Nabokov: Tündöklés - A könyv, amely türelmet kér az olvasótól
Vladimir Nabokov Tündöklés című regénye minden, csak nem egy könnyű, felületes olvasmány. Vannak ugyebár írók, akiknek a könyveit nem a történetük miatt érdekes elolvasni - mert jórészt nincsenek is benne fordulatok -, de az elbeszélő stílusa felejthetetlen olvasmánnyá teszi magát az olvasmányt. Nabokov is egy ilyen író, Tündöklés című regénye pedig egy tipikusan ilyen könyv.

Martin nem él át kalandokat hosszabb és rövidebb utazásai során: új helyeket lát, új emberekkel találkozik, de akárhová is érkezik, ugyanaz a tehetetlenség és céltalanság telepszik rá, amit úgy hitt, utazásával levetett magáról az előző állomáson. Hiába tesz szert új barátokra, hiába avatják be új szeretők a szerelem tudományába, helyét a világban sehol sem találja meg. Egyedül a körülötte lévő világ tündöklésében lel némi nyugalmat, s az ábrándjaiban, amelyek űzik, csak űzik tovább, kergetve a világban, és amelyek ébren tartják benne a reményt, hogy előbb-utóbb csak történni fog valami.
De nem történik.
És akármilyen szépen és aprólékosan megírt is eme szimbólumokkal sűrűn átszőtt történet, olvasás közben az olvasóban is kezd ott motoszkálni a vágy, hogy na talán most, talán most tényleg történik valami.
De nem történik.
A felületes olvasó ezért hamar kiszáll, úgymond, a könyvből: ezt az írást csakis lassú és figyelmes olvasással lehet megszeretni és birtokba venni. A könyv szépségei ezekből a gyors olvasás során nem érzékelhető apró részletekből bontakoznak ki - elsősorban Martin megfigyeléseiből -, s ha az ember ezekben a költői részletekben alaposan elmerül, hamar rádöbben, hogy Nabokov eldugta, vagy még inkább feladványba adta az olvasóinak a regény értékeinek felkutatását. Szándékosan nem keresett izgalmasabb témát a regényéhez, és szándékosan olyan, a hétköznapokból vett párbeszédekkel és helyzetekkel szőtte át történetét, amelyek egyben a hétköznapok látszólagos eseménytelenségét is magukon hordozzák.
A könyv tehát türelmet kér az olvasótól, és akkor mutatja csak meg magát, ha látja ezt a türelmet az olvasón. Bevallom, nekem sem sikerült ez mindig: a könyv tetszett, de ha egyszer letettem, nehezen vettem újra kézbe. Egyszerűen nem ültetett el bennem, mint olvasóban ingert, hogy minél előbb ismét elmerülhessek a könyv világában, és bevallom, sokszor a főszereplő, Martin - noha egy alaposan megrajzolt, részletesen kidolgozott karakter - sorsa sem hozott túlzottan lázba.

A művet mindenesetre remekül összefoglalja a gondosan kiválasztott cím: Tündöklés. Mert ez a regény pontosan az, s érzék, adottság kell ahhoz, hogy valaki úgy átérezze a fények játékát, mind a főszereplő kamasz, Martin.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:
regisztrált