A provokáció nagymestere - Luis Buňuel
Buňuel, "A burzsoázia diszkrét bája" című filmjének Oscar-díjra jelölése után, arra a kérdésre, miszerint számít-e alkotásának díjazására, egy interjúban a következőképpen válaszolt: "Természetesen, már ki is fizettem a 25 ezer dollárt, amit kértek. Az amerikaiaknak megvannak a hibáik, de betartják, amit ígérnek".
(PÁLYAKÉP)
Az aragóniai születésű, a jezsuitáknál, majd 17 évesen már a madridi egyetemen tanuló Luis Buňuel, Federico Garcia Lorca és Salvador Dalí barátja volt. Mozgókép iránti érdeklődése 1920-ban, az egyetemen szervezett filmklub alapításával és filmkritikák írásával kezdődött. Későbbi filmjeiben a művész szinte anarchista örömmel imádta megdöbbenteni nézőközönségét sokkoló képekkel, emellett előszeretettel ostorozta a társadalmi igazságtalanságokat és nevetségessé tette a vallási bigottságot.
Az 1925-ben (a spanyol polgárháború kitörésekor) Párizsba menekült Buňuel vitákat kiváltó, első szürrealista alkotása a Dalíval közösen, két hét alatt leforgatott 15 perces rövidfilm, az "Un chien andalou", "Az andalúziai kutya" (1928) meghökkentő, egymáshoz nem kapcsolható, pergő képsorokból áll (hangyák a kézen, elpusztult ló a zongorán). Leghírhedtebb jelenete a holdat átmetsző felhő megjelenítése után az egy női szemet kettémetsző borotva képe (a szemgolyó átvágásának borzalmas művelete mellett magának a filmnek a vágását is Buňuel végezte). Egyes értelmezések szerint az alkotó áttételesen a nézők szemét vágja ketté, ezzel juttatva kifejezésre a konvencionális fogyasztói társadalom elvárásaival kapcsolatos véleményét. 
Első nagyjátékfilmje, az "L’Age D’or", "Az aranykor" (1930) volt. A film készítésénél Dalí szintén ott bábáskodott, de aztán a két fiatal tehetség összeveszett, Dalí kiszállt a közös munkából, így a mű egyértelműen és kizárólagosan Buňuel alkotása. Művének lényegét maga a rendező imígyen határozta meg: "A lényeg a nemi ösztön és a halál érzete. Szürrealista őrületbe csomagolt romantikus film". A szürrealista látomásokból felépülő, a katolikus vallás jelképeit szexuális attitűdökkel tűzdelő mű bemutatóján a jobboldali szervezetek kis híján szétverték a mozit, s a későbbiekben is politikai csatározások eszközéül szolgált, végül a francia rendőrség be is tiltotta további vetítéseit.
1932-ben tért vissza Spanyolországba, s ott forgatta le a "Land without bread""Föld kenyér nélkül" (1932) című dokumentumfilmjét, mely a Las Hurdes vidéki falvakban élők elképesztő nyomorát, fizikai és szellemi letaszítottságát ábrázolta - sokak szerint a megdöbbentő életkörülmények bemutatásában néhány előre beállított, illetve megrendezett jelenet is "besegített". Buňuel a mű vágását is maga végezte, illetve az elidegenedettség és kilátástalanság érzetét még jobban fokozó, az érzelmeket nélkülöző, szenvtelen narrátor hangját is ő szolgáltatta. A bemutatót követően a filmet Spanyolországban betiltották.
Franco tábornok hatalomra jutása után 1936-ban Amerikába emigrált, s 1938-tól a spanyol polgárháborúról szóló hollywood-i filmek tanácsadójaként tevékenykedett, emellett pedig vágóként is dolgozott. A New York-i Modern Művészetek Múzeumának munkatársként latin-amerikai forgalmazásra szánt propaganda filmeket készített, ám miután egykori barátja, Dalí kommunizmussal és ateizmussal vádolta meg, állását feladta.
A hollywood-i Warner Brothers Stúdiónál tett rövid kitérő után 1947-ben települt át Mexikóba az időközben már családot alapított művész (feleségével és két fiával), ahol 1949-ben állampolgárságot is kapott.
Mexikóban született jelentősebb filmjei: a "Gran Casino", "A nagy kaszinó" (1947), "El Gran Calavera","A nagy tökfej" (1949), "Los Olvidados""Az elhagyottak" (1950), az "Archibald de la Cruz bűnös élete" és a "Nazarin".
1960-ban spanyol filmesek győzködésére újra szülőhazájába látogatott, s leforgatta a spanyolhonban ismét betiltásra, illetőleg cenzúrázásra ítéltetett, Cannes-ban pedig Arany Pálma-val kitüntetett "Viridiana" című alkotását. A film története szerint Viridiana (Silva Pinal) - mielőtt kolostorba vonulna - meglátogatja nagybátyját (Fernando Rey). A férfit a lány külseje elhunyt feleségére emlékezteti, s emiatt meg akarja erőszakolni. Végül lelkifurdalása erősebbnek bizonyul - nem bántja a lányt, de ő maga öngyilkos lesz. A nagybácsi halálával annak törvénytelen fia mellett Viridiana is a férfi örökösévé válik. Az egyszerű, jó szándékú, a világot megváltani akaró lány lemond a kolostorba vonulásról, helyette - természetesen a másik örökös ellenére - menhelyet kíván létrehozni, s egy koldusokból, tolvajokból, prostituáltakból álló csőcseléket fogad a házba. A féktelen társaság egyik tagja majdnem megerőszakolja a lányt, akit végül az unokafivér ment meg. A mű vége a világmegváltó elképzelések feladását, a közömbösökhöz történő kapcsolódást, egyben egy háromszög-kapcsolat kezdetét sejteti, szimbolizálja: Viridiana az utolsó jelenetben "csatlakozik" unokafivéréhez és annak szeretőjéhez - egy kártyapartira. 
Az 1962-ben Mexikóban alkotott "El ángel exterminador", "Az öldöklő angyal" sztorija egy szokványos színházi estét követő vacsoraként indul, azzal a különbséggel, hogy itt a társaság tagjai valami különös erő hatására nem tudják többé elhagyni az evészet színhelyéül szolgáló szalont. A létezés térbe való bezáródásáról szóló mű eredetileg: "A gondviselés utca hajótöröttei" címet viselte, ám a rendező José Bergamín-nel folytatott beszélgetése hatására (Bergamín kívánta egy színdarabjának "Az öldöklő angyal" címet adni) változtatta meg eredeti elképzelését. A filmet keletkezési évében, Cannes-ban Arany Pálma-ra jelölték.
A mesternek egyértelműen Európában (jobbára Franciaországban) készített filmjei hozták meg a világhírnevet.Az egyik ilyen alkotás az 1967-es "Belle de jour", "A nap szépe", amit Buňuel egyszerűen "pornográf"-nak titulált. A Catherine Deneuve főszereplésével készült film egy, a férjével -egy sikeres orvossal - szexuális életet élni képtelen, szado-mazochista álmok bűvöletében élő fiatal nőről (Séverine) szól. A példás életet élő polgár felesége végül hathatós gyógyírt talál "bajára": hétköznap délutánonként prostituáltként éli ki perverzióit.
A művet Velencében Arany Oroszlán díjjal tüntették ki.
Szintén francia filmje az egyetlen Oscar-díjjal kitüntetett mozija (a legjobb idegen nyelvű film kategóriában) az 1972-es "La charme discret de la bourgeoisie", "A burzsoázia diszkrét bája". (A Buňuel - Jean-Claude Carriére jegyezte forgatókönyv Oscar-jelölést kapott).A komédia alaptörténete egy úri társaságról szól, akik együtt szeretnének vacsorázni, ám ezt különféle okok miatt nem sikerül megvalósítaniuk. A gazdagsághoz és a jómódhoz körmük szakadtáig ragaszkodó szereplőket felvonultató filmből egyértelműen kiderül, hogy az úgynevezett "burzsoáziának" nemhogy diszkrét, hanem egyáltalán semmiféle bája sincs.
Egy középkorú férfi ki nem elégített szexuális vágyait, egy nő iránt érzett megszállottságát ábrázolja az 1977-es "Cet obscur objet du désir", "A vágy titokzatos tárgya". A vágy titokzatos tárgya a filmben a gazdag úr táncosnőből lett szobalánya, aki hódolójával tulajdonképpen azt tehet, amit csak akar. A Fernando Rey által alakított férfit a sorozatos megaláztatások, s végül választottjának a terroristákhoz való csatlakozása sem tántorítja el vágyképétől. (Érdekesség, hogy a filmnek két női főszereplője van, a rendező ugyanis a forgatások alatt összeveszett Angela Molina-val, így a film másik felében Carole Bouquet vette át a szerepet.)
Az alkotás 1978-ban Oscar-jelölést kapott a "Legjobb idegennyelvű film", valamint a "Legjobb adaptált forgatókönyv" (Pierre Louys: Az asszony és a baba című regénye alapján készült) címekre.
Egy tanulságot mindenképpen levonhatunk Buňuel nagyszerű filmjeit nézve: többet érthetünk meg ezekből az alkotásokból, ha az elemezgetés helyett saját, ösztönös megérzéseinkre, a tudatalattinkra hallgatunk.
Ám ezt is a rendező fogalmazta meg a legvilágosabban, mikor "A nap szépe" című mozi egyik jelenetéről faggatták: "Sok értelmetlen kérdést tettek fel nekem a filmjeimről, és ezek közül az egyik leggyakoribb, a legmániákusabban vissza-visszatérő azzal a kis dobozkával kapcsolatos, melyet egy ázsiai férfi visz magával a bordélyházba. Kinyitja, megmutatja a lányoknak, hogy mi van benne (ezt a vásznon mi nem láthatjuk). A lányok ijedten kiáltoznak és nem hajlandók elmenni a vendéggel, kivéve Séverine-t, akit szórakoztat a dolog. Nem tudom, hányszor kérdezték már, főleg nők: ’Mi van a dobozkában?’ Mivel fogalmam sincs, mindig azt válaszolom: ’Amit akar."
(poszterek: www.carteles.metropoliglobal.com)
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: