2011. október 13.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Álmok otthona - Az idill nem az, aminek látszik

Rachel Weisz és Daniel Craig tipikus Stephen King-i alapszituációban találja magát közös filmjükben, melynek néhány fordulata után megállapíthatjuk, hogy bár a két színész számára a lehető legjobban alakult az Álmok otthona című mozi, az általuk játszott házaspárról ez kevésbé mondható el.

Will és Libby tökéletes családot alkot két kicsi lányukkal, ráadásul épp most költöztek be áhított erdei álomházukba. A boldogság és a szeretet szinte tapintható, a havas táj szépsége csak súlyosbítja az idillt. Will azért hagyta ott menő állását, hogy több időt tölthessen ebben a mámorítóan kellemes környezetben, no meg azért is, hogy megírhassa tervezett könyvét. Utóbbi tény egyértelművé teszi, hogy ijesztgetős darabbal lesz dolgunk, hiszen ha egy családapa a fent vázolt körülmények közt készül írni, abból jó nem sülhet ki. Ha pedig láttuk a film azon plakátját, amin a két kislány szerepel, még Stanley Kubrick Ragyogása is beugorhat, újabb utalásként a jó öreg King mesterre.



A kevésbé engedékeny nézők talán már húzzák is a szájukat ennyi újrafelhasznált elem láttán, de ha nem vagyunk szigorúak, mindezek ellenére élvezetesnek találhatjuk Jim Sheridan rendező művét. Ugyan a sztori szinte követeli a hangos, hatásvadász, közönséget székeikből felugrasztó effektusok alkalmazását, az alkotók dicséretes önmérsékletet mutattak ezen a téren, és csak valóban indokolt esetben éltek a lehetőséggel. A mozi első fele így kellően sejtelmes hangulatot áraszt, az ügyes atmoszférateremtésnek és a remekül teljesítő színészeknek köszönhetően könnyen átérezhetjük a szereplők által megélt események nyugtalanító voltát. Mondanunk sem kell ugyanis, hogy az elsőre oly' csábító álomotthonnal valami nem stimmel. Az előző lakókkal rémes dolgok történtek, a jelenlegiek pedig lassan egyre furcsább zajokkal és egyéb ómenekkel kénytelenek szembesülni.



A film egyik legfőbb erénye a szereplőválasztás, hiszen ha nem ismernénk a hátteret, akkor is azonnal feltűnne a két színész közti izzás, ami hitelessé teszi a pár közös pillanatait. Craig és Weisz rácáfol a Jóbarátok Joey-jának elméletére, miszerint akik a szerepüktől függetlenül is együtt vannak, azok közt megszűnik a "színpadi" kémia. Itt szó sincs ilyesmiről, Will és Libby igazi szerelmesekként jelennek meg előttünk, akiket - bájos gyerekeikkel egyetemben - nem esik nehezünkre félteni. Ezáltal az egyébként remek képességekkel megáldott Naomi Watts karaktere kissé elnyomott pozícióba kerül, afféle kötelező figura ő, akit nem lehet kihagyni a történetből, de sok vizet nem is zavar.

Ugyan nem leszünk rosszul az izgalomtól, de unni sem fogjuk a mesét, aminek legnagyobb fordulata rendhagyó módon nem az utolsó pillanatban következik be, hanem sokkal hamarabb, újra felkeltve az esetleg kissé elbambult nézők érdeklődését. Ha ugyanez a csavar maga a befejezés volna, az ember elintézhetné egy vállrándítással, - hiszen sok hasonlót látott már - így azonban egy fokkal szimpatikusabb az eredmény. Világmegváltásra, folyamatos kéztördelést követő katartikus végkifejletre azért így sem kerül sor, valamint találkozhatunk egy-két különösen idétlen megoldással, melyek láttán a jóérzésű szemlélő felnyög kínjában, de bele kell törődnünk, hogy a kliséktől nehéz elszakadni. Weisz és Craig rajongóinak mindenképpen kötelező darab az Álmok Otthona, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy érdemel egy esélyt a többiektől is.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
ildi 2011-10-13 14:25:58
Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei