihlette, a zongoráért és énekért felelős színészhez pedig az irányzat olyan nagyjai csatlakoztak egy-egy szám erejéig, mint Irma Thomas, Allen Toussaint, Tom Jones és Dr. John.

Laurie még 2011-ben indult turnéra nemzetközi sikert aratott lemezével, aminek során fellépett számos európai nagyvárosban, és az Egyesült Államokban is. Több mint félév szünet után idén nyáron folytatja az utazást, melynek állomásai között szerepel Argentína, Oroszország, Chile és Nagy Britannia is.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2012 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei