2009. november 14.Zsidai László
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Puskás, Hungary - A legendák köztünk élnek

A közelmúltban egy nemzetközi sporttanácskozás kapcsán egy neves magyar politikus (nem mellesleg futballrajongó) a "sportot a kultúra részeként" aposztrofálta. Tudom, nálunk a politikusi kijelentéseket zsigerből szokás bírálni, de ebben az esetben talán egyetérthetünk, habár a profi (él)sport ma már inkább üzlet.

Így aztán nem értem a fanyalgókat, miszerint elkeserítő, hogy a "legismertebb magyar, az egy futballista". Először is nem "egy futballista", hanem minden idők egyik legjobb futballistája. Másodszor, a világban valószínűleg Pelé neve is többeknek ismerős, mint Paulo Coelhoé, s Christiano Ronaldoról is többen hallottak, mint Ferdinand Magellánról. Harmadszor pedig az emberi érték fokmérője nem az, milyen "tudományágban alkotott", hanem, hogy saját területén milyen magasságokba jutott.

A fent említett konferenciával egyidőben jelentette be a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) egy Puskás Ferenc-díj megalapítását. Arra, hogy a FIFA személyről nevezzen el díjat, még nem volt példa. Nem tagadom, futballőrült vagyok. Sokáig nekem Marseille (hányan emlékeznek még Szepesi György "Jönnek a csehszlovákok!" legendás mondatára) ugyanolyan történelmi vereség volt, mint Muhi vagy Mohács. A berni világbajnoki döntő elvesztéséhez pedig csak a trianoni békeszerződés volt fogható. Kétségtelen sokat változtam, már csak legyintek a magyar futballkudarcok láttára, de továbbra is csak azt tekintem férfinak, aki egyszuszra képes elmondani a GrosicsBuzánszkyLórántLantosBozsikZakariásBudaiKocsisHidegkútiPuskásCzibor összetett szót.

Többek között ezért is vártam érdeklődéssel Almási Tamás Puskás, Hungary című filmjét. Most elegánsan átsiklanék afelett, hogy miért pont október 23-a kapcsán került adásba, s ráadásul miért este 10 után. A filmmel kapcsolatos véleményemet viszont röviden tudnám summázni: többet vártam, de az igazat megvallva, nem tudom, miből.

Előrebocsátom, nem igazán kedvelem az életrajzi filmeket. Egy életút bemutatása két lehetőséget kínál. Vagy maradunk a dokumentumfilmnél, így a hitelesség megmarad, viszont könnyen szárazzá, unalmassá válhat a dolog. Vagy megpróbálkozunk a játékfilmes módszerrel, itt azonban könnyen érheti az alkotókat a "hazugság", a valóság megmásításának vádja.

Almási talán éppen dokumentumfilmes múltjának következményeként az előbbit választotta. Látva a kutatómunka nagyságát és aprólékosságát, a film szerkesztettségét, felépítését, megemelem a (nem létező) kalapomat a rendező előtt.

De lehet-e még Puskásról újat mondani 2009-ben? Akiknek retinájába valósággal beleégett az a hátrahúzós csel a Wembleyben, akiknél apáról fiúra szállnak a legendás Puskás-sztorik, vagy szállóigeként emlegetnek egy-egy Öcsi-beköpést, azoknak nemigen. Nos, ez az én legnagyobb problémám a filmmel. S úgy érzem, a rendezőé is.

Valahogy nem érzem a koncepciót, mire is akarja Almási kihegyezni a történetet. Puskásra, a futballistára? Puskásra, az emberre? Vagy Magyarországra, a magyar társadalomra? Sokat markol, keveset fog, s igazából csak a felszínt karcolgatja. Végignézzük az unalomig ismert meccs-bejátszásokat, végighallgatjuk a rokonok, barátok, ismerősök, csapattársak, külföldi futballhírességek visszaemlékezéseit, idézeteket hallunk Puskás önéletrajzi írásából, látunk fényképeket, korabeli (eddig kevéssé ismert) dokumentumokat, és a film végére csupán három kérdésre nem kapunk választ: Miért is volt Puskás Öcsi a világ egyik legjobb és legismertebb labdarúgója? Miért volt Puskás Öcsi különleges ember? Egyáltalán miért azonosították, azonosítják sokan Magyarországot Puskás Öcsivel?

Tudom, egy újszülöttnek minden vicc új. De vajon az "előképzettség nélküli újszülöttek" megismerhetik-e a valódi Puskást, megérthetik-e a Puskás-legendát ebből a filmből? Aligha.

Sokak szerint Puskás története igazi hollywoodi sztori. A városszéli szegénységből jött fiú tehetségével kitör a szürkeségből, s meg sem áll a világhírig. Andy Vajna még nem harapott rá a dologra, s nem kérte fel forgatókönyvírónak Joe Eszterhast. Szerencsére.

Szerintem sokkal inkább magyaros történet ez. Adott egy vitathatatlanul szupertehetségű ember, aki boldoggá tud tenni egy országot, éppen ezért mindenki ajnározza. Aztán sárbatapossák egyetlen vereség miatt, s hogy igazi legendává váljon, külföldön kell élnie évtizedekig. Mindenhol tiszteletet és szeretet vív ki magának. Aztán hazatér, ahol sokan igyekeznek kihasználni, s saját pecsenyéjüket sütögetni a "tüzénél".

Ez utóbbi (talán nem csak nekem) nagyon hiányzik a filmből. Vagy csak én emlékszem Puskás magyar szövetségi kapitányi idejére, az ominózus Real-meccs körüli elszámolási hercehurcára, a temetést övező, sokakban visszatetszést keltő felhajtásra. Elismerésre méltó Almási szándéka, ahogyan tisztelegni akar egy rendkívüli hatású ember előtt. Igyekszik kerülni a sztereotípiákat, a szájbarágós mondanivalót, alaposan körüljárja Puskás életének minden helyszínét, logikailag remekül építi fel filmjét. De nem tud, nem akar, vagy nem mer a Puskás-mítosz mélyére leásni.

A Puskás, Hungary korrekt és nézhető alkotás. Ha az Aranycsapat bármely másik tagjáról szólna, fenntartások nélkül tapsolnék. De itt Puskásról van szó, mindenki Öcsijéről, Panchojáról, aki Michel Platinit idézve, "élve vagy halva is legenda". Több mint 100 percet kell várni erre a mondatra. Pedig ez itten a lényeg: a legenda. Mert ahogy a film elkészültét szponzoráló kereskedelmi csatorna szlogenje is mondja: "a legendák köztünk élnek".

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
dr.Puskás Árpád. 2009-11-14 12:11:56
A lényeg,hogy mindenki"saját területén milyen magasságokba jutott" ez teszi az embert legendává.
Ha nem is tökéletes a film,de köszönjük Almási Tamásnak,hogy hozzá mert nyúlni a témához!
Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei