2012. március 14.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Prózarázás - A FISZ és a Púder Bárszínház estje

Kedden indult a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a Púder Prózarázás című sorozata, melynek keretében prózában alkotó ifjú írókkal beszélget a házigazda, Falvai Mátyás. A szervezők szerint azért ők a főszereplők, mert irodalmi életünkben kevesebb figyelmet kapnak, mint a lírikusok. Az első vendéget, Szabó Tibor Benjámint Gerőcs Péter követi, március 28-án.

Az "Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal" alcímet viselő program beszélgetéseivel el kívánja oszlatni az írókkal kapcsolatos sztereotip elképzeléseket is, kísérletet téve arra, hogy megmutassa, mi rejtőzik a tollforgatók fejében. Március 28-án a mindössze huszonhat éves Gerőcs Péter elméjébe tekinthetnek be az érdeklődők.

Gerőcs Péter 1985-ben született Budapesten. Tizenkét évesen kezdett írni, majd néhány esztendő elteltével - édesapja ösztönzésére - elindult az Ulpius Íróiskola pályázatán, amelyet meg is nyert. Ekkor lett mestere Márton László. A folyóiratok főként prózai műveit, kritikáit, esszéit közlik rendszeresen. Első kötete Zombor és a világ címmel jelent meg, 2010-ben.

A sorozat estjei:

Március 28. (szerda): Gerőcs Péter
Április 12. (csütörtök): Csapody Kinga
Április 24. (kedd): Csepregi János
Május 10. (csütörtök): Darvasi Ferenc
Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián
Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya

Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2022 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei