2009. június 5.Dallos Judit
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Éljen az eper! - Eperfesztivál 2009

Az eperrel a többség úgy van, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Jöhet bármilyen formában: önmagában vagy cukorral, ínyenc napokon esetleg tejszínhabbal, lekvárként, fagylaltként és még sorolhatnánk. Tahitótfalu lakói is nagyon szerethetik a fenséges gyümölcsöt, hiszen hosszú ideje minden évben több napot is szentelnek az ünneplésére.

Tahitótfalu Pest megyében, Budapesttől alig harminc kilométerre található. A település fekvésének érdekessége, hogy a Szentendrei-Duna két részre osztja: Tahira és Tótfalura. A kettészelt Tahitótfalu idén már tizenegyedik alkalommal ad otthon a három napos Eperfesztiválnak, melyen minden évben remek programokkal ünneplik meg az ízletes gyümölcsöt és természetesen termesztő gazdáikat.

A szervezők idén is igazán kitettek magukért, így hát aki a hétvégén Tahitótfalu felé veszi az irányt biztosan remekül fog szórakozni.

A rendezvény június 12-én, pénteken indul és nem is akárhogyan. Hiszen este, egy kis bemelegítés után, az Old Boys együttes csap a húrok közé. Az idén harminc éves zenekar koncertje fergeteges szórakozást ígér és az öregfiúk utána sem hagyják magukra közönségüket, hiszen az utcabálhoz is ők szolgáltatják majd a talpalávalót.

A szombati este is remek szórakozást ígér, hiszen nyolc órától a P. Mobil ad koncertet. Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen már reggel tízkor kezdődnek a programok. A gyermekeket játszóház illetve a Habakuk bábszínház előadása, az alkotó kedvű látogatókat pedig kézműves foglalkozások várják. Aki ennél mozgalmasabb programra vágyik, az strandfocizhat vagy ha ahhoz van kedve akár röplabdázhat is. Délután egy órától a lekvárfőzés illetve az íjászkodás rejtelmeibe tekinthetünk bele, majd folytatva a bámészkodást, a szüreti felvonulás forgatagát is megcsodálhatjuk. Az esti P. Mobil koncert már csak hab lesz a tortára!

Aki esetleg szombaton nem tud ott lenni, vasárnap pótolhatja a játszóházazást és a kézműves foglalkozásokat, sőt még a lekvárfőzést is. Estére a jó hangulatról nótaműsor, hastáncbemutató és a Bikini együttes koncertje gondoskodik majd.

A jó hangulat tehát adott lesz, amihez mi csupán csak annyit tanácsolnánk, szánjanak egy kis időt magára a településre is, hiszen Tahitótfalu a fantasztikus szépségű Duna-kanyar egyik gyöngyszeme.

***


XI. Eperfesztivál
Helyszín: Tahitótfalu
Időpont: 2009. június 12. - 14.
Részletes program: www.tahitotfalu.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei