2011. december 2.Frei Gabriella
megosztás Facebook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on RSS csatorna
 

Elhunyt Kemény Henrik, Vitéz László és Süsü életre keltője

Életének nyolcvanhetedik évében elhunyt Kemény Henrik Kossuth-díjas bábszínész, kiváló művész, Vitéz László életre keltője - adta hírül a Vojtina Bábszínház szerdán. Háromgenerációs bábos dinasztia tagja volt, hatéves kora óta játszott. Több tévéműsorban is közreműködött, nevéhez fűződik a Zsebtévé Hakapeszi Makija, és Süsü, a sárkány is.

Kemény Henrik 1925. január 29-én született Budapesten. Bábszínészi végzettséget 1964-ben szerzett, de már jóval korábban elkezdte művelni a szakmát. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett több mint százéves hagyományokat folytatta. Első főszerepét 1935-ben játszotta el, ugyanebben az évben faragta ki első bábfiguráját is. A színházat 1945-ben vette át édesapjától.

Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Az itt töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. Dolgozott tévéműsorokon is, többek között ő keltette életre Süsüt is. Munkásságát 2002-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címmel ismerték el, 2005-ben pedig megkapta a Kossuth-díjat, a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert, legendás művészetéért. 2008-ban Prima Primissima díjjal jutalmazták.

Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

név

szöveg (maximum 1000 karakter)

kérjük, írja be a 2021 utáni évszámot (spam védelem)

Reklám
Havi toplista
Közösség
Legújabb hozzászólások
A rovat új és régi cikkei