A reklám a jó, a síp nem jó - Reklámzabálók Éjszakája
Már odakint dübörög a zene, miközben kisebb csoportokban gyülekeznek az emberek a Kongresszusi Központ előtt. Hűvös szombat este, a levegőben valami határozottan bizsereg. Reklámok egész hada vár türelmesen a kritikus és különlegességekre éhes tömegre.
Belépek, és azon nyomban kézzelfogható közelségbe kerülnek a rendezvény szponzorai - no, nem szó szerint, csak majdnem: egy raklapnyi szórólapot, újságot és ajándékot nyomnak ugyanis a markomba, vibrál a levegő, minden színes, szagos és reklámos. Mire a ruhatárig jutok a nyüzsgő forgatagban, már gazdagabb vagyok aktuális, és kevésbé aktuális bulvárlapokkal, néhány zacskó chips-szel, matricákkal, kis kocka csokikkal, és egy határozottan visszataszító, hawaii-ra hajazó virágfüzérrel, amit valódi növények híján rózsaszín, sárga, zöld és piros műanyag virágokból állítottak össze szorgos kezek. Ám csak ezután szembesülök a lehető legfejfájdítóbb találmánnyal, ami ember kezében (és szájában) valaha megfordult; ez nem más, mint egy kicsi, ám annál hangosabb műanyag síp. Sok ember kezébe sok sípot adni egy beltéri rendezvényen nem túl praktikus dolog, tekintve, hogy elkerülhetetlenül fújni fogják. Bemenekülök hát a terembe, kezdődjön inkább a vetítés, ott legalább csönd lesz - gondolom én, naivan.
Ha a tapasztaltak alapján definiálni szeretném, azt mondanám, "a Reklámzabálók Éjszakája nemes egyszerűséggel arról szól, hogy emberek beülnek egy nagy terembe, és egy hatalmas vásznon reklámokat bámulnak cirka nyolc órán át - miközben kis, műanyag sípokat fújnak." Persze vannak kisebb szünetek, és az egyes blokkok között különböző érdekes programok szórakoztatják a tisztelt publikumot. Az első igazán kellemes meglepetés akkor ér, mikor kilépdel a színpadra az est házigazdája, aki nem más, mint az általam igazán kedvelt, zseniális humorral megáldott Hajós András. Kezében szorongatja elmaradhatatlan gitárját, és dalban mondja el, hogy mire számíthatnak a közönség soraiban ülő, reklámra éhes tömegek. Igyekeznem kell, hogy megértsem a szavait, tekintve, hogy a kedves emberek még mindig nem köpték ki a sípot. A felvezető szöveghez kommentátorunk bio-mikrofont használ, ez saját találmánya, és annyit tesz, hogy egy, a közönségből a színpadra szólított fiatalember mikrofonnal a kezében igyekszik utolérni a fel s alá futkosó Hajóst, hogy a szerkezetet szája elé tartva mindenki számára hallhatóvá váljon a remek dal, melyet a művész úr direkt erre az alkalomra komponált. (Sípolás.)
A néhány perces őrület után, melyet Hajós András egyedül produkál a színpadon, megkezdődik a program, méghozzá Jean-Marie Boursicot videóüzenetével (ő a Reklámzabálók Éjszakájának szülőatyja), melyben köszönti az egybegyűlteket, és sajnálatát fejezi ki, amiért nem lehet személyesen is jelen. Boursicot maga válogatja ki évről évre az eseményen levetítésre kerülő reklámokat, idén közel huszonötezer spot közül mindössze négyszázötvenet. Elmaradhatatlan, hosszú sípolás fogadja szavait, és végre elindul az első blokk: a ’80-as - ’90-es évek reklámjai kerülnek a vászonra.Amikor korábban megpróbáltam elmagyarázni néhány hitetlenkedőnek, hogy miért is jó ez az éjszaka, arról beszéltem, hogy azért, mert itt minőségi reklámokat láthatunk. "Tehát nem a mindenki által utált mosópor-reklámokról van szó" - állítottam serényen.
Nos, így utólag, két dolgot megtanultam. Az egyik, hogy látatlanban soha semmiről semmit, a másik, hogy bizonyos szempontból a tisztítószer-szpotok is lehetnek szórakoztatóak. Hamar kiderül ugyanis, hogy az első blokk mindjárt ellent mond az elképzeléseimnek (előítéleteimnek?), hiszen a Higiénia a reklámban címet viseli. El kell-e mondanom, hogy jó negyed órán át gyakorlatilag csak mosópor-reklámokat nézünk? Persze muszáj megjegyezni azt is, hogy van bennük valami báj, mely valószínűleg korukból fakad, ráadásul bámulásuk közben olyan, mondhatni örökzöld szlogenek idéződnek fel az emberben, mint a "Bip. Már bizonyított." - és társai...
Nevezzük hát ezt, mondjuk, nosztalgikus bevezetésnek, és evezzünk át a következő blokkra, mely egy külföldi reklámokból álló, ígéretesnek tűnő válogatás.
A különbséget zongorázni (vagy stílusosabban: sípolni) lehet - ez szinte az első film után nyilvánvalóvá válik, profizmus sugárzik ezekből a szpotokból, színesek, izgalmasak, van történetük, és gyakran élnek a humor eszközével. Látunk magáról megfeledkező, telefonálás közben firkálgató tetováló mestert, az egyetlen bibi, hogy nem tollal és nem papírra firkál, hanem tűvel, egy ember hátára. Továbbá figyelmeztetnek bennünket, hogy kétszer is gondoljuk meg az akupunktúrás kezelést, hiszen sose lehet tudni, mikor gyullad ki az orvosunk háza, és mikor kell egész testünkből kiálló tűkkel kiugrani az ablakon.
Ilyen és ezekhez hasonló mosolyogtató kisfilmek után a következő blokkban reklámokban szereplő popsztárokkal találkozhatunk, köztük például David Bowie-val, Iggy Pop-pal, Stevie Wonder-rel. Láthatjuk Michael Jacksont is, miközben gyerekekkel táncol az utcán (valljuk be, ez a reklám manapság már nem biztos, hogy olyan nagy sikert aratna); valamint Beyonce-t, Britney Spears-t és Pinket, amint gladiátornak öltözve egy egész arénányi férfit és nőt vesznek rá a We will rock you című dal éneklésére (ennek a filmnek egy rövidebb verziója egyébként nálunk is látható volt a televízióban néhány évvel ezelőtt).A Retro magyar reklámblokk igazi csemegéket tartogat a fáradhatatlanul sípoló tömeg számára, felidézi például a CSÉB-et (Csoportos Élet és Balesetbiztosítás), mely a különösen frappáns "Egyedül nehéz, együtt könnyebb." szlogennel próbált annak idején ügyfeleket gyűjteni magának. Manapság hasonlóan mosolyogtató az ÁB reklámjaiban szereplő mondat, mely így hangzik: "Az élet szép, és élni jó - Állami Biztosító", bár ha jobban meggondoljuk, legalább érthető, lényegre törő és letisztult. Így is lehet nézni a dolgot. Talán sokan emlékeznek még a fán lógó férfira, aki kétségbeesetten kiáltozta: "Casco-t akarok kötni!" - nos, természetesen ő sem maradhatott ki ebből a összeállításból.
Vigyázni kell, hiszen sok bosszúságot okozhat, ha az ember fűnyírója tovább él, mint maga az ember. Ez a reklám, mely a következő, külföldi reklámblokkban kap helyet, s mely a szívemnek talán a legkedvesebb az egész éjszaka során, egy bácsiról szól, akit sajnos fűnyírás közben ér a halál, azonban olyan erősen szorítja a gépet, hogy azt se leállítani, se elvenni tőle nem tudják. Így hát nincs mit tenni, a pap valahogy túlkiabálja a fűnyírót a templomban, a koporsó pedig felveszi az alakját, és így temetik el szegény öreget. Csak a fűnyíró halk zümmögése hallatszik a föld alól, mikor a rokonok leszegett fejjel távoznak a temetőből. A maga morbidságában megragadó, igazán vicces reklámmal állunk szemben, és hogy nem csak nekem tetszett, azt hangos sípszó jelzi, persze.
Kis szünet, fellélegezhetnek és kinyújtózhatnak a képzabálók, a folyosókon tolakszik a nép az ingyen sörért, majd hamarosan elkezdődik Jamie Winchester és Hrutka Róbert unplugged koncertje, mely amilyen rövid, olyan hangulatos. Ezt követően az előző évek kedvenc szpotjait nézheti és sípolhatja végig a közönség, majd politikusok tűnnek fel, persze csak a reklámokban.
Ezután olyan jön, ami még nem volt: konyhakész baromfi, burgonyás lángospor, pecsenyekacsa, és 79 forintos ing - a Magyar hírességek anno elnevezésű blokkban ilyen finomságokkal találkozunk; és képzeljék, a Sugár ekkor még nem egy ugrás volt, hanem "Mindig újra várt", erre például egyáltalán nem emlékeztem. Ezt a csokrot nagy lelkesedéssel fogadják az erős tüdővel rendelkező egybegyűltek, még akkor is, ha majdnem éjfélt üt az óra, mire sor kerül rá.
A Pengezabálók Díjátadója szakítja meg a reklámokat egy kis időre: a reklámszakma egyik legrangosabb megmérettetésén a közönség szavazhatott a neki legjobban tetsző sajtóhirdetésre, plakátra, rádió- vagy televízió-reklámra az Interneten. A legjobb sajtóhirdetés díját egy Volvo reklám nyerte el, a legjobb plakát egy "Pink Hot Chilli Peppers" feliratú pólót ábrázol, mely Ariel-lel való mosásra buzdít, hogy a Red Hot Chilli Peppers "red" maradhasson, vagyis a piros póló ne fakuljon rózsaszínné. A legjobb rádióreklám a közönség véleménye szerint a UPC "Kínai szerelem" című szpotja, mely a híres Badár-Szőke páros egyik gyöngyszeme. Az OTP Bank egyik reklámja érdemelte ki a legjobb reklámfilmért járó elismerést - arról a filmről van szó, melyben színes léggömbök szimbolizálják az emberek elfelejtett álmait. A díjátadó után folytatódnak a reklámok, aki kitart, egészen hajnali négyig nevethet, gondolkodhat (és sípolhat) külföldi reklámfilm-csemegéken…Üres folyosók, ásítozó emberek, a földön szanaszét heverő lufik és szórólapok őrzik csupán ennek a zajos, hivalkodó estének az emlékét; mindenki elballag lassan, egyesek a látott reklámokról fecsegve, mások a zsákmányolt ajándékok boldog birtokában, megint mások pedig sípot fújva, még mindig, fáradhatatlanul, mintha kötelező volna. Én közben valami frappáns konklúzión töröm a fejem, mit is mondhatnék majd a sok-sok órányi minőségi, és valljuk be, kevésbé minőségi reklámot értékelendő. Nos, egyfelől izgalmas és egyedülálló este volt ez, hiszen minden résztvevő, velem együtt, kicsit hedonistává vált (már ami a reklámokat illeti, legalábbis), miközben olyan ínyencségekkel találkozhatott - gondolok itt a külföldi filmekre - melyeket egyébként valószínűleg sosem láthatott volna, és melyek rengeteg kellemes és könnyeztetően vidám perccel ajándékozták meg. Valahogy azonban mégis olyan érzésem van, mint a bohócnak, akinek az egyik szeme sír, a másik pedig nevet: a mérleg másik oldalán ugyanis ott volt az egész rendezvény harsány, sípolós, vibráló mivolta, ami az én értékrendem szerint levont az élvezhetőségéből - nem is keveset.
Így tehát azt kell mondanom: még több minőségi reklámot, és kevesebb sípot. Talán jövőre.
Mi a véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: