2009. május 18.Ulveczki Linda
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A felolvasó, avagy a vágyak hatalma

Még áprilisban mutatták be A felolvasó című filmet, amelyben olyan neves színészek alakítanak - nem is akármilyet -, mint Kate Winslet és Ralph Fiennes. Az alkotás egy olyan, nem szokványos szerelmi történetet mutat be, amelynek jóval mélyrehatóbb következményei lesznek a szereplők életére, mint kellene.

A mindössze 15 éves Michael (Davis Kross) egy nap az iskolából hazafelé menet rosszul lesz és behúzódik egy kapualjba. Egy nő jelenik meg, aki segít rajta és hazakíséri a - mint később kiderül -, skarlátban szenvedő fiút, aki felépülte után köszönetképpen, egy csokor virággal felkeresi a nála kétszer idősebb hölgyet. Az események előrehaladtával testi vonzalom alakul ki közöttük, amelynek alapja egy lelki esemény, méghozzá az, hogy Hanna (Kate Winslet) felolvastat a fiúval mindent, ami csak a kezébe akad. Issza a szavait, ami Michaelnek is imponál.

De a nő egyszer csak eltűnik. A fiatalember nem tudja hova tenni a történteket, de tovább kell lépnie, így jogi egyetemre megy, ahol gyakorlatként elviszik egy tárgyalásra, ahol második világháborús bűnösök pere folyik éppen. Nyolc év elteltével itt látja meg újra Hannát, a vádlottak padján, és az addig sem szűnő érzések, amiket a nő hagyott benne évekkel azelőtt, újra a felszínre törnek.

Mindenkinek vannak titkai. Kinek kisebbek, kinek nagyobbak, de mindannyiónk életében léteznek olyan pontok, amikről nem szívesen beszélünk. Vagy mert nem vagyunk túl büszkék rá, vagy mert egyenesen szégyelljük. A film döntő pillanata volt, amikor Michael számára kiderült az a titok, amelyet a nő évekig elrejtett a világ elöl, és amely eltűnése okát is jelentette. Hanna addigi életét úgy élte le, hogy sem írni, sem olvasni nem tudott. Ez egy olyan érzékeny és szégyellnivaló pont volt az életében, hogy még az életfogytiglanig tartó börtönt is vállalta azért, hogy ki ne derüljön.

Érdekes volt az a jelent, amikor a vádlottak padján teljes naivitással vállalta fel az összes bűnt, amit rárótt mind a bíróság, mind a bűntársak. Azzal védekezett, hogy akkor azt kellett tennie, nem volt más választása. Az ártatlansága, illetve a bűnösségének enyhítése egyetlen cselekedettel eljöhetett volna. Azzal, ha bevallja, nem ő írta a jelentést, amelyben háromszáz zsidó halálát próbálták eltusolni. De annyira szégyellte tudatlanságát, hogy inkább vállalta a büntetést.

Michael jelenti az esemény másik szálát. Hiszen ő az egyetlen ember, aki tudja Hanna titkát, amit végül nem oszt meg a bírósággal. Talán féltette saját magát, a továbblépését, vagy pusztán csak tiszteletben tartotta a nő saját döntését. A lelkiismeret viszont az egyik legkínzóbb dolog a világon, amit egyedül a megbocsátás tud feloldozni. Így Michael felnőtt korában, amikor még mindig nem tud szabadulni immár Hannával közös titkuktól, elkezd kazettákat küldeni a börtönbe, amivel újra célhoz juttatja az akkor már idős hölgyet. Olyan ez az időszak a filmben, mint valami vezeklés. Mintha a férfi ezzel akarna leróni valamit a nő felé. Talán azt, hogy akkor nem mondta el az igazat a bírónak. A nőnek viszont reményt és erőt ad ahhoz, hogy egyrészről végiggondolja azt, amit elkövetett, másrészről hogy megtegye, amit mindaddig nem mert: megtanulni olvasni és írni.

De ekkor valami megváltozik. Amikor Michael elkezd leveleket kapni a nőtől, hirtelen ráébred arra, hogy felelősséggel tartozik iránta. Ezzel pedig nem igazán tud mit kezdeni. Ráadásul Hannát szabadulása után nem tudják kire bízni, csak őrá, amit pedig nem tud tiszta szívvel felvállalni. A múlt történései mindkettőjük életére rányomták a bélyeget.

S bár a megváltás a film végén nem úgy jött el, ahogyan vártuk volna, de elég erőt adott Michaelnek ahhoz, hogy végre továbblépjen és megnyíljon annak az embernek, akit Hannán kívül valaha is szeretett: a lányának.

Gyönyörű történet ez a vágyakról, szerelemről, titkokról, terhekről és legfőképpen a megbocsátásról. Bemutatja azt, hogy milyen bonyolultak, mégis mennyire csodálatosak vagyunk mi, emberek, hogy bármire képesek vagyunk azért a még mindig szentnek tartott dologért: a lelki üdvösségünkért, amelyet valljunk be őszintén, egyetlen dologgal érhetünk el. Méghozzá a tiszta szerelemmel.

***


A felolvasó
Műfaj: romantikus filmdráma
Rendező: Stephen Daldry
Író: Bernhard Schlink
Szereplők: Kate Winslet, Ralph Fiennes, David Kross
Bemutató időpontja: 2009. április 23.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei