2012. április 21.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Szombathely lett 2012-ben a magyar dal fővárosa

Eger és Nyíregyháza után 2012-ben Szombathely nyerte el a "Magyar dal fővárosa" címet. Vas megye székhelye harmadszor pályázott, de már győzelme előtt is minden évben kiváló programokkal szolgált a Magyar Dal Napja kedvelői számára.

A pénzügyi nehézségek miatt idén csupán két település, Szombathely és Hévíz pályázott a "Magyar dal fővárosa" címre. Közülük neves előadókból és szakemberekből álló kuratórium választotta ki a nyertest a műfaji sokszínűséget, a dalszövegek fontosságát, valamint a zene és társművészetek kapcsolatát hangsúlyozó programterve alapján. Utóbbi szerint 2012-ben felvezető nap indítja az ünnepet, amelynek során koncertfilmeket vetítenek, és neves dalszövegírók beszélgetését élvezhetik az érdeklődők.

Szeptember 9-én, vasárnap a délelőtt a gyermekprogramoké lesz, este pedig olyan szombathelyi zenekarok szórakoztatják a közönséget, mint a Lord, az Ocho Macho és az Anima Sound System. A helyi produkciók mellett a tervek szerint a két korábbi dalfőváros, Eger és Nyíregyháza képviselői - a Kerekes Band és a Jurij - is játszanak majd, és fellép a Csík Zenekar is.

A megyeszékhely lakói vasárnap reggel kellemes dallamokra ébredhetnek, a járókelők egy mozgó teherautó platójáról élőzenét hallgathatnak, az iskolák számára pedig osztálydal-pályázatot rendeznek. A Magyar Dal Napja helyi eseményeiről tudósít a Rádió Szombathely, ahol a jeles napon csak magyar szerzemények szólnak majd.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2013 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei