2009. november 15.Komor Zoltán
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

A ház hideg szíve - Egy klasszikus horrorfilm téli estékre

Igazából nem tudom, hogyan alakult ki nálam a szokás, hogy minden Halloweenkor horror filmet nézek - főként, hogy nem vagyok kimondottan Halloween-párti, de a tény az tény marad, október 31. este nálam, ahogy bizonyára többeknél, már évek óta a rémfilmekről szól.

Ha régi, akkor jó - ez a legfőbb kritérium, aminek a kiszemelt mozi meg kell hogy feleljen, valamiért ugyanis nem állhatom a mostanság készült és készülő horrorfilmeket, ahol a látvány és a speciális effektusok gyakran a film gerincét képezik, a történet és a színészi alakítás meg csak olyan tessék-lássék púder a csontvázra lökve.

No nem mintha olyan nagy igényekkel vágnék neki az október 31-i mozizásnak, de mégiscsak érdekesebb a klisékre épülő mai horrornál egy régi klasszikus, ami anno megalapozta ezeket a kliséket, s szerintem valahogy a hangulata is jobb, legyen szó akár egy ötvenes évekbeli még fekete-fehér filmről, vagy egy már hetvenes években készült szintetizátor zenével megspékelt darabról.

Miután az utóbbi években King és Romero Creepshow-ját pörgettem a lejátszóban, idén úgy gondoltam egy régebbi, "komolyabb" darab után nyúlok: így kötöttem ki végül az 1963-ban készült The Haunting, magyarul a Ház hideg szíve című Robert Wise által rendezett horror-klasszikusnál.

Stephen King, korunk horror-prófétája egyszer összeállított egy listát, amin az általa legfontosabbnak, kötelezőnek tartott horror regények szerepeltek: ezen a listán előkelő helyet kapott a film alapjául szolgáló, The Haunting of Hill House címmel 1959-ben megjelent Shirley Jackson regény is. A könyv valójában olyan mély hatással volt a szerzőre, hogy 2002-ben elékészítette televíziós "homage"-át, A rózsa vére címmel, amely tisztelgés az '59-es történet előtt. De hatása érződik a horroríró legtöbbet emlegetett, leghíresebb alkotásán is, a Ragyogáson.

A gonosz kísértetházak gondolata ma már nem hat újdonságként, azóta számos rémfilmben felhasznált horrorklisé már ez, amelynek gyökere valahol Poe-nál, az Usher-háznál kezdődik. Egy rossz múltú ódon és furcsán berendezett tákolmány manapság már kiált a kísértetekért, tudjuk, minden gonoszság a falakba ivódik, s minden nyikordulás a padláson egy keserű sorsú halott settenkedése: láttuk már eleget. Nem úgy, mint a hatvanas évek elején, amikor ez is még - viszonylag - újdonságként hatott. De hát 2009-et írunk. Tartogathat-e újdonságot egy '63-ban készült film?

Bizony ám, hogy tartogathat. Először is érdekes látni, honnan lopta sok későbbi kísértetfilm az ötleteit, honnan kapott ihletet. Másrészt a Ház hideg szíve című alkotás éltes kora ellenére úgy gondolom messze veri minden direkt és csak látszólagos remake-jét.

Bevallom, sejtettem, mire számíthatok a filmtől, az alapját képező The Haunting of Hill House regény írónőjét, Shirley Jacksont ismertem: egyetlen magyarul megjelent könyvét, a Sóbálvány című novelláskötetet többször is végigolvastam már. Hősei elsősorban olyan nők, akik saját útjukat keresik ebben az óriási világban, eltévednek, bolyonganak, sokszor úgy, mint Kafkánál: a természetfölötti erők és a szürreális helyzetek csupán a szereplők lelki tanácstalanságát, eltévelyedését szimbolizálják/fokozzák. 1997-ben még magyar film is készült az egyik novellájából, Hosszú alkony címmel, Törőcsik Mari főszereplésével; A sorsolás című leghíresebb és hírhedtebb novellája, amelynek a huszadik század legfontosabb elbeszélései között a helye, az interneten is olvasható. (A hazai kiadók legnagyobb tartozása viszont, hogy a Hill House 50 év után még mindig nem olvasható magyarul, sem az írónő többi regénye!)

A kérdés már csak az volt, mennyire lesz Shirley Jackson-os maga a film, ragaszkodik-e a forgatókönyv a klasszikus történethez, vagy inkább csak úgy kezeli az eredeti irományt, ahogy Jan de Bont tette 99-es Haunting feldolgozásával, Az Átokkal. (Elrugaszkodott tőle alaposan.) Kellemes csalódás: a rendező tisztelettel bánt a Jackson féle hangulatelemekkel, megőrizte a lélektani drámát, amely írásait fémjelzik, s voltaképp nem hegyezte ki a történetet egy szimpla, ijesztgetős buta horrorra.

A sztori néhány mondatban: adott egy elátkozott ház, a Hill House, számtalan keserű sorsú és különös mód elhalálozott nő egykori otthona, amely felkelti Dr. Markaway, a paranormális jelenségeket kutató tudós figyelmét. Markaway hamarosan kis csoportjával megérkezik a helyszínre, hogy eltöltsenek a rettegett, kísértetjárta házban néhány éjszakát, s bizonyítékot találjanak a paranormális jelenségek létezésére. Ám a gyeplő kicsúszik a kezükből, a házat kísértő erők, amelyek különösen az egyik új, hasonlóan keserű múltú jövevény után érdeklődnek, átveszik az irányítást.

A fekete-fehér film stílusos kísértet-történet: inkább sejtet, mint megmutat, épp ezért sem műkísértetek, sem kezdetleges speciális effektusok nem jellemzik a filmet, elsősorban a hangok és a tökéletes kameramozgás (Davis Boulton gyönyörű képei) az, ami feszültséget kelt, s ráhozzák a frászt a nézőre. (Frász alatt azt értem, hogy kétszer-háromszor majdnem kiejtettem a kezemből a kukoricás tálat, pedig ezzel nem szoktam számolni az ilyen régi filmeknél.)

A magának végre otthont találó, a ház iránt valósággal szerelemre lobbanó Nell-t játszó Julie Harris pedig olyan élethűen játssza a lassan megtébolyodó, bolyongó lány szerepét, hogy a néző már az elején sejti: a film elsősorban róla fog szólni, nem pedig a sarokban bujkáló fehér leples kísértetekről, ő jelenti a kulcsot a két világ között. Egyben ő a narrátor is, ki nem mondott gondolatai rendre megtörik/kiegészítik a jeleneteket, érzékeltetve azt a Jackson-i drámát, ami a háttérben zajlik.

Hogy túl komoly film ez egy halloween-i estére? No, azért azt sem mondanám, csak akkor, ha a Ragyogás vagy a Carrie túl komoly hozzá. Egyébként pedig egy tökéletes rémfilm, annak minden szükséges borzongató kellékével.

Ha pedig Halloween-re mégiscsak túl komoly, ott az év maradék 364 napja. Vagyis estéje...

***


A ház hideg szíve
Eredeti cím: The Haunting
Rendezte: Robert Wise
Írta: Nelson Gidding
Zene: Humphrey Searle
Szereplők: Julie Harris, Claire Bloom, Richard Johnson, Russ Tamblyn
Hossz: 112 perc
Bemutató: 1963 szeptember 18.
Forgalmazza: Warner Bros.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)