2008. december 20.Klátyik Heni
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Született lúzer - Brunner Márta három gyereket szült a kamerák előtt

Brunner Márta életében először feküdt a szülőágyon, ráadásul azonnal három gyereknek adott életet. A színésznő persze csak a Született lúzer forgatásán játszotta el egy szülő asszony szerepét, de tartott a jelenettől, a valóságban ugyanis még előtte áll az életnek ez a csodája. A szerencsés rendezői instrukcióknak köszönhetően azonban elsőre sikerült felvenniük a nehéz jelenetet.

Két történettel folytatódik vasárnap az HBO-n a Született lúzer című sorozat. Az Ász Póker és a Kobra 31 című történetek egyikében Brunner Márta egy olyan asszonyt alakít, aki a kamerák előtt három gyermeknek ad életet. A három szülést egyszerre vették fel.

"Nagyon jó volt együtt dolgozni Pálfi Györggyel, és a forgatókönyv is tetszett. Csak attól a jelenettől tartottam egy picit, amelyben szülök. Az életben ugyanis ez még nem történt meg velem. Maga a történet, remélem, érdekes lesz a nézők számára is. Három napon át feszített tempóban forgattunk, ráadásul mindezt három gyerekkel, akik egyébként nagyon jól csináltak mindent, pedig a legkisebb még nem volt két éves. Ennek ellenére fegyelmezettek és ügyesek voltak." - mondja Brunner Márta.

Az Ász póker című történetet - amely a december 21-i epizódban kerül képernyőre - nem kisebb tehetség rendezte, mint a Taxidermia című Magyar Filmszemle-díjas film alkotója, Pálfi György. A másik történet is izgalmasnak ígérkezik, hiszen egy pornósztár mindennapjait mutatja be. De hogy sikerül-e az életcélja, és intim kapcsolatba kerül-e háromezer nővel, csak a HBO műsorán derül ki, vasárnap este.

A második rész - két történettel - december 21-én 22.15 órakor látható a HBO képernyőjén.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei