A reklám a jó, a síp nem jó - Reklámzabálók Éjszakája
Már odakint dübörög a zene, miközben kisebb csoportokban gyülekeznek az emberek a Kongresszusi Központ előtt. Hűvös szombat este, a levegőben valami határozottan bizsereg. Reklámok egész hada vár türelmesen a kritikus és különlegességekre éhes tömegre.


Az első igazán kellemes meglepetés akkor ér, mikor kilépdel a színpadra az est házigazdája, aki nem más, mint az általam igazán kedvelt, zseniális humorral megáldott Hajós András. Kezében szorongatja elmaradhatatlan gitárját, és dalban mondja el, hogy mire számíthatnak a közönség soraiban ülő, reklámra éhes tömegek. Igyekeznem kell, hogy megértsem a szavait, tekintve, hogy a kedves emberek még mindig nem köpték ki a sípot. A felvezető szöveghez kommentátorunk bio-mikrofont használ, ez saját találmánya, és annyit tesz, hogy egy, a közönségből a színpadra szólított fiatalember mikrofonnal a kezében igyekszik utolérni a fel s alá futkosó Hajóst, hogy a szerkezetet szája elé tartva mindenki számára hallhatóvá váljon a remek dal, melyet a művész úr direkt erre az alkalomra komponált. (Sípolás.)

Amikor korábban megpróbáltam elmagyarázni néhány hitetlenkedőnek, hogy miért is jó ez az éjszaka, arról beszéltem, hogy azért, mert itt minőségi reklámokat láthatunk. "Tehát nem a mindenki által utált mosópor-reklámokról van szó" - állítottam serényen.
Nos, így utólag, két dolgot megtanultam. Az egyik, hogy látatlanban soha semmiről semmit, a másik, hogy bizonyos szempontból a tisztítószer-szpotok is lehetnek szórakoztatóak. Hamar kiderül ugyanis, hogy az első blokk mindjárt ellent mond az elképzeléseimnek (előítéleteimnek?), hiszen a Higiénia a reklámban címet viseli. El kell-e mondanom, hogy jó negyed órán át gyakorlatilag csak mosópor-reklámokat nézünk? Persze muszáj megjegyezni azt is, hogy van bennük valami báj, mely valószínűleg korukból fakad, ráadásul bámulásuk közben olyan, mondhatni örökzöld szlogenek idéződnek fel az emberben, mint a "Bip. Már bizonyított." - és társai...
Nevezzük hát ezt, mondjuk, nosztalgikus bevezetésnek, és evezzünk át a következő blokkra, mely egy külföldi reklámokból álló, ígéretesnek tűnő válogatás.
A különbséget zongorázni (vagy stílusosabban: sípolni) lehet - ez szinte az első film után nyilvánvalóvá válik, profizmus sugárzik ezekből a szpotokból, színesek, izgalmasak, van történetük, és gyakran élnek a humor eszközével. Látunk magáról megfeledkező, telefonálás közben firkálgató tetováló mestert, az egyetlen bibi, hogy nem tollal és nem papírra firkál, hanem tűvel, egy ember hátára. Továbbá figyelmeztetnek bennünket, hogy kétszer is gondoljuk meg az akupunktúrás kezelést, hiszen sose lehet tudni, mikor gyullad ki az orvosunk háza, és mikor kell egész testünkből kiálló tűkkel kiugrani az ablakon.

A Retro magyar reklámblokk igazi csemegéket tartogat a fáradhatatlanul sípoló tömeg számára, felidézi például a CSÉB-et (Csoportos Élet és Balesetbiztosítás), mely a különösen frappáns "Egyedül nehéz, együtt könnyebb." szlogennel próbált annak idején ügyfeleket gyűjteni magának. Manapság hasonlóan mosolyogtató az ÁB reklámjaiban szereplő mondat, mely így hangzik: "Az élet szép, és élni jó - Állami Biztosító", bár ha jobban meggondoljuk, legalább érthető, lényegre törő és letisztult. Így is lehet nézni a dolgot. Talán sokan emlékeznek még a fán lógó férfira, aki kétségbeesetten kiáltozta: "Casco-t akarok kötni!" - nos, természetesen ő sem maradhatott ki ebből a összeállításból.
Vigyázni kell, hiszen sok bosszúságot okozhat, ha az ember fűnyírója tovább él, mint maga az ember. Ez a reklám, mely a következő, külföldi reklámblokkban kap helyet, s mely a szívemnek talán a legkedvesebb az egész éjszaka során, egy bácsiról szól, akit sajnos fűnyírás közben ér a halál, azonban olyan erősen szorítja a gépet, hogy azt se leállítani, se elvenni tőle nem tudják. Így hát nincs mit tenni, a pap valahogy túlkiabálja a fűnyírót a templomban, a koporsó pedig felveszi az alakját, és így temetik el szegény öreget. Csak a fűnyíró halk zümmögése hallatszik a föld alól, mikor a rokonok leszegett fejjel távoznak a temetőből. A maga morbidságában megragadó, igazán vicces reklámmal állunk szemben, és hogy nem csak nekem tetszett, azt hangos sípszó jelzi, persze.

Kis szünet, fellélegezhetnek és kinyújtózhatnak a képzabálók, a folyosókon tolakszik a nép az ingyen sörért, majd hamarosan elkezdődik Jamie Winchester és Hrutka Róbert unplugged koncertje, mely amilyen rövid, olyan hangulatos. Ezt követően az előző évek kedvenc szpotjait nézheti és sípolhatja végig a közönség, majd politikusok tűnnek fel, persze csak a reklámokban.
Ezután olyan jön, ami még nem volt: konyhakész baromfi, burgonyás lángospor, pecsenyekacsa, és 79 forintos ing - a Magyar hírességek anno elnevezésű blokkban ilyen finomságokkal találkozunk; és képzeljék, a Sugár ekkor még nem egy ugrás volt, hanem "Mindig újra várt", erre például egyáltalán nem emlékeztem. Ezt a csokrot nagy lelkesedéssel fogadják az erős tüdővel rendelkező egybegyűltek, még akkor is, ha majdnem éjfélt üt az óra, mire sor kerül rá.

Üres folyosók, ásítozó emberek, a földön szanaszét heverő lufik és szórólapok őrzik csupán ennek a zajos, hivalkodó estének az emlékét; mindenki elballag lassan, egyesek a látott reklámokról fecsegve, mások a zsákmányolt ajándékok boldog birtokában, megint mások pedig sípot fújva, még mindig, fáradhatatlanul, mintha kötelező volna. Én közben valami frappáns konklúzión töröm a fejem, mit is mondhatnék majd a sok-sok órányi minőségi, és valljuk be, kevésbé minőségi reklámot értékelendő. Nos, egyfelől izgalmas és egyedülálló este volt ez, hiszen minden résztvevő, velem együtt, kicsit hedonistává vált (már ami a reklámokat illeti, legalábbis), miközben olyan ínyencségekkel találkozhatott - gondolok itt a külföldi filmekre - melyeket egyébként valószínűleg sosem láthatott volna, és melyek rengeteg kellemes és könnyeztetően vidám perccel ajándékozták meg. Valahogy azonban mégis olyan érzésem van, mint a bohócnak, akinek az egyik szeme sír, a másik pedig nevet: a mérleg másik oldalán ugyanis ott volt az egész rendezvény harsány, sípolós, vibráló mivolta, ami az én értékrendem szerint levont az élvezhetőségéből - nem is keveset.
Így tehát azt kell mondanom: még több minőségi reklámot, és kevesebb sípot. Talán jövőre.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: