2008. október 16.Köllő Killa
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

5. VERZIO Filmfesztivál Budapesten! - Emberi jogok és perspektívák

A fanatizmustól a kulturális túlélésig egy tucat témával foglalkozik az emberi jogokat előtérbe helyező Verzio Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. November 4 és 9 között idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a hatnapos esemény. A Főprogram filmjei idén is a benevezett illetve hazai és nemzetközi filmfesztiválok kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki.

A fesztiválra 300 nevezés érkezett, ötvenhét film kerül a közönség elé, 36 premier. A helyszínek idén a Toldi, a Cirko-Gejzír és az Örökmozgó mozik.

A Főprogram idén is kortárs, kreatív dokumentumfilmeket mutat be a világ minden tájáról. A filmek témái többek között: vallási és politikai fanatizmus, terrorizmus, nacionalizmus, szegénység, migráció, nemi identitás, politikai elnyomás, rasszizmus és kulturális túlélés. A Verzió Filmfesztivál fő programját 2005-től egészíti ki tematikus-filmtörténeti visszatekintő program, azaz retrospektív. Idén a Tükörcserepek Kína történelméből filmblokk a kínai történelem ellentmondásos pillanatait mutatja be különböző perspektívákból 5 film tolmácsolásában. Mivel idén 5 éves a Verzio, 5 olyan dokumentumfilm klasszikus is műsorra kerül, melyek új perspektívába helyezték a dokumentumfilm műfaját. Köztük olyan alkotások, mint Jean Rouch Egy nyár krónikái vagy Gazdag Gyula és Ember Judit A határozat című filmje.

A vetítések mellett szokás szerint idén is lesznek beszélgetések az alkotókkal, szociológusokkal, amelyek egy-egy film kapcsán tabudöngető és kényes témákat feszegetnek. Idén is lesz diákverzió, mely mozizni, beszélgetni és kritikusan gondolkodni várja a középiskolásokat. A fesztivál keresztutak blokk idén a Lipcsei Dokumentumfilm Fesztivál (DOK Leipzig) 5 kiemelkedő alkotásáit hozza el Budapestre.

A versenyfilmeket a közönség zsűrizi. Az 1500 eurós Open Society Institute Közönségdíjat a legmagasabb és legtöbb szavazatokat kapó film viheti haza. A fesztiválra 650 és 800 forint között lehet jegyet váltani. Bérlet, amely minden moziban minden előadásra érvényes elővételben 4000, a fesztivál ideje alatt 4500 forintos áron kapható.

A fesztivál fővédnökei Jancsó Miklós és a Magyar Helsinki Bizottság.

***


5. VERZIO Filmfesztivál Budapesten
Helyszín: Toldi Mozi, Cirko-Gejzír Filmszínház, Örökmozgó Filmmúzeum
Időpont: 2008. november 4-9.
Bővebb infó: www.verzio.ceu.hu

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei