2012. május 11.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Parti Nagy Lajos író kapta a 2012-es Déri János-díjat

Újabb elismeréssel gazdagodott Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, író, szerkesztő, kritikus, idén ugyanis neki ítélték a Déri János televíziós riporter emlékére alapított kitüntetést. Az arany egyforintost a budapesti Írók Boltjában vehette át, május 9-én.

Mint az Április 14. Alapítvány kuratóriuma az MTI-vel közölte, ez évben kiemelten nagy jelentőségű a Déri János-díj, hiszen éppen huszadszor adták át. Az elismerést minden évben olyan sokoldalú, kortárs alkotónak ítélik oda, aki maradandó értéket hozott létre.

Az első díjazott Bereményi Géza író, filmrendező volt, 1993-ban, azóta olyan nevek követték, mint Márta István, Geszti Péter, Földes László (Hobo), Sebestyén Márta, Fábry Sándor, Koltai Róbert, Verebes István, Alföldi Róbert, Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Kepes András, Juszt László, Friderikusz Sándor, Rózsa Péter, Hajós András, Krizsó Szilvia és Kálmán Olga.

Parti Nagy Lajos Szekszárdon született, 1953. október 12-én. Pályáját költőként kezdte, 1982-ben jelent meg első kötete, az Angyalstop. A Jelenkor folyóirat közölte 1990-ben Sárbogárdi Jolán álnéven publikált, A test angyala című kisregényét, amelyhez Balassa Péter írt kommentárt. A mű, amelynek valódi szerzője hamar lelepleződött, 1997-első kiadása óta már háromszor jelent meg önálló kötetként, Sárbogárdi Jolán alakja pedig az Ibusár című drámában is felbukkant.

Első regényét, a 2000-ben megjelent Hősöm terét Terézia Mora fordításában németül is kiadták. Fordítóként és átdolgozóként is sokat foglalkoztatják. Legújabb díja olyan elismerések sorát követte, mint a József Attila-díj, Szép Ernő-jutalom, Artisjus-díj, Alföld-díj és a Kossuth-díj.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei