Mit rejt Aphrodité kagylója? - Veszedelmes olvasmányok
Nem is olyan régen még megbotránkoztató volt, ha egy fiatal szerelmespár nyilvánosan csókolózott. Szigorúan véve ez ma is illetlenség, ám századunkban ezen már nem illetődik meg senki. Miért is tennénk? Ezerszer nyíltabb, leplezetlenebb kép tárul az ember elé, ha úgy dönt, tesz egy sétát Budapest bármelyik körútján.
Persze a modern kori szabadosság hirdetői érvelhetnek azzal, hogy a történelem során számos helyen és időben felbukkant ez a fajta szemléletmód. Legendák keringenek a rómaiak feslett erkölcséről, s ki ne hallott volna a XVIII. századi Franciaország morális viszonyairól?
De vajon helyes-e ez a párhuzam? Ugyanaz a libertinizmus látszik újjáéledni napjainkban, mint századokkal ezelőtt? Ezt csak úgy ítélhetjük meg, ha összevetjük a két időszakot. Mivel azonban senki nem olyan szerencsés, hogy 1789 előtt élt volna, s ezzel sajnos az élet hajdani édességét sem áll módunkban ismerni, kénytelenek vagyunk azokra a megmaradt tárgyi emlékekre hagyatkozni, melyek megőrződtek az utókor számára.
Ebben van segítségünkre az Országos Széchenyi Könyvtár, ahol a XVIII. századi francia irodalomban fellelhető erotikus illusztrációkból és különleges bútordarabokból tekinthető meg egy buja csokorra való szeptember 15. és december 16. között, a Veszedelmes olvasmányok kiállítás keretein belül.
A tárlat három teremben ad betekintést a XVIII. század összetett esztétikai ízlésébe.
Eme időszakot - több más stílusirányzat mellett - a rokokó jellemezte. Maga a kifejezés a francia kagyló szóból ered, mely utalás részint az ebbe a stílusba tartozó alkotások aprólékos kidolgozására, részint pedig a híres mitológiai jelenetre (mikor is Aphrodité, a szépség, a szerelem és a testi vágy istennője kiemelkedett a habok közül egy kagylóból) utal. Találó allegória, hűen tükrözi mindazt, amit a rokokó stílusirányzat képvisel: nem a magasztos, nagyszabású alkotások létrehozására törekvés, sokkal inkább a hétköznapi élet előtérbe helyezése. A rokokó alkotások egyszerűen csak szépek akarnak lenni, bár éppen emiatt vádolják gyakran az eme stílusban készült műveket felszínességgel, s az említett bélyeget "sekélyes" illetve "képmutató" formában gyakran rásütik az akkor élt emberekre is.
Ezt az állítást - felületesen nézve - alátámasztani látszik a Veszedelmes olvasmányok. Az első teremben számos alkotás ábrázol olyan életképeket, melyek látszólag az álságosság, a megjátszás kétes értékeit hordozzák. Nem egy illusztráción szerepel szendén lesütött tekintetű nő, amint szemérmesen ellenállni látszik férfi udvarlója ostromának, ám ujjai már szeretője kezeit keresik. (Már ezeken az alkotásokon is gyakran ott egy eb, mely akár az erkölcs őrét is szimbolizálhatja - a kutya-motívumról még esik szó.) A jelenet, melyet megörökítettek, nyilvánvalóan a megjátszáson alapul. Láthatóan tudja a szabódó nő, a - talán éppen ezért - magabiztos és szándékaitól el nem téríthető férfi, és persze tudja a kép szemlélője is. Mi értelme hát ennek az egésznek? Miért nem lehet őszintén és nyíltan felvállalni az érzéseket? 
Például azért, mert a háttérben ott a féltékeny férj -és ezzel el is érkeztünk a kiállított művek második csoportjához. Itt is életképeket találunk, akárcsak az előző csoportban, ám jelen esetben a légyotthoz társul egy harmadik szereplő is. Az illusztrációk egy része esetében ez egy cinkostárs - szolga vagy cseléd -, aki tartja a gyertyát, míg a szerelmesek utat engednek vágyaiknak. Egy régebbi korszak jellemző életképét látjuk az alkotásokban felsejleni, nevezetesen, mikor egy szerzetes állt őrt a kertben, míg a lovag úrnőjének hódolt lovagszerelemmel. (A középkorban olyannyira jellemző jelenet volt, hogy fennmaradtak külön erre az alkalmakra írt dalok, melyeket a barát énekelt, ha közeledett a hajnal, vagy felébredtek az őrök.) Úgy tűnik, ez annyira szerves részévé vált a köztudatnak, hogy még a XVIII. században is fellehetők nyomai. A jelenethez azonban nem csak cinkosok csatlakozhattak. Nem egy illusztráció ábrázol rajtakapott szeretőket, kik fölé egy zord férj magasodik. Ezen képek esetében még hangsúlyosabb a kutya szerepe, aki általában ugat - szimbolizálva a ház(asság) megzavart nyugalmát.
Az eb szimbolikája azonban korántsem ilyen egysíkú. Gyakran szerepel ugyanis pajzán játékok kellékeként, mint például egy Fragonard kép alapján készült könyvillusztráción, melynek címe "Leány kutyával". Nem a legobszcénebb, ám a szemlélő figyelmét mégis megragadja talán éppen pajkosságával, rejtett erotikájával.
Fragonard nem az egyetlen festő volt, akinek a képei ihlet- és ötletadóként szolgáltak a könyvillusztrációk készítésekor. Számos Boucher illetve Watteau kép köszön vissza fekete-fehér vignettaként, például előbbitől a legendás "Diána visszatérése a vadászatról" című kép feldolgozása.
A tárlat második termében kiállított darabok a köré a téma köré csoportosulnak, hogy mily módon ítélték meg ezeket a libertinus könyveket a XVIII. században. Számos hírhedt művel találkozhatunk itt, például Voltaire "Szent Johanna" című írásával, a "Veszedelmes viszonyok"-kal Laclostól, vagy de Sade márki Justine-jével. Ebben a teremben arról is értesülhet a látogató, hogy ezen regények híre legtöbbször nagyobb volt, mint a konkrét hatás, mely elolvasásukkal járt. Az itt kiállított tárgyak tovább vezetik az első teremben felmerülő kérdést (Miért van/volt szükség a megjátszásra?), s a problémát kibontva azt a választ sejtetik, hogy azért, mert egy olyan korszellem lengte körül az akkor élteket, melyben még nagyon is érződött korábbi uralkodó korstílus vallásos - szinte bigottságig fajuló - világképe. Ilyen helyzetben fordulhat elő az, hogy míg a nyilvánosság felé az alázatos, és jó keresztény életet folytató nemes vagy közrendű képét mutatják az emberek, addig otthon, a budoárjukban hatalmas gyűjteményt rejtegetnek erotikus illusztrációkat tartalmazó könyvekből.
Felszínesség? Képmutatás? Megjátszás? Meglehet. De milyen jogon kövezünk meg mindent, ami másnak mutatja magát, mint amilyen valójában?
A XXI. század egyik vezérértéke az őszinteség. Manapság az az elfogadott, ha az embernek nincs takargatnivalója, és mindent kitehet az ablakba. Ez igaz az élet minden területére, a családi viszonyoktól egészen az erotikáig. Vérben forgó szemekkel kiáltjuk társunkra: "Hazug!" ha kiderül valami róla, melyről addig nem volt tudomásunk - ám ezzel egyidőben összeszorul a gyomrunk, s rettegve gondolunk arra, hogy a mi kis féltett titkunk is kitudódik. Ám ezáltal gúnyt űzünk az őszinteségből, és semmitmondóvá tesszük azt, vagy ami még rosszabb: egy durva, állatias köntösbe bújtatjuk, ahol pozitívummá válik, ha az ember modortalan, mert az csak az őszinteségének jele.
Manapság egy olyan trend van körvonalazódóban, amikor senkit sem érdekel a másik, hiszen ha egy kicsit is figyelembe vennénk a többiek igényeit, már meghasonulnánk önmagunkkal, képmutatókká válnánk, csakúgy, mint a rokokó púderezett világának szereplői. S ha valaki esetleg mégis szót mer emelni a túl őszinte kitárulkozás (vagy inkább magamutogatás?) ellen, akár az egyre nyíltabbá váló, erotikának már nem nevezhető "húsipart" illetően, elhallgattatják a sokat emlegetett érvvel: "Ugyan már! Hiszen a szabadosság végigkísérte az emberi történelmet!"
Igen ám, csakhogy a rokokó szabadosság, mely a harmadik teremben sokak számára igencsak meghökkentő illusztrációk formájában köszön vissza ránk, megmaradt az erkölcsös köntös alatt. A szexualitás minden válfaját felvonultató pajzán, buja, helyenként perverz örömöket leplezetlenül elénk táró képeket szemlélve kétségtelenül megállapítható, hogy a XVIII. század (s merjük megkockáztatni: az emberiség összes megélt kora) lényegében nem volt erkölcsösebb, erkölcstelenebb, felszínesebb vagy őszintébb, mint a mi századunk. Ám ha összevetjük az erotika mai, elparlagiasodott formáját azzal a régi, sejtelmes és izgalmas világgal, melyről a Széchenyi Könyvtárban helyet kapott Veszedelmes olvasmányok lebbenti le a fátylat, valószínűleg mind érzékeljük majd a különbséget.
Az illusztrációk:
Tony Fekete magángyűjtemény: "A filozofikus Teréz" (Glasgow, 1773.)
Tony Fekete magángyűjtemény: De Sade márki "Az új Justine, avagy az erény bajjal jár" (en Hollande, 1797.)
Szépművészeti Múzeum, Budapest: "A tapintatlan férfi" - Borel nyomán metszette Francois Dequevauviller
Szépművészeti Múzeum, Budapest: "A szkamander folyó" - Francois Boucher nyomán metszette Nicolas de Larmessin
Helyszín: Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest I., Budavári Palota, F épület
Megtekinthető: 2007. szeptember 15. - 2007. december 16.
Jegyár: 1500 Ft
Nyitva: Kedd-vasárnap 10.00 - 18.00
18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: