2013. július 6.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Fődíjat nyert Karlovy Vary-ban Szász János A nagy füzet című filmje

A rendezvény történetében először kapta magyar alkotás a fődíjat a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. Szász János A nagy füzet című filmje a Kristály Glóbusz mellett az európai mozihálózat zsűrijének díját is elnyerte.

Július 6-án, magyar sikerrel ért véget a 48. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF). A Kristály Glóbuszt Szász János filmje, A nagy füzet nyerte, amely az MNF támogatásával készülhetett el, a magyar származású Agota Kristof kultuszregénye alapján. Az elismerést a film német producere Sőth Sándor vette át a cseh fürdővárosban tartott eseményen.

A mű főszereplője egy tízéves ikerpár (Gyémánt László és András), amely a második világháború idején egy határszéli faluban nevelkedik, és küzd a túlélésért. A gyerekeket alakító amatőr színészek mellett A nagy füzet neves nemzetközi szereplőgárdát vonultat fel : A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Testvéred feleségét, Egy jobb világ), Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos, Tóth Orsi és Molnár Piroska is feltűnik a vásznon. A filmet az Oscar-jelölt osztrák operatőr Christian Berger fényképezte.

A Karlovy Vary filmfesztivál fődíjáról Agnieszka Holland lengyel filmrendező (A város alatt, Európa, Európa) elnökletével döntött a nemzetközi zsűri. A nagy füzet a közel 1200 mozit tömörítő Europa Cinemas hálózat díját, az Europa Cinemas Label-t is elnyerte.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

nem
regisztrált
Szeba 2013-07-08 17:49:28
Gratulálok a sikerhez! Büszke vagyok rátok. Most én fogok autogramot kérni tőletek, de nemsokára ti fogtok sorba állni, hogy dedikáljam nektek a focis poszteremet.
nem
regisztrált
Gábor_bá 2013-07-08 17:38:22
Büszke vagyok rá, hogy Lacit és Andrist megismerhettem. Nagyon tehetséges és sokoldalú srácoknak ismertem meg őket. Szerintem még fogunk hallani a fiúkról. ( Film színház, ének-zene, vagy foci.) Mindig büszke vagyok, ha magyarok sikereket érnek el a világban. Gratulálok az alkotóknak és a szereplőknek. Andris, Laci külön-külön egy-egy csomag fekete cukor a tietek tőlem.
nem
regisztrált
Guszti 63 2013-07-08 17:25:54
Gratulálok ! Szeretném mihamarabb végignézni a filmet. Az alkotóknak meg külön elismerés a szereplők kiválasztásához. A két gyerekszereplő tökéletes választás, ismerem Őket. Még mindig összekeverem Őket, külön-külön is értékes emberkék, de együtt nagyon. További sikereket kivánok az alkotóknak és a szereplőknek!
nem
regisztrált
Bezur Györgyi 2013-07-06 23:33:58
A könyv is nagyon jó! Örülök,hogy jó filmet csináltak, és jó fogadtatással nyert is! Gratulálok mindenkinek aki a filmen vagy a filmben dolgozott!
Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei