2010. november 4.Horváth Krisztina
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Irgünc-Burgunc a Mesebolt Bábszínházban

A legapróbbakat várják 2010. november 7-én, vasárnap a Mesebolt Bábszínház Kamaratermébe. Az Irgünc-Burgunc című csecsemőszínházi előadás az egy és három év közötti kisgyermekeket szólítja meg, és vonja be a mókázásba. A vasárnapi matiné délelőtt 10 órakor kezdődik.

Irgünc-Burgunc - Esti hancúr-játék a Nappal és a Holddal címmel alkotott előadást a legkisebb gyerekek számára H. Nagy Katalin, Császár Erika, Hideg Kitti, Németh Márta, Rápolti Mónika, és Wunder Judit. Az előadás célja, hogy már ebben a fiatal korban felkeltsék a gyermekek érdeklődését, és a kicsik önfeledten játszhassanak ezen a szép vasárnap délelőttön.

A Pöttöm Színházban a csöppségek bújócskázhatnak a takaró alatt, néhány mondókával és játékos verssel pedig egy valódi kis univerzumot varázsolhatnak a paplan alá: napocskával, holdacskával, és a szél is úgy fúj, ahogy a gyerekek szeretnék. Nincs is másra szükség, csak néhány párnára, takaróra és lepedőre, és kezdődhet is a móka!

Az előadás ideje: 2010. november 7. (vasárnap) 10 óra
Az előadás helyszíne: Mesebolt Bábszínház Kamaraterem

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei