Jazz-morzsák: Charlie Parker és Bebop
Számos jazz-zenész bűvöli el játékával a közönséget, és a zenei játékosság, a dallamban megszülető élmény tolmácsolása minden hangszeren játszó ember vágya, de csak kevesek képesek arra, hogy egy adott műfajnak a kereteit olykor kiszélesítsék, vagy nemes egyszerűséggel lerombolják, de nem a tudatos pusztításért, hanem valami újszerű, valami egyedi hangzásért, amiből aztán ki alakul egy stílus. Nos, Charlie Parker pontosan ezt tette.
A zsenik olykor lebujokból lépnek a halhatatlanság csarnokába, és olykor nagyon fiatalon teszik le névjegyüket az asztalra, aztán elragadja őket a halál. Olykor nincs sok idejük itt a Földön az alkotásra, de amíg köztünk vannak, olyan mély nyomot hagynak az emberiség kultúrájának remegő testén, ami mindaddig ott marad, míg ezen a bolygón ember lesz.1920. augusztus 29-én megszületett Charlie Parker, akit a mai napig az egyik, ha nem a legjobb szaxofonistának tartanak a jazz műfaját szerető és tisztelő közönség körében. Az ő nevéhez fűződik a Bebop stílus, ami egy szertelen, a harmóniák kapkodó izgágaságára épülő dallamvilág, mely a jazzt egy más dimenzióba emelete, és ezzel új teret nyitott a műfajnak. Az akkor divatos swing zene merőben sajátos, sőt újraértelmezett stílusa Parker játékának egyediségével párosulva létrehozta a jazzban az ötletek, az akkordok szabadjára engedését, mely mégis adott egyfajta keretet a daloknak. Az improvizálásnak és a stílus teremtésének ezen ötvözetéből fejlődött ki a Bebop, amiből a mai napig táplálkoznak a jazz-zenészek, és továbbviszik, beleszőve a saját tudásukat is, a jövő felé, ami mindig tartogat valami izgalmas dolgot mind a zenész, mind a hallgatóság számára.
Parker Kansas városából indult a világhírnév felé. Tizenegy évesen kezdett el szaxofonozni, és eleinte nem mutatott igazi zenei tehetséget; az később született meg benne, és talán nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy Isten azért teremtette ezt a mély érzelmeket kifejezni képes hangszert, hogy egyszer majd egy fekete bőrű, Missouri államban született ember játszhasson rajta. Sőt, játékán túllépve, mítoszt teremtsen, mellyel az idő nem bánik el, csak még nemesebbé, még érzékelhetőbbé teszi.A Bebop stílus, amit Parker aztán átemelt a köztudatba, a művészet technikai részét ragadja meg. Ezek a szerzemények a nem táncolható dalok és az improvizáció egyvelegei, itt inkább a zene és a mögötte lévő szabadságon alapuló tudás egyfajta önkifejezéséről van szó, amit az akkori közönség nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem fogadott be. Ne felejtsük el, hogy a negyvenes évek elejére a swing olyannyira a zene "nagyhatalmává" vált, hogy az új, izgalmas próbálkozások nem tudtak érvényesülni, és ezáltal a Bebop nagyon nehezen tudott utat törni magának a közönség felé.
Ám aztán mind a Bebop, mind Charlie Parker megértő fülekre talált, és a zenész olyannyira népszerű lett, hogy klubot is neveztek el róla, amiben aztán rendszeresen fellépett. A Bebop stílus sikerében azért nem csak Parkernek vannak érdemei, hiszen zenésztársa, Dizzy Gillespie neve is szorosan összefonódik a műfajjal. Amikor ők ketten játszottak, az maga volt a zenei katarzis, és itt nem elcsépelt fogalmakkal dobálózunk.
Parker élete zeneileg a tökéletesség felé mutatott, de magánélete lefelé húzta, a halál örvényének sötét mélységeibe. Súlyos drogfüggő volt, és alkoholista, de ez sosem zavarta a játékában, ezért tudott művészi szinten talpon maradni. A Bird becenevet ragasztották rá, számos szerzeményének címe utal is erre: elég a Bird of Pardise-ra, vagy a Laird Bird-re gondolni. Ismert jazz standardjei közül az Ornithology a legismertebb. Szerette a különféle stílusokat keverni, így a blueshoz, sőt a klasszikus zenéhez is hozzányúlt, ezzel is tágítva a zene univerzumát. A kornak megfelelő zenei pezsgésnek köszönhetően, ő is rengeteg emberrel játszott együtt, hiszen a harmincas, negyvenes, ötvenes évek olyan teret biztosítottak a jazznek, amire azóta sincs példa, és a stílusok keveredésének izgalmas éveiben ez a muzsika örökre megváltoztatta a zene addigi arculatát, és útmutatást adott a leendő generációnak. Hiszen a szabadság érzete, a merész dallamvilág, a kísérletező magatartás mind a jazznek köszönhető, és olyan zenészeknek, aki nem csak mertek újat létrehozni, de alkotásaik maradandó értéket, és jövőképet mutatnak.
1955. március 12-én, mindössze harmincöt éves korában aztán ez a zenei szárnyalás véget ért, hiszen Charlie Parker egy rajongójának a lakásában összeesett és meghalt. Annyira szétroncsolta a testét a drog és az alkohol, hogy mikor kijöttek hozzá a mentősök, a szóbeszéd szerint majdnem hetven évesnek nézték, és az orvos, aki felboncolta, hatvan évesnek hitte a zenészt.
Ha belegondolunk, hogy harmincöt év alatt alapjaiban értelmezte újra a zenét, és azon belül a jazzt, akkor szinte elképzelhetetlen, hogy ha tovább élt volna, ma hol tartanánk. Szinte beleborzong az ember, ha eljátszik a gondolattal. Miles Davis, híres jazz-zenész azt mondta egyszer, hogy "a jazz története négy szóból áll: Louis Armstrong, Charlie Parker." Nos, én azért még két szót odabiggyesztenék: Miles Davis.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: