Csak kérlek, hogy innen vigyél el - Lányok
Dini és Anita barátnők. Fiatalok, felelőtlenek, gátlástalanok. Egyetlen dologra vágynak: hogy elmehessenek innen, hogy kiszakadhassanak abból a környezetből, mely születésük pillanatában determinálta őket. Még akkor is, ha ennek gyilkosság az ára.

Egész nap csak barátnőjével, Anitával lófrál. Bár az élet egyszer az útjába sodor egy fiút, akibe beleszeret: egy ideig működik is a kapcsolat, azonban végül csalódnia kell, a fiú elhagyja őt. Anitához fordul hát, Anitához (Héléne François), aki kettejük közül a visszafogottabb, csendesebb, megalkuvóbb: ő az, aki követi barátnőjét bárhová, vele tart bármiben.
Érdekes a kapcsolat a két lány között: szinte már szerelemnek nevezhető; legalábbis Anita vonzódása már súrolja a "hagyományos" barátság határait. Mikor Dini összejön azzal a bizonyos fiúval, és hanyagolni kezdi barátnőjét, az maró féltékenységgel támad rá, és úgy cívódnak, mint a szerelmesek. Aztán mikor a kapcsolat véget ér, megszületik a "terv", a körvonalak konkrét alakot öltenek - és sorsuk, bár ők még nem tudják, megpecsételődik.
Egyszerű logika szerint gondolkodnak: el kell menni innen, és ehhez szükség van egy autóra. Honnan szerezzenek autót? A taxisok kézenfekvő megoldásnak látszanak. És azok is.

Egyikük Ernő (Zsótér Sándor), természeténél fogva gyáva, valódi tutyimutyi, aki maga sem tudja, merre induljon - vagy inkább nem is akar indulni semerre, csak evez a zavaros vízen, és próbálja túlélni az életet. Ennek ellenére szerethető figura, minden hibájával együtt; ebből következően a néző megkönnyebbülten lélegzik fel, mikor kiderül: nem ő lesz a lányok áldozata, bár ez csak a véletlennek köszönhető.
A másikuk, Béla (Rába Roland) igazi kemény fiú, a visszataszító fajtából. Nem kedveljük, egyáltalán nem, de túl jól ismerjük ahhoz, hogy belőle váljék áldozat - annak ellenére, hogy nem sokan siratnák meg.
Végül egy addig fel nem bukkanó, a néző számára ismeretlen, arrogáns, nőket semmibe sem vevő taxis lesz az, aki halálát leli az erdő szélén; a durva jelenetekben egyébként is bővelkedő film ezúttal sem kíméli a nézőt: a gyilkosság minden egyes pillanatát megmutatja. Ennek ellenére nem fordítjuk el tekintetünket, mert az ütések és rúgások valami egészen mást jelképeznek két fiatal, kétségbeesett lány lázadását sorsuk ellen. Azonban - milyen irónia - éppen a gyilkosság által teljesítik be elkerülni kívánt sorsukat.
Érdekes fordulat, hogy a tettet követően a mindvégig laza, céltudatos és vagány Dini összeomlik, sokkot kap, és a sárban-vízben négykézláb, félmeztelenül keresgéli a nyakláncát, miközben csak azt hajtogatja: "meg kell keresnem a láncomat" - a láncot, ami talán szimbolikusan a valósághoz, az élethez, az elképzelt jövőhöz köti, és ami most végérvényesen elszakadt. Az eddig a háttérbe húzódó Anita, barátnője talajvesztettségétől erőt kapván átveszi az irányító szerepét: előlép, és ijesztően hideg józansággal utasítja őt higgadtságra.
A film lezárása bravúros, hiszen anélkül, hogy bármit megmutatna, tudjuk, mi történik - sziréna hangja hallatszik, és kék fények tükröződnek a kocsi szélvédőjén, Dini rémült, vértől és sártól mocskos arcát látjuk csak, amint a kocsi ülésén kuporog. Végül kinyílik az ajtó, a sziréna egyre hangosabb, és a lány szabadkozik: hogyan szállhatna ki, hát nem látják, hogy nincs rajta cipő? A jelenet maga groteszk módján adja a néző tudomására, hogy nincs tovább: Dini és Anita "terve" elveszett örökre, a taxis halott - a filmnek vége...
Faur Anna bemutatkozó játékfilmjének érdekessége, hogy mind az operatőr (Gondár András), mind a gyártásvezető (Gyárfás Eszter) számára elsőfilmes debütálás, ennek ellenére azonban nem marad hiányérzetünk a bársonyszékben ücsörögve, sőt. A képek, a villanások, a momentumok tökéletesen festik alá a sztorit, és remek alaphangulatot teremtenek.
A két főszereplő francia mivolta különös színnel gazdagítja az alkotást; egyébként a rendezőnő nem szándékosan keresett külföldi színészeket, egyszerűen csak a véletlen hozta így - közel nyolcszáz fiatalt nézett meg, börtönökben és nevelőintézetekben kereste az általa elképzelt karaktereket, de sehol sem találta a megfelelőt. Ekkor a Színház és Filmművészeti Egyetemen szembe jött vele Fulvia Collongues, és azonnal tudta: ő az, akit keresett. Mivel fontos volt, hogy a két főszereplő értse egymást, biztossá vált, hogy a másik lánynak is franciának kell lennie - Héléne François-t végül egy ügynökségen keresztül választották ki. (Meg kell jegyezni, hogy a magyar szinkronhangjaik is remekeltek, Fulviáé Nagy Cili, Héléne-é pedig Balla Eszter volt.)
A Lányoknak az a legnagyobb erőssége, hogy a valós alapoktól elrugaszkodva egy olyan világot mutat meg a nézőknek, melyben nincsen semmi felszínes szépség, nincsen mellébeszélés, és nem akarnak semmit sem elkendőzni: az élet egy ilyen világban kemény, őszinte és mocskos.
A Lányok drámai történetét először az Utolsó csepp Fesztivál megnyitójának résztvevői ismerhették meg.
Cím: Lányok
Rendező, forgatókönyvíró: Faur Anna
Főbb szerepekben: Fulvia Collongues, Héléne François, Zsótér Sándor, Rába Roland, Fullajtár Andrea, Péterfy Bori
Hossz: 85 perc
Gyártási év: 2007
Műfaj: dráma
Korhatár: 16 év
Forgalmazza: HungaroTop
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: