Út a vadonba - Nincs új út a Nap alatt
Értem én a történet eszmeiségét. Értem, hogy hogyan lesz menekülésből egy cél hajszolása, hogy a mindenek felett álló magány hogyan alakul lassan hiányérzetté, hogy mindenkiben benne van az ösztön, csak a többség elfojtja. De az út szimbolikája olyan közhely, amin nagyon nehéz új fogást találni. Ez a bravúr az Út a vadonba alkotóinak sem sikerült.
A magányos part mámorít vadul;
Itt nem zavar senki, csupán a mély
Tengerárnak dörgő dala dúl
Szolga az ember, s a természet úr."
(Byron)
Bár a történet valós alapokon nyugszik - talán egyedül ez a tudat adja különleges mivoltát -, és mondanivalója alapvetően egy minden ember gondolatai közt megbúvó vágyat fogalmaz meg (a szabadság vágyát); bár a több, mint két óra alatt olyan gyönyörű tájakat, olyan képeket látunk, amiért már megéri megnézni a filmet, valami valahogy mégis hiányzik. Hiányzik az a plusz, az a más, amitől azt mondhatnám: igen, igen, és aztán rezignáltan bámulnék a távolba. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a várt hatás jócskán elmarad.

A film lassan a miértekre is megadja a választ: széteső család a boldogság illúziója mögé rejtve, és meg nem értettség. Ennyi elég ahhoz, hogy a fiú hátat fordítson, és egy álom nyomába eredjen. Az úton véletlenszerűen halad, mondhatni sodródik, hol szó szerint, a folyón egy kenuban, máskor hippik társaságában, vagy éppen aratómunkásként próbálja ki magát. Elvei szerint a hatalom és a pénz eredendően rosszak, éppen miattuk olyan beteg a társadalom, amilyen. Az otthoni példa is ezt igazolja, és az útja során sem tapasztal mást. Azonban azok az emberek, akikkel a vándorlás alatt találkozik, hatnak rá, ki így, ki úgy, de mégis egytől egyig befolyásolják. Rainey (Brian Dierker) és Jan (Catherine Keener), a már emlegetett hippik, afféle szülőpótlékként jelennek meg, de nem a hagyományos értelemben, hiszen ők is vándorok.


A film Jon Krakauer regénye alapján készült, mely 1998-ban, vagyis immáron tíz esztendeje jelent meg. Talán felmerülhet a kérdés, miért vártak a moziváltozattal ennyi ideig, ám erre egészen kézenfekvő a válasz: nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy Chris McCandless története igaz, vagyis Sean Penn-nek, a forgatókönyvírónak és rendezőnek el kellett nyernie a család beleegyezését. Mikor Chris hozzátartozói elérkezettnek látták az időt, maguk keresték meg Pennt, és végig közreműködtek a film készítése során. A rendező bejárta ugyanazt az utat, amelyet Chris, látta a tájakat, beszélt az emberekkel, akikkel a fiú találkozott. Talán éppen ezért, a film képi világával kapcsolatban csak pozitív megjegyzéseink lehetnek.

Az Út a vadonba egy szép film. Egy olyan fejfa, melyre egy kalandvágyó ifjú életének állomásait vésték, tisztelgés a szabadság eszméje előtt. Ez a film emléket állít egy vándornak, s bár az út szimbolikáját a korábban is ismert keretek között tartja, talán mégis meg tudunk feledkezni arról, hogy ilyen értelemben nem mond újat. A látvány, és a valóság ilyen mértékű közelsége meglágyítja a szívet, és főhajtásra kényszerít - még akkor is, ha az Út a vadonba nem egy kiemelkedő filmtörténeti alkotás.
Út a vadonba
Eredeti cím: Into the Wild
Rendezte/forgatókönyv: Sean Penn
A film Jon Krakauer regénye alapján készült.
Operatőr: Eric Gautier
Zene: Eddie Vedder
Vágó: Jay Cassidy
Főbb szerepekben: Emile Hirsch, Brian Dierker, Catherine Keener, Kristen Stewart, Hal Holbrook
Műfaj: dráma
Hossz: 140 perc
Gyártás éve: 2007
Forgalmazó: UIP Duna Film
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:
regisztrált