2008. október 5.Kőnig Mariann
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

17. Budapesti Őszi Fesztivál - középpontban a kortárs művészet

2008. október 10-én kezdődik az idei Budapesti Őszi Fesztivál, Magyarország legnagyobb kortárs összművészeti fesztiválja. Kevesebb pénzből kellett ugyan gazdálkodniuk a szervezőknek, de ez nem jelenti azt, hogy a programok ne lennének színesek és érdekesek. Lesz zene, tánc, performansz, színház, kiállítás, és minden, ami a kortárs művészet részét képezheti.

Kortárs művészet - e szavak hallatán sok emberben kérdések merülnek fel: Mi az? Minek az? Kérdéseikre nem kapnak választ, ezért kialakul bennük a bizonytalanság, a félelem és az ellenérzés. A probléma gyökere az, hogy a kérdezők egyértelmű választ várnak kérdéseikre. Azt azonban nem mérlegelik, hogy a művészetet, így a kortárs művészetet sem lehet definiálni, nincs rá megfogalmazható szabály. Egy valami azonban biztos: a művészet alkalmas a kommunikációra, ha vannak kommunikálni kívánó felek. Az egyik fél mindig adott, hiszen a művész azért hozza létre alkotását, mert segítségével kommunikálni szeretne. Két lehetőség van: vagy létrejön a kommunikáció, vagy nem. A művészet akkor válhat összekötő elemmé művész és közönsége között, ha a közönség nyitott, toleráns, a műalkotás hatására gondolatok ébrednek benne, reflektál, és így befogadóvá válik. 17 éve küzd a Budapesti Őszi Fesztivál (BØF) azért, hogy a kortárs művészettel szemben fellépő téveszméket és félelmet eloszlassa.

A Budapesti Művészeti Hetek utódaként emlegetett BØF Európa legrangosabb kortársművészeti fesztiváljai közé sorolható. Célja nem csupán az, hogy bemutassa napjaink és az elmúlt évtized jelentős alkotóinak művészetét, hanem az is, hogy elismertesse azt. A rendezvény színvonalát és jó hírét mutatja, hogy idén is jelentős zenei és színpadi produkciók igazítják ősbemutatójukat vagy turnéjukat a BØF idejére (október 10-19.). Mindezek mellett a szervezők törekednek arra, hogy a kevés lehetőséggel rendelkező fiatal művészeket is bemutassák.
Az idei program az elmúlt évekéhez hasonlóan nagyon színesnek mutatkozik: a művészet szinte minden formája képviselteti magát, így lehetőség nyílik a műfajok közötti kommunikációra.

Zene


108 perc Dukay Barnabásnak - 2008. október 11. 19:30 Millenáris Teátrum
Összpontosítást igénylő zene, melynek hatására a hallgató másik dimenzióba kerülhet.
Közreműködik: Ránki Dezső, Klukon Edit, UMZE Kamaraegyüttes, Amadinda Ütőegyüttes, Schola Hungarica, Dukay Barnabás
Jegyárak: 1500 Ft

free style hermes - 2008. október 12. 19:30 Tivoli
A név kötelez - Hermészhez hasonlóan a nemzetközi összetételű Közép-Európai Kamarazenekar közvetítő szerepet vállal: közvetít kultúrák és generációk, előadók és közönség között. A zenei előadást minden esetben a 4youreye video-jockey csoport videoinstallációi egészítik ki. Vezényel: Ajtony Csaba.
Jegyárak: 1500 Ft

Zenék változó környezetben - 2008. október 14. 19:30 Művészetek Palotája, Fesztivál Színház
Az MR Szimfonikusok nagyzenekari hangversenyének célja bebizonyítani, hogy a nagy múlttal rendelkező szimfonikus műfaj életben tartható és egyúttal a zeneszerzés egyik legizgalmasabb ágává is tehető. Vezényel: Tihanyi László
Szathmáry Zsigmond: Három zenekari darab (2002)
Csapó Gyula: Concerto brácsára és változó környezetre (2008) - ősbemutató
Tihanyi László: Húsz éjszakai meditáció (2005)
Bánkövi Gyula: Les fleurs du vent (2004)
Közreműködik: MR Szimfonikusok, Rivka Golani
Jegyárak: 1000, 2000, 3000 Ft

Trio Lignum 10+1 - 2008. október 19. 19:30 Katona József Színház
Megkésett születésnap - tavaly volt tízéves Magyarország első számú fafúvós triója, a Trio Lignum, de az ünneplés akkor elmaradt. Az ünnepi koncertről sem hiányozhat a zenekartól már megszokott időutazás: középkori és reneszánsz műveket állítanak párba kortárs darabokkal.
A trió tagjai: Lakatos György (fagott), Klenyán Csaba (klarinét), Rozmán Lajos (klarinét)
Közreműködik: Pelsőczy Réka, Földes Imre, Máté Gábor, Sáry László, Vidovszky László
Jegyárak: 1500, 2500, 3500 Ft

Jazz


New Jazz Update 2008 - 2008. október 10. 20:30 Millenáris Teátrum
A koncert betekintést nyújt napjaink jazzéletébe.
Fellépők: 20:30 - Beady Belle, 21:30 - Humcrush és Sidsel Endresen, 22:30 - Bugge Wesseltoft, 23:30 - Mungolian Jet Set és Bugge Wesseltoft
Jegyárak: 4000 Ft

Adrian Belew Power Trio - 2008. október 15. 20:00 TRAFÓ
Adrian Belew két volt tanítványával alapította a triót, melynek zenei stílusába a progresszív rocktól az experimentális jazzig Belew valamennyi zenei élménye beépül.
A trió tagjai: Adrian Belew (ének, gitár), Eric Slick (dob), Julie Slick (basszusgitár)
Jegyárak: 4000 Ft

Tánc


Cie Greffe: Balk 00:49 - 2008. október 14. 20:00 TRAFÓ
Cindy Van Acker egyszemélyes előadása a művészi kifejezés új lehetőségeit tárja fel, miközben felülírja a folyamatosnak és lineárisnak tekintett idő fogalmát. A produkciót elektrostimulációs orvosi kezelés ihlette - ezt mutatja, hogy a táncosnő testét elektródák mozgatják.
Jegyárak: 2000 Ft

Spala Korinna: Ellentétek vonzásában, Lifeocholic - 2008. október 18. 20:00 MU Színház
A BØF-on két produkcióval mutatkozik be Spala Korinna, Harangozó-díjas táncművész. Mind a két koreográfia témája az ember életét meghatározó és végigkísérő függőség - függés a barátoktól, a szerelemtől, a munkatársaktól és a környezettől.
Táncosok: Kulcsár Noémi, Ékes Georgina, Rubi Anna, Spala Korinna, Farkas Róbert, Túri Lajos, Fodor András, Valkai Csaba
Jegyárak: 1500 Ft

Performansz


Nagy József & Szelevényi Ákos: Entracte (Fizikai színház) - 2008. október 10., 11., 12. 20:00 TRAFÓ
A produkció alapjául az emberi civilizáció egyik legalapvetőbb és legrégebbi írott forrása, a kínai Ji King, a Változások könyve szolgál, mely 64 jelre építve írja le a világ egészét. Nagy József koreográfiája az egyes jelek kommentárjából épül fel, így az előadás során, melynek szívét a Szelevényi Ákos által komponált zene adja, 64 mikrotörténés lesz látható és hallható.
Táncosok: Ivan Fatjo, Peter Gemza, Cécile Loyer, Nagy József
Zenészek: Benkó Róbert, Eric Brochard, Gildas Etevenard, Szelevényi Ákos
Jegyárak: 3000 Ft

Wunderbaum: Magna Plaza - 2008. október 11-13. 16:00, 19:30 Mammut2
Színházi előadás angol nyelven magyar szinkrontolmácsolással.
A Magna Plaza című színdarab helyszíne nem mindennapi: bevásárlóközpont, boltok előtti tér, mozgólépcső. Az előadás, mely a fogyasztásról, az érzelmek valódiságáról, látszat és valóság viszonyáról szól, több szálon futó cselekményt mutat be. Történeteinek ihletője Takeshi Kitano filmje, a Bábok volt. A produkció beleolvad a bevásárlóközpont mindennapi életébe: a színészek vásárlókká, a vásárlók pedig egy színdarab szereplőivé válnak. Fontos szerepet kap az emberi kíváncsiság is, hiszen a közönség fülhallgatóval követheti a tőle adott esetben távol zajló eseményeket.
Szereplők: Walter Bart, Wine Dierickx, Matijs Jansen, Maartje Remmers, Marleen Scholten
Jegyek kizárólag elővételben a Budapesti Őszi Fesztivál Közönségszolgálatán válthatók.

Film


Fassbinder Fesztivál - 2008. október 11-19. Uránia, Kino, Cirko-Gejzír
Rainer Werner Fassbindert (1945-1982) botrányos élete és provokatív filmjei tették ismertté. A fesztivál keretein belül kilenc nap alatt levetítik tizenhárom legfontosabb nagyjátékfilmjét: A harmadik generáció, Lola, Maria Braun házassága, Miért lett R. úr ámokfutó?, A vendégmunkás, Veronika Voss vágyakozása, A szabadság ököljoga, A dögvész istenei, Lili Marleen, Petra von Kant keserű könnyei, A félelem megeszi a lelket, Amikor 13 újhold van egy évben, Querelle. Az érdeklődők két, közel 8 órás részben tekinthetik meg a televízió-sorozatnak készült Berlin Alexanderplatz című filmfolyamot.
Jegyek a Budapesti Őszi Fesztivál Közönségszolgálatán és a vetítés helyszínén vásárolhatók.

EDIT2008 IV. Nemzetközi Táncfilmfesztivál - 2008. október 16-19. Toldi mozi
A fesztiválon láthatóak lesznek a Nemzeti Kulturális Alap által 2007-ben először kiírt táncfilmes pályázaton nyertes munkák, a közelmúltban készült magyar, lengyel és szlovák alkotások, és a Pépinières européennes pour jeunes artistes nemzetközi művészeti hálózat művészeinek alkotásai. A programot szakmai beszélgetések és találkozók színesítik.
Jegyek kizárólag elővételben a Budapesti Őszi Fesztivál Közönségszolgálatán és a vetítés napján 17 órától a helyszínen válthatók.

Színház


Teatr Strefa Ciszy: Repülési lecke (Nauka Latania) - 2008. október 10-12. 19:00 Dürer-kert
Lengyelország egyik legsikeresebb alternatív színháza, a Teatr Strefa Ciszy kerüli a hagyományos színházi tereket, produkcióikat szokatlan helyszíneken hozzák létre. Fontos szerepet tulajdonítanak a hely szellemének, éppen ezért ugyanaz az előadás az eltérő helyszíneken más-más hangsúlyt kap. A szabadság és a félelem egymásra hatásának vizsgálatába a színészek a nézőket is bevonják. Mindenképp megéri részt venni az előadásban: a néző megtudhatja, azonosulni tud-e a színészekkel, és ez az azonosulás elég-e ahhoz, hogy ledöntse saját korlátait.
Szereplők: Iwona Kotzur, Adam Wojda, Adam Ziajski, Przemo Prasnowski, Piotr Kamiński, Artur Klimaszewski, Julian Pęksa, Wojciech Luchowski, Dominika Olchowy
Jegyárak: 2000 Ft

Kamchátka - 2008. október 11., 12. 11:00 Blaha Lujza tér
2008. október 11., 12. 15:00 Nyugati tér

Emberek bőrönddel - most érkeztek, de semmit nem tudunk róluk. Ők sem ismernek minket, nem ismerik az itteni életmódot, a szabályokat és az embereket sem. Számukra és számunkra is új helyzetet teremt a szereplők improvizációja. A színészekből, zenészekből, bohócokból, bábosokból és filmesekből álló társulat célja, hogy az előadás során megismerje Budapestet, a főváros szokásait és titkait.
Előadók: Cristina Aguirre, Joan Catalá, Sergi Estebanell, Claudio Levati, Andrea Lorenzetti, Judit Ortiz, Albert Querol, Josep Roca, Santi Rovira, Gary Shochat, Ada Vilaró, Prisca Villa, Albbert Vinyes

Giséle Vienne - 2008. október 13., 14. 20:00 MU Színház
A francia társulat előadása Dennis Cooper amerikai regényíró valós történeten alapuló kisregényének adaptációja. A produkció főszereplője a francia bábfenomén, Jonathan Capdevielle. Egyetlen bábos, öt báb és sokkoló történet. Megjelenik az emberben rejlő ösztönös brutalitás, és kérdésessé válik a határ képzelet és valóság között.
Jegyárak: 1500 Ft

Sanne van Rijn & NTGent - 2008. október 17., 18. 20:00 TRAFÓ
Sanne van Rijn egyszemélyes előadásában nem ő a főszereplő, hanem a nézés, a néző nézése. Minimális színpadi akció, minimalista zene és kép segítségével kényszeríti a nézőt arra, hogy megváltoztassa kialakult elvárásait, feltevéseit és befogadásának természetét.
Jegyárak: 2500 Ft

Iňaki Mata - 2008. október 18. 15:00 Blaha Lujza tér
Az egyszemélyes előadás főszereplője a kerekes szék, de központi szerepet kapnak azok az előítéletek is, melyekkel a kerekes székhez kötött embereknek szinte minden nap meg kell küzdeniük. A produkció ironikus humorral nyilatkozik a mindennapokat meghatározó fizikai és társadalmi korlátokról.

HOPPart Heinrich von Kleist: Herrmann csatája - 2008. október 18., 19. 22:22 Odeon-Lloyd mozi
Római kosztümök, napóleoni csaták hatása és német felsőbbrendűség - röviden ez jellemzi a darabot, de valójában ennél sokkal összetettebb a történet. Megjelenik az egyéni szabadság és a kollektív felelősség ellentéte, valamint a manipulatív politikai propaganda nyújtotta lehetőségek és azok hátulütői.
Jegyárak: 2000 Ft

Kiállítás


RIG-RIGATAR-KÖZELKÉP: Cigányok a magyar történelemben és kultúrában
2008. október 10. - november 8. 2B Galéria

Magyar, roma és nem roma alkotók felvonultatásával kívánja lerombolni a 2B Galéria a romák iránt sokakban kialakult előítéletet. A kiállítás hétköznapokon 14 és 16 óra, szombaton 10 és 14 óra között tekinthető meg.

Az időn kívül: Árvai György hang- és tértervező, színházi időkutató szakrális térfikciói - 2008. október 10. 18:00 AKKU
A kiállításon Árvai György megvalósult és meg nem valósult színpadterveinek művészi kivitelezésű makettjei lesznek láthatóak. A megnyitó után Árvai György, valamint Ágens és a Természetes Vészek Kollektíva ad koncertet.

A festő inge: Hermann Nitsch - 2008. október 11. 17:00 Galeria White
Hermann Nitsch, a kortárs képzőművészet egyik legvitatottabb alakja Budapesten sem ismeretlen. Néhány évvel ezelőtti kiállítását a magyar közönség nem fogadta kitörő örömmel. A festő inge című tárlat egy rendkívüli életmű keresztmetszetét mutatja, melyben az alkotó személye és a mű néha alig választható el egymástól. A megnyitó után Giuseppe Zevola nápolyi képzőművész verbális performansza látható.
19:00 Ágens és a Természetes Vészek Kollektíva performansza és díszvacsora Hermann Nitsch köszöntésére.

Tekerés


Blast Theory: Biciklis történetek - 2008. október 10-14. Gödör Klub
Élő videojáték, improvizatív színház és posztmodern gyóntatási forma keveréke a Biciklis történetek. A Blast Theory városunk és önmagunk újrafelfedezésére invitál. A résztvevők előre meghatározott búvóhelyeket keresnek GPS-navigátorral ellátott mobiltelefonokkal felszerelt kerékpárokon a belváros utcáin. A megtalált búvóhelyen a játékosok dönthetnek: mások történetét hallgatják meg, vagy saját történetüket mesélik el. A csoportok 18 és 22 óra között minden negyed órában indulnak.

***


17. Budapesti Őszi Fesztivál
Helyszín: Budapest
Időpont: 2008. október 10-19.
Jegyárak: Programonként változó.
Bővebb információ: bof.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei